A jelenkor fejlődése. – A nagy kultúrváltozások a népek gondolkodásában végbemenő átalakulások következményei. – A mai kor hite a tömegek hatalmában. – Ez változtatja meg az államok hagyományos politikáját. – Hogyan kerülnek felszínre az alsóbb néposztályok és mi módon gyakorolják hatalmukat. – A tömegek elhatalmasodásának szükségszerű következményei. – Hatásuk csak romboló lehet. – Ők semmisítik meg végképen az elavult kultúrát. – A tömeglélektant általában nem ismerik. – Törvényhozóknak és államférfiaknak mennyire fontos tanulmányozni a tömegeket.

A nagy zavarokat, melyek a civilizáció változásait megelőzik, mint például a római birodalom összeomlása és az arab birodalom megalapítása, első tekintetre úgy látszik, hogy főleg a nevezetes politikai átalakulások idézték elő: tudniillik a népvándorlás és a dinasztiák bukása. De az események alapos vizsgálata azt mutatja, hogy a látszólagos okok mögött ott van mint valódi ok a népek gondolkodásában végbemenő mély átalakulás. Nem azok az igazi történeti zavarok, amelyek nagyságukkal és erejükkel csodálatra indítanak bennünket. Csak azok a fontos változások, melyekből civilizációk megújulása származik, s a melyek az eszmék, gondolkodás és nézetek területén mennek végbe. A történelem emlékezetes eseményei az emberek gondolkozásában végbemenő láthatatlan változásoknak látható okozatai. Hogy az ilyen nagy események olyan ritkák, ennek az az oka, hogy a fajban nincs más állandó, mint a gondolkodás öröklött alapja.

Korunk egyike azoknak a kritikus időknek, amikor az emberi gondolkodás a kialakulás útján van.

Ezt az átalakulási folyamatot két alaptényező alkotja. Az első azoknak a régi vallásos, politikai és társadalmi nézeteknek lerombolása, melyekből művelődésünk elemei származnak. A második merőben új gondolat- és életföltételek megteremtése a modern tudományos és ipari fölfedezések alapján.

A mult eszméi, ámbár félig megsemmisültek, még nagyon erősek, azok az eszmék pedig, melyeknek helyettesíteni kellene őket, kialakulóban vannak; korunk átmeneti és anarchisztikus időszak.

Hogy mi lesz ennek a szükségképen chaotikus korszaknak egykor a vége, nem könnyű megmondani. Miféle alapgondolatokon fog felépülni a jövő társadalma? Ezt még most sem tudjuk. De azt már eléggé látjuk, hogy a szervezés céljából meg kell alkudnia egy új hatalommal, korunk legújabb szuverénjével: a tömegek hatalmával. Ez az egyetlen hatalom kerekedett felül annak a sok egykor igaznak tartott, de ma már elévült eszmének romján és a sok hatalomnak rombadőlte után, melyek egymás után törték meg a forradalmakat és úgy látszik, hogy nemsokára ez nyeli el a többit. Mialatt ami összes régi hiedelmeink ingadoznak vagy már el is tűntek, a társadalmak régi oszlopai hova-tovább leroskadnak, a tömegek hatalma az egyetlen erő, mit semmi meg nem rendít, s amelynek tekintélye csak növekszik. Az a korszak, amelybe lépünk, valóban a tömegek érája lesz.

Alig egy évszázaddal ezelőtt az államok hagyományos politikája és az uralkodók versengései voltak főfő mozgatói az eseményeknek. A tömegek véleménye alig nyomott valamit a latban, legtöbbször semmit. Napjainkban a politikai hagyományok, az államfők személyes céljai és versengései többé nem számítanak, a tömegek véleménye ellenben nyomatékos lett. Ők diktálják a királyoknak szándékukat és ezek rajta vannak, hogy tudomásul vegyék. Most már nem a fejedelmek tanácsában, hanem a tömegek lelkében készül a nemzetek sorsa.

Átmeneti korunk egyik legszembetűnőbb jellemvonása, hogy a nép föllép a politikai életben, vagyis fokonként ez lesz a tulajdonképeni vezető osztály. Föllépését voltaképen nem az általános választójog jelenti; ennek sokáig csekély hatása volt és könnyen lehetett kezdetben irányítani. A tömegek növekvő hatalma először is bizonyos eszmék terjesztése révén jött létre, melyek lassanként magukévá tették az elméket, aztán pedig olyformán, hogy az egyének lassanként társultak az elméleti nézetek megvalósítása céljából. A társulás eredménye, hogy a tömegek formát adtak az ő, ha nem is nagyon igazságos, de nagyon határozott eszméiknek saját érdekükből, és tudatára ébredtek erejüknek. Alapítanak szindikátusokat, melyek előtt lassanként a többi összes hatalmak kapitulálnak; munkásbörzéket, amelyek szabályozni igyekszenek a munkának és bérnek föltételeit az összes gazdasági törvények ellenére. Az országgyűlésre képviselőket küldenek, kik meg vannak fosztva minden kezdeményezési szabadságtól és függetlenségtől és leggyakrabban csak szócsövei az őket küldő testületeknek.

