A tömeg meghatározása lélektani szempontból. – Sok egyén összetömörülése még nem alkot tömeget. – A pszichológiai tömegek ismertető jelei. – A gondolatok és érzelmek határozott iránya azoknál az egyéneknél, kikből a tömeg képződik és a személyes tudat elhalványulása. – A tömegek mindig a tudattalan uralma alatt vannak. – A nagy agy tevékenysége megszünik és a gerincagy tevékenysége lesz a túlnyomó. – Az értelem csökken, az érzelmek teljesen átalakulnak. – A transzformált érzelmek lehetnek jók vagy rosszak, épúgy mint az egyének érzelmei, kik a tömeget alkotják. – A tömeg épúgy lehet hős, mint bűntettes.
A tömeg szó közönséges értelemben bizonyos egyének együttlétét jelenti, tekintet nélkül nemzetiségükre, foglalkozásukra, nemükre vagy a véletlenre, mely őket összehozta.
Lélektani szempontból a «tömeg» kitétel egészen mást jelent. Bizonyos adott körülmények között, de csakis ezek közt a körülmények közt, valamely embercsoportnak új és az azt alkotó egyénekétől nagyon eltérő jellemvonásai vannak. A személyiség tudata eltűnik s az összes egyedek érzelmei és gondolatai egyugyanazon irányt vesznek. Egy kollektiv lélek formálódik, átmeneti módon ugyan, de jól megkülönböztethető jellemvonásokkal. Bizonyos együttesség jött létre, amit jobb szó híjján organizált tömegnek vagy ha úgy tetszik, lélektani tömegnek nevezek. Ez most már egyetlen lény és alá van vetve a tömegek lelki egységbeli törvényének.
Bizonyos azonban, hogy a véletlen körülmény, hogy sok ember együtt van, még magában nem elég arra, hogy az organizált tömegek sajátságait fölvegyék. Ha véletlenül ezer ember van együt egy köztéren, de nincs meghatározott céljuk, még nem alkotnak lélektani értelemben vett tömeget. Hogy speciális sajátságokat vegyenek föl, ehhez bizonyos izgalom befolyása szükséges; ennek természetét akarjuk megállapítani.
A tudatos személyiség megszűnése, az érzelmeknek és gondolatoknak bizonyos határozott iránya, ezek a főbb jellemvonásai a szerveződő tömegnek; nincs mindig szükség arra, hogy sok egyén egy időben egy helyen együtt legyen. Számtalan egymástól elkülönített egyén fölveheti a tömeglélektani jellemvonásokat bizonyos erős izgalomnak, pl. egy nagy nemzeti eseménynek hatása következtében. Ilyenkor elég egy véletlen, hogy egyesüljenek és hogy tetteik azonnal fölvegyék a tömegek tetteinek különös sajátságait. Bizonyos esetben féltucat ember elegendő, hogy pszichológiai tömeg jöjjön létre, máskor meg véletlenül együtt levő emberek százai sem képesek tömeget alkotni. Más részről pedig egész nép, anélkül, hogy csoportosulást lehetne látni, tömeggé válhatik bizonyos befolyások közreműködése révén.
Amikor a pszichológiai tömeg megalakult provizorikus, de meghatározható általános sajátságoknak jut birtokába. Ezekhez az általános sajátságokhoz különös sajátságok járulnak, s ezek változnak a tömeget alkotó elemek szerint, amelyek lelki alkatát módosíthatják.
A pszichológiai tömegek tehát osztályozhatók, és ha majd az osztályozáshoz jutunk, látni fogjuk, hogy a heterogén, vagyis a különböző elemekből álló tömeg, a homogén, vagyis a többé-kevésbé hasonló elemekből álló tömegekkel (minők a szekták, kasztok, osztályok) megegyező jellemvonásokat tüntet föl és hogy a közös tulajdonságok mellett vannak különös sajátságaik, melyeknek alapján egymástól megkülönböztethetők.
De mielőtt a különböző tömegkategóriákkal foglalkoznánk, összes általános tulajdonságaikat kell először szemügyre vennünk. Úgy járunk el, mint a természettudós, aki az általános és a család összes egyéneinél meglevő tulajdonságok leírásával kezdi, mielőtt azokkal a közös tulajdonságokkal foglalkoznék, amelyek alapján meg lehet különböztetni a családhoz tartozó nemeket és fajokat.
A tömegek lelkét pontosan leírni épen nem könnyű, mert szervezetük változik nemcsak a faj és összetétel szerint, hanem a csoportot hatalmában tartó izgalom természete és mértéke szerint is. De ugyanez a nehézség merül föl az egyes egyén lélektanának tanulmányozásánál. Csak regényben fordul elő, hogy az egyén karaktere élete végéig állandó marad. A jellem látszólagos egyformaságát a környezet egyformasága teremti meg. Különben már más alkalommal kimutattam, hogy minden lelki alkat magában rejti azt a lehetőséget, hogy a jellem megnyilvánuljon olyankor, mikor a környezet hirtelen megváltozik. Innen van, hogy a legvadabb jakobinusok közt akadtak jámbor polgárok, kik a rendes viszonyok közt békés jegyzők vagy tiszteletre méltó hivatalnokok lehettek. Napoleon köztük találta meg legkészebb szolgáit.
Mivel itt a tömegképződés minden fokozatát nem tanulmányozhatjuk, főleg abban az alakban mutatjuk be őket, amikor már teljesen szerveződtek. Azt látjuk majd, hogy mivé lehetnek, nem azt, hogy milyenek mindig. Csak mikor a szerveződés már előre haladt, járulnak hozzá az állandó és változatlan faji alapjellemvonáshoz ama bizonyos új és különös sajátságok és vesz föl a csoportnak egész érzelmi és gondolatvilága egy bizonyos irányt. Ilyenkor látjuk azt, amit föntebb a tömegek lelki egysége törvényének neveztem.
A tömegek lelki sajátságai közt vannak olyanok, amelyek az izolált egyénnél is megvannak; viszont ellenkezőleg vannak teljesen specifikus és csak az együttességben föllelhető sajátságaik. Ezeket a specifikus sajátságokat fogjuk most tanulmányozni, hogy jelentőségüket biztosan megállapítsuk.
A pszichológiai tömegnél ez a legfeltünőbb: Bármilyenek az alkotó egyének, bármennyire hasonlók vagy nem hasonlók életmódjukat, foglalkozásukat, jellemüket és értelmiségüket tekintve, azáltal hogy tömeggé szerveződtek, egy bizonyos kollektiv léleknek jutnak birtokába és ez másnemű érzésre, gondolkodásra és cselekvésre készteti őket, mint ahogy elkülönítve éreztek, gondolkoztak és cselekedtek. Vannak olyan gondolatok és érzelmek, amelyek csak a tömegben levő egyénnél keletkeznek és válnak tetté. A pszichológiai tömeg átmeneti lény, heterogén elemekből áll, melyek pillanatra vannak összekötve, épen úgy, mint ahogy az élő szervezetet alkotó sejtek egyesülve új lénynek tünnek föl és egészen más tulajdonságaik vannak, mint az egyes sejteknek külön-külön.
Egy bizonyos felfogással ellentétben, – ami annál különösebb, mert olyan mélyen gondolkodó bölcselőnél találjuk, mint Herbert Spencer, – a tömeget alkotó csoportban egyáltalában nincs meg az elemek összege vagy középaránya. Új jellemvonások képződnek és keletkeznek, épen úgy, mint ahogy a chémiában bizonyos elemek, a savak és aljak például, ha új testté egyesülnek, egészen más sajátságaik lesznek, mint azoknak a testeknek külön-külön volt, melyeket alkottak.
Hogy a tömegben levő egyén miben különbözik az izolált egyéntől, nem nehéz megállapítani. De kevésbé könnyű megfejteni a különbség okait.
Hogy ezeket az okokat csak valamennyire is megleljük, emlékezzünk a mai lélektannak erre a megállapítására: nemcsak a szerves életben, hanem az értelem működésében is a tudattalan jelenségeknek van túlnyomó részük. Az értelemnek tudatos élete elenyésző csekélység a tudattalan élet mellett. A legpontosabb analizis, a legmélyebbre ható megfigyelés csak nagyon csekély számát födözte fel a lelki élet tudatos indítóokainak. Tudatos cselekvéseink egy tudattalan, s a főleg az öröklődés hatása folytán keletkezett szubsztrátumból veszik eredetüket. Ez a szubsztrátum számtalan, ősidőkből lerakódott nyomot tartalmaz, s ezek képezik a faji lelket. Tetteinknek ismeretes okai mögött kétségkívül vannak rejtett ismeretlen okok, ezek mögött pedig még rejtettebb okok vannak, mert azokról mi magunk sem tudunk. Mindennapi cselekvéseink ezeknek a rejtett és figyelmünket kikerülő okoknak okozatai.
A faji lélekben gyökerező tudattalan elemek okozzák, hogy az egy fajhoz tartozó egyének mindnyájan hasonlítanak egymáshoz és első sorban a tudatos elemeknek, a nevelés, de főleg a rendkívüli öröklékenység eredményeinek tulajdonítható a köztük levő különbség. Hasonlók az ösztönök, szenvedélyek és érzelmek az olyan emberekben is, akik értelmi tekintetben egyáltalában nem hasonlítanak egymáshoz. Mindabban, ami érzelem tárgya: vallás, politika, erkölcs, rokonszenv, ellenszenv stb., a legkiválóbb egyének nagy ritkán múlják fölül az átlag emberek színvonalát. A nagy mathematikus és cipőcsinálója közt nagy közbevetés lehet értelmi tekintetben, de jellem tekintetében legtöbbször semmi vagy nagyon csekély különbség van.