A tömegek céljai mindinkább szemmelláthatókká lesznek napjainkban és törekvésük nem kevesebb, mint alapjában fölforgatni a mai társadalmat és visszavinni abba a primitiv kommunizmusba, amely rendes állapota minden emberi társaságnak a civilizáció kezdetén. A munkaidő meghatározása, a bányák, vasutak, gyárak, termőföld kisajátítása; az összes termények egyenlő elosztása, az összes felsőbb osztályok kiküszöbölése az alsóbb néposztályok javára stb.; ezek azok a követelések.

A tömegek nem gondolkoznak, hanem annál inkább cselekszenek. Erejük a mai szervezettségük révén óriási naggyá lett. A keletkezőben levő dogmák csakhamar birtokába jutnak az elavult dogmák hatalmának, vagyis annak a zsarnoki szuverén erőnek, amely nem tűr vitát. A tömegek isteni joga lép a királyok isteni jogának helyére.

A mai nyárspolgárosztályunk kedvelt írói, azok, kik ennek az osztálynak korlátolt gondolkodását, rövidlátó nézeteit, általános kételyeit, néha túlzó önzését legjobban kifejezik, teljesen megrökönyödtek ettől az új hatalomtól, melyet erősbödni látnak, és hogy a lelkek zavarait leküzdjék, kétségbeesve föllebbeznek az egyház erkölcsi erőihez, mit egykor annyira megvetettek. Beszélnek a tudomány csődjéről és mint a Rómából visszatérő vezeklők, felhívják figyelmünket a kinyilatkoztatott igazságok tanításaira. De az újdonsült megtérők elfelejtik, hogy már nagyon késő. Ha valóban a kegyelet hatotta át őket, ennek már nem lesz többé olyan hatalma lelkeken, kik vajmi keveset törődnek az újdonsült szenteskedők aggodalmaival. A tömegeknek nem kellenek ma azok az istenek, kik tegnap nekik nem kellettek, s akiknek megsemmisítéséhez ők is hozzájárultak. Sem isteni, sem emberi hatalom nem kényszerítheti a folyókat arra, hogy forrásuk felé folyjanak.

A tudományt nem érte csőd és nincs semmi köze a mai lelki anarchiához, sem az új hatalomhoz, amely ennek közepette fölsarjadzott. Az igazságot igérte nekünk, vagy legalább is az értelmünk által megközelíthető viszonyok megismerését. Sohasem ígért sem békét, sem boldogságot. Magas közömbösséggel viseltetik érzelmeink iránt és mit sem ad siránkozásainkra. Rendelkezésünkre áll, hogy élni próbáljunk vele, de nem tudja visszaidézni az illuziókat, amiket elkergetett.

Egyetemes, minden népnél szembeötlő tünetek bizonyítják a tömegek hatalmának rohamos növekedését, és így fel sem tételezhetjük, hogy mihamarább megakad a növekedésben. Bármit hoz is számunkra, el kell viselnünk. Üres szó minden beszéd, amit felhoznak ellene. Lehetséges talán, hogy a tömegek felszínre vetődése az utolsó lépcsőjét jelenti a nyugoti művelődésnek, a teljes visszatérést abba a fejetlen, zavaros korszakba, amely, úgy látszik, meg szokta mindig előzni minden új társadalom keletkezését. De hogy akadályozzuk meg?

A tömegek legszemmelláthatóbb szerepe eddig abban állott, hogy lerombolták az elavult civilizációkat. Ez a szerep nem most tűnik föl a világon először. A történet azt tanítja, hogy abban a pillanatban, amint a civilizációt fenntartó erkölcsi erők elvesztették uralmukat, a végső rombolást a tudattalan és brutális tömegek végzik, kiket méltán neveznek barbároknak. A művelődést eddig egy kicsiny szellemarisztokrácia teremtette és vezette és sohasem a tömegek. A tömegeknek csak a rombolásra van erejük. Uralmuk mindig a barbárság korát mutatja. A civilizáció feltételez szigorú szabályokat bizonyos fegyelmet, feltételezi az átmenetet az ösztönszerűből az észszerűbe, a jövő előrelátását, magas kulturális fokot. Mind olyan feltételek, amelyeknek a magukra hagyatott tömegek sohasem voltak képesek megfelelni. Hatalmuk csupán romboló lévén, működésüket a mikrobákéhoz lehetne hasonlítani, melyek előmozdítják az elgyengült vagy megholt testnek fölbomlását. Amikor a civilizáció épülete megromlott, az összeomlást mindig a tömegek segítik elő. Ez az ő főfeladatuk és első tekintetre úgy látszik, hogy a számok filozófiája az egyedüli történetfilozófia.

Ez lesz a mi civilizációnk sorsa? Tarthatunk tőle, de még nem tudhatjuk.

Bármint legyen is, bele kell törődnünk a tömeguralom elviselésébe, mert valami láthatatlan kezek lassanként fölforgatnak minden korlátot, ami őket visszatartaná.