Épen ezek az általános jellembeli sajátságok vannak a tudattalan hatása alatt és ezek az egy fajhoz tartozó normális egyének nagy részénél csaknem ugyanazon a fokon vannak meg, s ez lesz a tömegekben általánossá. A kollektiv lélekben az egyének értelmi képességei, ezzel együtt egyéniségük is eltörlődnek. A heterogén elmerül a homogénben és a tudattalan sajátságok lesznek túlnyomók.
Épen a közönséges sajátságok általánosulása magyarázza meg, hogy a tömegek miért nem képesek különösebb értelmet igénylő cselekvések véghezvitelére. Ha válogatott emberek gyülekezete dönt közérdekű kérdésekben, de az illetők más-más foglalkozási ághoz tartoznak, a határozat nem sokkal lesz több értékű, mintha ostoba emberek készítették volna. Valóban csak azok a közönséges sajátságok lesznek általánossá, amelyek minden emberben megvannak. A tömegekben a butaság és nem a gondolkodó ész gyülemlik össze. Nem az «egész világnak» van több esze, mint Voltairenak, amint ezt gyakorta halljuk, hanem bizonyára Voltairenak van több esze, mint «az egész világnak», ha ez alatt a tömegeket kell értenünk.
Ha azonban a tömeghez tartozó egyéneknél az alantas és mindegyikben meglevő sajátságok általánosulnának, akkor csak középarány származik és nem keletkeznének új sajátságok, melyekről szólottunk. Azt fogjuk most kutatni, mimódon jönnek létre ezek az új tulajdonságok.
Hogy a tömegeknél különös jellemvonások keletkeznek, s amelyek az izolált egyénnél nincsenek meg, ezt különböző okok hozzák létre. Az első az, hogy a tömegben levő egyént, csupán a szám ténye által, legyőzhetetlen hatalom érzete szállja meg s ez teszi lehetővé, hogy enged ösztöneinek, melyeket egymagában szükségszerűleg korlátozott volna. Az ösztönök korlátozásáról annál kevésbé lehet szó, mert a tömeg anonim, következőleg felelőségtelen, s teljesen megszünik a felelősség érzete, ami az egyént mindig visszatartja.
A második ok, a lelki infekció, szintén közreműködik abban, hogy a tömegeknél speciális sajátságok jelentkeznek és azok határozott irányt nyernek. A lelki infekció könnyen megállapítható, de meg nem magyarázott jelenség, melyet a hipnotikus jelenségekhez kell sorolnunk; rögtön rátérünk. A tömegben minden érzelem, minden tett inficiáló természetű és olyan mértékben inficiáló, hogy az egyén könnyen feláldozza személyes érdekét a kollektiv érdeknek. Már pedig ez a természettel homlokegyenest ellenkező cselekmény és az ember csak akkor képes rá, mikor tömegnek alkotó része.
A harmadik ok – és ez még sokkal fontosabb – a tömegben levő egyénnél egészen speciális és olyan sajátságokat hoz létre, amelyek az izolált egyén sajátságaival teljesen ellenkeznek. Beszélni akarok ugyanis a szuggerálhatóságról, melynek egyik hatása különben is a föntebb említett lelki infekció.
Hogy ezt a jelenséget megértsük, idézzük emlékezetünkbe a fiziologiának bizonyos újabb fölfedezéseit. Ma már tudjuk, hogy egy embert különböző eljárások segítségével olyan állapotba hozhatunk, hogy elvesztve tudatos személyiségét, a személyes tudattól megfosztó egyén minden szuggesztiójának engedelmeskedik és jellemével és egyéniségével legellenkezőbb dolgok elkövetésére képes. A legmélyrehatóbb megfigyelések azt látszanak bizonyítani, hogy az olyan egyén, ki sokáig működésben levő tömeg közé volt szorulva, olyan különös állapotba jut, – az őt körülvevő áramlat vagy valami ismeretlen ok következtében, hogy ez az állapot nagyon közel jár ahhoz az igézethez, amelyet a hipnotizáló a hipnotizáltra gyakorol. A hipnotizált alanynál megbénul a nagy agyvelő működése és rabszolgája lesz a gerincagy minden tudattalan működésének és a hipnotizőr tetszése szerint bánik vele. A személyiség tudata teljesen eltűnt, az akarat és ítélőképesség megszüntek. Minden érzelem és gondolat a hipnotizáló akarata szerint irányul.
Körülbelül ilyen az állapota annak az egyénnek, ki pszichológiai tömegnek alkotó része. Nincs többé tetteinek tudatában. Nála, épúgy, mint a hipnotizált egyénnél, megszűnnek bizonyos képességek, bizonyos képességek ellenben roppant erőre tesznek szert. Szuggesztió befolyása alatt ellenállhatatlan erő ragadja bizonyos tettek elkövetésére. Ez a hév tömegeknél még ellenállhatatlanabb, mint a hipnotizált alanynál, mert a mindenik egyénre egyformán ható szuggesztió növekszik az által, hogy kölcsönössé lesz. Azok az emberek, kiknek egyénisége elég erős arra, hogy a tömegben a szuggesztiónak ellenálljon, nagyon kevesen vannak arra, hogy az ár ellen küzdjenek. Legfeljebb egy másik szuggesztió segítségével megpróbálhatják a más irányba terelést. Innen van például, hogy egy szerencsés szó vagy egy jó alkalommal fölidézett kép visszatartotta néha a tömegeket véres cselekmények elkövetésétől.
A tömegben levő egyén fő jellemvonásai tehát a következők: A tudatos személyiség megszűnése, a tudattalan személyiség előtérbe nyomulása, az érzelmeknek és gondolatoknak a lelki infekció és szuggesztió útján egyugyanazon iránya, s a szuggerált gondolatoknak tetté való átalakulása. Most már nem önmaga többé, hanem gép és akarata nincs többé.
Az egyén azáltal, hogy organizált tömegnek lett részévé, több fokkal sülyedt le a civilizáció lépcsőjén. Izolálva talán művelt ember volt, a tömegben barbár, vagyis ösztöneinek engedelmeskedő. Megvan benne a primitiv lények önkéntelensége, vadsága, enthuziazmusa és hősiessége. Annál könnyebben közelíti meg ezt az állapotot, minél könnyebben befolyásoltatja magát a képek és szavak által, amelyek a tömeget képező egyes egyénekre semmi hatással nincsenek és ragadtatja magát olyan cselekményekre, amelyek ellentétben vannak az ő leghatározottabb érdekeivel és legismertebb szokásaival. A tömegben levő egyén csak porszem a többi porszemek közt, mit a szél tetszése szerint ragad magával.
Ezért látjuk, hogy az esküdtszékek hoznak ítéleteket, miket egyénenként minden esküdt kárhoztatna, és hogy a parlamenti gyűlések fogadnak el törvényeket és rendszabályokat, melyeket a tagok külön-külön visszautasítanának. A konvent emberei külön-külön felvilágosodott és békés természetű polgárok voltak. Tömeggé egyesülve nem rettentek vissza attól, hogy a legszörnyűbb indítványokat elfogadják és guillotin alá küldjék a köztudomás szerint legártatlanabb embereket; és hogy saját érdekeikkel ellentétben lemondjanak sértetlenségükről, s önmagukat megtizedeljék.
És nemcsak tettei juttatják a tömegben levő egyént lényeges ellentétbe önmagával. Mielőtt teljesen elveszítené minden függetlenségét, gondolatai és érzelmei átalakulnak annyira, hogy a fösvény tékozlóvá, a kételkedő hivővé, a becsületes alávalóvá, a gyáva hőssé változik. Az összes kiváltságokról való lemondást, amit a nemesség a lelkesültség egy pillanatában 1789 augusztus 4-ikének híres éjtszakáján megszavazott, izolálva bizonnyal sohasem fogadta volna el a tagok közül egyetlen egy sem.
A mondottakból következik, hogy a tömeg értelmi tekintetben mindig alatta áll az izolált egyénnek, az érzelmek és az érzelmek okozta tettek szempontjából pedig lehet jobb vagy rosszabb. Minden a szuggesztió módjától függ, melynek a tömeg alá van vetve. Ezt ismerték félre teljesen azok az írók, kik a tömegeket csak büntetőjogi szempontból tanulmányozták. Kétségtelen, hogy a tömeg gyakran bűntettes, de nem egyszer hős is. A tömegek azok főképen, kiket egy hiedelem vagy tan diadaláért halálba küldenek, akiket lelkesítenek a dicsőségért és becsületért, kiket a keresztes hadjáratok korában kenyér nélkül és fegyvertelenül visznek felszabadítani az Isten sírját a hitetlenektől, vagy 1793-ban megvédeni a haza földjét. Kétségtelen, hogy ez a hősiesség öntudatlan, de ez a hősiesség csinálja a történelmet. Ha csak a hideg ésszel véghezvitt nagy tetteket írnák a népek számlájára, a világ annalesei nagyon keveset jegyeztek volna föl.