Ezeket a tömegeket, kikről most annyit beszélnek, nagyon rosszul ismerjük. A hivatásos pszichológusok, kik távol élnek tőlük, sohasem méltatták őket figyelemre és csak abból a szempontból foglalkoztak velük, hogy miféle bűntényeket követhetnek el. Kétségkívül vannak bűnöző tömegek, de vannak erényes tömegek, hősies tömegek és mások is. A tömegek bűntényei pszichologiájuknak csak egy különös részét alkotják, és ha csak a bűntényeket tanulmányozzuk, lelki alkatukat nem ismerhetjük meg jobban, mint az egyes emberét, ha csupán bűneit vesszük szemügyre.

De legyünk igazságosak; a világ összes urai, az összes vallás- és birodalomalapítók, az összes vallások apostolai, a kiváló államférfiak és szerényebb körben, a kisebb emberi közösségek egyszerű főnökei mindig öntudatlan pszichológusok voltak, kik a tömeglelket ösztönszerűleg és gyakran nagyon jól ismerték; és mert nagyon jól ismerték, könnyű szerrel felülkerekedtek. Napoleon bámulatos módon ismerte annak az országnak tömeglélektanát, amelyben uralkodott, de teljesen félreismerte a más fajokhoz tartozó3) tömegek lélektanát; s mivel erről nem tudott, háborúkba kezdett – nevezetesen Spanyol- és Oroszországban, melyek hatalmát megrendítették és őt magát is csakhamar megbuktatták.

A tömeglélektan ismerete lesz az utolsó mentsvára annak az államférfiúnak, aki nem akarja a tömegeket kormányozni – mert ez nagyon nehéz lett – csak azt akarja, hogy azok őtet túlságosan ne kormányozzák.

Hogy a törvények és intézmények milyen hatással vannak a tömegekre, ezt csak akkor értjük meg, ha egy kicsit belemélyedünk a tömeglélektanba; hogy mennyire nem fogékonyak az olyan nézetek, amelyek nem rögződtek beléjük és hogy nem lehet tiszta elméleti igazságosságra alapított törvényekkel vezetni őket, hanem csak azokkal, amelyek rájuk benyomást gyakorolnak és félre vezetik őket. Ha például valamely törvényhozó új adót akar kivetni, vajjon az elméletileg legigazságosabbat kell választania? Egyáltalában nem. A legigazságtalanabb is legjobb lehet gyakorlatilag a tömegeknek. És ha egyúttal épen nem feltünő és látszólag legkevésbbé terhes, legkönnyebben keresztül vihető. Így az indirekt adóra, bármilyen terhes is, a tömegek mindig könnyen ráállnak, mert napról-napra fillérenként fizetik a fogyasztási szerekért, tehát nem zavarja a bevett szokást és nem okoz feltünést. De próbáljanak csak meg arányos adót kivetni a fizetésre vagy egyéb jövedelmekre és ezt egyszerre kelljen fizetni, ámbár elméletileg tizszer kevésbé terhes, mint a másik, egyhangú tiltakozást fog előidézni. A naponként fizetendő filléreket, ami nem tűnik föl, felcserélik egy valóban csak viszonylag nagy összeggel, s ez óriási nagy lesz, következőleg benyomást kelt azon a napon, amikor fizetni kell. Csak akkor látszanék, hogy milyen csekély, ha a filléreket egymás mellé raknák; de ez a gazdasági eljárás már bizonyos fokú előrelátással jár, erre pedig a tömegek képtelenek.

A megelőző példa a legegyszerűbb; helyességét könnyen meg lehet érteni. Nem kerülhette ki a figyelmét egy olyan pszichológusnak, mint Napoleon; de a tömeglelket nem ismerő törvényhozók ezt nem tudják észrevenni. A tapasztalat még nem tanította meg őket eléggé arra, hogy az emberek nem alkalmazkodnak sohasem a tiszta ész parancsaihoz.

A tömeglélektannak még sok más alkalmazása is lehetséges. Ismerete fényt vet számos történeti, gazdasági és nála nélkül teljesen érthetetlen jelenségre. Még lesz alkalmam kimutatni, hogy Taine, a legjelentékenyebb modern történetíró, néha nem érettte meg tökéletesen ami nagy forradalmunk eseményeit, mert nem is gondolt arra, hogy a tömegek lelkét tanulmányozza. Ő ennek a komplikált időszaknak tanulmányozásában a természettudósok leíró módszerét követte; csakhogy azok közt a jelenségek közt, amelyek a természettudósok kutatásának tárgyai, erkölcsi erők nincsenek. Már pedig ezek az erők alkotják a történelem tulajdonképeni tartalmát.

Még ha a gyakorlati oldaláról vesszük is a dolgot, megérdemlette a tömegek lélektana, hogy megpróbálkozzunk vele. Még akkor is méltó volna rá, hacsak tudományos kedvtelésről volna szó. Az emberi cselekvés mozgató okainak leírása van annyira érdekes, mint egy ásványnak vagy növénynek leírása.

Tömeglélektani tanulmányunk csak rövid összefoglalás és kutatásaink egyszerű összegezése. Nem lehet tőle többet kivánni, mint néhány érdeklődést keltő szempontot. Mások fogják majd ezt a területet tovább munkálni. Mi még egész érintetlen területen szántunk.4)