1. §. A tömegek izgékonysága, változékonysága és ingerlékenysége. – A tömeg játékszere minden külső ingernek és visszatükrözteti ennek folytonos változásait. – Az inger, amelynek engedelmeskedik elég erős arra, hogy mellette minden személyes érdek megszünjék. – A tömeg semmit sem gondol meg előre. – A faj hatása. – 2. §. A tömegek szuggerálhatósága és hiszékenysége. – Fogékonyságuk a szuggesztió iránt. – Elméjükben előhívott képeket valóságnak veszik. – Miért hasonló neműek ezek a képek az összes egyénekre nézve, kik tömeget alkotják. – A tudós és ostoba a tömegben egyenlők lesznek. – Különböző példák az illuziókra, amelyeknek a tömeg egyénei alá vannak vetve. – Lehetetlenség a tömegek tanúvallomásának valami hitelt adni. – Sok tanú megegyezése egyik legrosszabb bizonyíték arra, hogy a tényt megállapítsuk. – A történelmi munkák csekély értéke. – 3. §. A tömegérzelmek túlzottsága és egyoldalúsága. – A tömegek nem ismernek sem kétségest, sem bizonytalant és mindig a szélsőségek felé hajlanak. – Érzelmeik mindig túlhajtottak. – 4. §. A tömegek türelmetlensége, zsarnoksága és maradisága. Ezeknek az érzelmeknek magyarázata. – A tömegek szolgalelkűsége ez erős tekintély előtt. – A pillanatnyi forradalmi ösztönök nem akadályozzák meg a tömegeket abban, hogy a legszélsőbb mértékben konzervativak legyenek. – Ösztönszerűleg ellenségei a változásnak és haladásnak. – 5. §. A tömegek erkölcsisége. – A tömegek erkölcsisége a szuggesztió szerint lehet sokkal alacsonyabb vagy sokkal magasabb, mint az azt alkotó egyéneké. – Magyarázat és példák. – A tömegeket néha olyan érdekek irányítják, melyek kizárólag az izolált egyénnél fordulnak elő. – A tömeg moralizáló szerepe.
Nagy általánosságban kimutattuk a tömegek főjellemvonásait; hátra van, hogy ezeknek a jellemvonásoknak részleteibe hatoljunk.
Mint majd látni fogjuk, a tömegek különös jellemvonásai között nagy számmal vannak olyanok, melyeket épen úgy megtalálhatunk a fejlődés alsó fokán levő lényeknél mint a nők, a vadember és a gyermekek. Ilyenek az izgékonyság, ingerlékenység, a gondolkodó képesség hiánya, az értelem és kritikus ész fogyatékossága, az érzelmek túlzottsága és mások. De ez analogia, s csak mellékesen jegyzem meg. Kifejtése kívül esik ennek a munkának keretén. Különben is semmi hasznát nem vennék a primitiv lények pszichológiájával foglalkozók és kevés meggyőző ereje lenne azok számára, kik ezt nem ismerik.
Kezdem most egymásután azokkal a jellemvonásokkal, amelyeket a tömegek legnagyobb részénél megfigyelhetünk.
A tömeget, mint az alapjellemvonások tanulmányozása alkalmával mondottuk, kizárólag a tudattalan vezeti. Tettei sokkal inkább a gerincagy, mint a nagy agy hatása alatt jönnek létre. Ennyiben közeledik a teljesen primitiv lényekhez. Véghezvitt tettei bevégzettek lehetnek végrehajtásukat illetőleg, de nem a nagy agyvelő lévén az irányító, az egyén a véletlen inger következtében cselekszik. A tömeg játékszere minden külső ráhatásnak, és folyton visszatükrözteti változásait. Így rabszolgája a ráható izgalmaknak. Az izolált egyén is ki lehet téve olyan izgalmaknak, mint a tömegben lévő ember; de a nagy agy megmutatja neki az engedelmesség következményeit és nem enged. Ezt a jelenséget fiziológiailag úgy fejezhetjük ki, hogy az izolált egyén uralkodni tud a visszahatásokon, míg a tömegben lévő egyén nem képes.
Ezek az izgalmak, melyeknek a tömeg engedelmeskedik, az ingerhez mérten lehetnek jók vagy kegyetlenek, hősiesek vagy ostobák, de mindenképen annyira erősek, hogy a személyes érdek, az önfenntartás érdeke nem tud rajtuk erőt venni.
A tömegekre ható ingerek folyton változnak, s a tömegek mindig engedelmeskednek; ezért olyan rendkívül változékonyak. Ez az oka, hogy a legádázabb kegyetlenségből egyszerre átcsapnak a nagylelkűségbe, sőt a tökéletes hősiességbe. A tömeg igen könnyen hóhérrá lesz, de nem kevésbé könnyen lesz vértanúvá. A tömeg kebléből folyt a véráradat, mit a hit győzelme követelt. Nem kell visszamennünk a hőskorba, hogy lássuk, hogy a tömegek e tekintetben mire képesek. Fölkelés alkalmával sohasem kímélték életüket és alig néhány évvel ezelőtt egy tábornok, ki hirtelen népszerűségre vergődött, könnyen talált volna százezer embert, kik készek lettek volna föláldozni magukat az ő ügyéért, ha akarta volna.
A tömegek semmit sem gondolnak meg előre. Egymásután átfutják a legellentétesebb érzelmek skáláját, de mindig a pillanatnyi izgalom hatása alá kerülnek. Olyanok, mint a falevél, amit fölkap az orkán, szétszór minden irányba, azután leejt. Különben majd bizonyos forradalmi tömegek tanulmányozása alkalmával mutatunk néhány példát érzelmeik változékonyságára.
A tömegeknek ez a változékonysága nehezen kormányozhatóvá teszi őket, különösen akkor, ha a közhatalom egy része kezükbe került. Ha nem a mindennapi élet követelményei volnának a dolgoknak láthatatlan mozgatói, a demokráciák nem tartanának sokáig. De a tömegek még akkor sem tudnak sokáig akarni, ha szenvedéllyel akarnak valamit. Tartósan akarni épúgy nem tudnak, mint gondolkozni.
A tömeg nemcsak izgékony és mozgékony. Épúgy, mint a vad ember, nem vet számot azzal, hogy közbejöhet valami a vágy és a vágy teljesülése közé. Ezt annál kevésbé érti meg, minél nagyobb hatalom érzetét adja neki az egyének száma. A tömegben levő egyénre nézve megszünik a kivihetetlenség tudata. A izolált egyén nagyon jól tudja, hogy egymaga nem tud felgyújtani egy palotát, vagy kifosztani egy árúházat, s ha megkísérli, könnyen meggátolják szándékában. De ha tömegnek lesz része, tudatában lesz a sokaság adta hatalomnak, s ez elég arra, hogy őt a gyilkosság vagy fosztogatás gondolatára szuggerálja és vele jár a rögtöni megkísérlés gondolata. Őrjöngésében elhárítja a váratlan akadályt. Ha az emberi szervezet megtűrné, hogy a düh örökké tartson, azt mondhatnók, hogy a düh a fékentartott tömeg rendes állapota.
A tömegek ingerlékenységét, izgékonyságát és változékonyságát épúgy mint a népek összes érzelmeit, miket tanulmányozni fogunk, módosítják mindig a faji alapsajátságok; ezek alkotják az állandó talajt, melyben az érzelmek gyökereznek. Kétségkívül minden tömeg izgékony és ingerlékeny, de nagy különbség van a fokozatokban. Meglepő a különbség például egy latin és egy angolszász tömeg közt. Történetünk legújabb eseményei élénk világot vetnek erre a pontra. 1870-ben elég volt egy egyszerű távirat egyik nagykövetet ért állítólagos inzultusról, hogy a düh kitörjön, amiből közvetlenül rettentő háború származott. Néhány évvel később egy a Langson melletti jelentéktelen kudarcról szóló távirati jelentés új kitörésre adott alkalmat és a kormányt rögtön megbuktatta. Ugyanekkor az angol expediciónak sokkal súlyosabb balesete Kartoum előtt Angliában csak gyönge emóciót idézett elő és nem került a minisztérium bukásába. A tömegek mindenütt asszonyi természetűek, de legtöbb asszonyiasság van a latin tömegekben. Aki rájuk támaszkodik, igen magasra juthat nagyon gyorsan, de közelében jár folyton a tarpeii sziklának, és biztos, hogy egykor le fog róla zuhanni.
A tömegek meghatározása alkalmával említettük, hogy általános sajátságaik egyike a rendkívüli szuggerálhatóság és kimutattuk, hogy a szuggesztió mennyire ragadós minden emberi sokadalomban; ez magyarázza meg, hogy az érzelmek roppant gyorsasággal nyernek egy bizonyos határozott irányt.
A tömeg feszült figyelemben van leggyakrabban akkor is, ha közömbösnek gyanítják, s ez könnyűvé teszi a szuggesztiót. Az először nyilvánuló szuggesztió a lelki infekció folytán megszállja az agyvelőket és nyomban megvan az érzelmi egység. Mint minden szuggerált lénynél az agyat elfoglaló képzet tetté igyekszik változni. A tömegnél egyforma könnyen megy, akár arról van szó, hogy felgyújtson egy épületet, akár arról, hogy önmagát feláldozza. Minden az izgalom módjától függ és nem, mint az izolált egyénnél, a kivitel és a megfontoló ész közti kapcsolatoktól, ami a megvalósítást meggátolhatná.
És mivel a tömeg folyton a tudattalan határai közt bolyong, s minden szuggesztiónak könnyen aláveti magát és megvan benne az érzelemnek az a hevessége, mely csak az ész befolyása alá menekülni nem tudó lények sajátsága, hiányában minden ítélő észnek, nem is lehet más, mint a legszélsőbb mértékben hiszékeny. Valószínűség nem létezik nála; erre kell gondolnunk, hogy megértsük azt a könnyű módot, amellyel a legendák és a legvalószínűtlenebb történetek keletkeznek és elterjednek.5)
A tömegeknél oly könnyen elterjedő legendák keletkezését nem csupán a teljes hiszékenység okozza. Az is ok még, hogy az események borzasztón elferdítve jutnak az embercsoportok képzeletébe. A legegyszerűbb esemény is átváltozik, ha tömeg látta. A tömeg képekben gondolkozik és a fölidézett kép egész sor más képet hív elő, de ezek nincsenek az elsővel logikai kapcsolatban. Könnyen megértjük ezt az állapotot, ha azokra a különös képzetsorokra gondolunk. amit néha egy élmény felelevenítése előidéz nálunk. Az ész megmutatja nekünk, hogy ezek közt a képek közt nincs összefüggés, de a tömeg ezt nem látja; összezavarja a valódi eseményt azzal, amit az ő mindent kiforgató fantáziája hozzátesz. A tömeg nem választja el a szubjektivet az objektivtől. A képzeletben fölidéződő képet valóságnak veszi, pedig leggyakrabban csak távoli hasonlóságban van a megfigyelt ténnyel.
Ezeknek az elferdítéseknek, amit a tömeg hozzátesz valamely eseményhez, amelynek tanúja, látszólag nagyon sokféléknek és különböző tartalmúaknak kéne lenniök, mert a tömeget alkotó egyének más-más természetűek. De nem így van. A lelki infekció következtében az elferdítés egyfajta és egytartalmú minden egyénnél. A ragályos szuggesztiónak a deformáció lesz a magja, amit az együttesség valamely tagja először magáévá tesz. Mielőtt Szent György az összes kereszteseknek megjelent volna Jeruzsálem falain, az ott levők közül bizonyára csak egy vette először észre. A csodát, amiről csak egy adott jelt, a szuggesztió és lelki infekció révén mindnyájan észrevették.
A történelemben olyan gyakori kollektiv hallucinációknak mindig ez az eredete; látszólag a hitelességnek minden klasszikus jellemvonása megvan bennük, mert száz meg száz ember által megállapított jelenségről van szó.
Az előzmények megcáfolására nem szabad a tömeget alkotó egyének lelki sajátságait érvül felhozni. Ez a tulajdonság jelentéktelen. Attól a perctől fogva, hogy tömeg közé kerültek, tudós és tudatlan egyformán elveszti megfigyelő képességét.
Ez a tétel képtelenségnek látszhatik. Alapos bizonyítására annyi történelmi eseménnyel kellene előhozakodni, hogy arra több kötet sem volna elegendő.
De mivel nem akarom az olvasót a bebizonyíttatlan állítás hangulatában hagyni, előadok néhány idézésre alkalmas példát azok közül, amelyek véletlenül eszembe jutnak.
A következő eset a legtipikusabb, mert a legkülönbözőbb összetételű, tudatlan és tanult elemekből álló tömegekben előforduló kollektiv hallucinációkból van véve. Erről az esetről Julien Felix hajóhadnagy ád hírt úgy mellesleg a tengeráramokról szóló könyvében és a Revue Scientifique-be is föl van véve.
A la Belle Poule fregát sík tengeren cirkált, hogy a le Berceau korvettet, melyet erős vihar elszakított tőle, megtalálja. Világos nappal történt. Hirtelen az őrszem egy árbocaitól megfosztott hajót jelzett. A legénység a jelzett pont felé fordult és valamennyien, tisztek és matrózok, világosan kivettek egy emberekkel megrakott tutajt, melyet kis hajók vontattak és ezeken vészjelző zászlók lengtek. Az egész kollektiv hallucináció volt. Desfossés tengernagy megrakott emberekkel egy kis hajót, hogy a hajótöröttek segítésére küldje. Amint közeledtek, a hajón levő tisztek és matrózok láttak «ide-oda mozgó embercsoportokat, kezüket nyujtva, és sokféle hangból összevegyült tompa, zavaros lármát hallottak». Mikor a hajó odaért, nehány lombos faágra bukkantak, amelyek a szomszédos partról odasodródtak. Mikor ez ennyire kézzelfogható bizonyos lett, megszűnt a hallucináció.
Ebből a példából világosan láthatjuk, hogy a kollektiv hallucináció működése az általunk kifejtett módon megy végbe. Egyfelől a tömeg feszült figyelemben volt; másfelől a szuggesztió, amit a tengeren levő hajóroncsot jelző őrszem keltett, a lelki infekció folytán átragadt az összes jelenlevőkre, tisztekre és matrózokra.
Hogy a tömeg elveszítse a tisztán látás képességét azt a dolgot illetőleg, ami előtte történik és a valóságot vele kapcsolatban sem levő hallucinációk helyettesítsék, nem kell neki nagyszámúnak lennie. A tömeg mindenféle emberből van összetéve; ha szemenszedett tudósokból áll is, ezek mindenben fölveszik a tömegek sajátságait, ami az ő szakjukon kívül esik. A megfigyelőképesség és gondolkodó ész, mely mindegyiknél megvan, rögtön megszűnik. Érdekes példát hoz föl erre nézve Davey, a jeles pszichológus, amit nemrégiben az «Annales des Sciences psychiques» közzétett; méltó, hogy itt közöljük. Davey egy kiváló kutatókból álló gyűlést hivott össze, köztük volt Wallace, Angolország egyik legelső tudósa. Miután a tárgyakat tetszésük szerint megvizsgáltatta és lepecsételtette velük, előadta nekik a spiritizmus összes klasszikus jelenségeit: a lélek anyagosítását, a palatáblán való írást stb. Majd írásbeli nyilatkozatot vett a válogatott megfigyelőktől, s ebben azt állították, hogy a megfigyelt jelenségek csak természetfölötti úton-módon voltak lehetségesek, erre aztán megmutatta nekik, hogy ez egy nagyon egyszerű cselfogás eredménye. «Davey kísérletében – írja a közlemény szerzője – a meglepő nem a mutatvány csodálatos volta, mint olyan, hanem a be nem avatott tanúk nyilatkozatainak rettentő gyámoltalansága. A tanúk – mondja – tehetnek nagyon sok határozott és merőben téves nyilatkozatot, de ennek az az eredménye, hogy ha leírásukat exaktnak fogadjuk el, a leírt jelenségeket nem lehet csalásból megmagyarázni. Davey módszere olyan egyszerű, hogy az ember csodálkozik, hogy alkalmazni merészelte; de olyan hatalma volt a tömeg lelkén, hogy rá tudta beszélni, hogy lát olyasmit, amit nem látott». Ez a hipnitizőr mindenkori hatalma a hipnotizált fölött. S amikor azt látjuk, hogy ezt a hatalmat még kiváló szellemeken is mennyire lehet gyakorolni, ámbár az előzményekben meggyanusítják őket, megérthetjük, hogy milyen könnyű közönséges tömegeket illuzióba ringatni.
Számtalan sok analog példa van. Épen most, hogy ezeket a sorokat írom, a lapok tele vannak két vízbe fúlt kis leány történetével, kiket a Szajnából kihúztak. A gyermekeket először jó csomó tanú határozottan fölismerte. Az összes állítások annyira egybehangzók voltak, hogy a vizsgálóbírónak semmi kétsége sem volt többé. Kiállíttatta a halotti bizonyítványt. Épen akkor mikor készülődtek a temetéshez, véletlen folytán rájöttek, hogy a sejtett áldozatok még bizony életben vannak és csak csekély hasonlóság van köztük és az elmerült leánykák közt. Mint több megelőző példában, az első tanú állítása, aki illuziónak volt áldozata, elég volt arra, hogy a többit szuggerálja.
Hasonló esetekben a szuggesztió kiinduló pontja mindig egy emberben többé-kevésbé határozatlan reminiszcenciák folytán fölkeltett illuzió, azután a lelki infekció az első illuzió közlése által. Ha az első megfigyelő nagyon izgékony természetű, gyakran elég, hogy a holttesten, melyet felismerni vél – eltekintve minden valódi hasonlóságtól – valami különösség, sebhely vagy a ruhának valami ismertető jele van, ez felidézheti egy másik személy képzetét. A fölidézett képzet azután kiinduló pontja lehet annak a megrögződési módnak, amely elfoglalja az értelem egész területét és megbénít minden itélőképességet. Ami ilyenkor a megfigyelő elé tárul, nem maga a tárgy, hanem az elméjében előhívott kép. Ez magyarázza meg azt, hogy a gyermekek holttestének fölismerésében tulajdon anyjuk téved. Ilyen a következő, de már régi eset, amit a lapok újabban közöltek és a hol pontosan nyilvánulni látjuk a szuggesztiónak azt a két módját, melynek működését előadtam.
«Egy gyermeket fölismert egy másik, de ez csalódott. Ebből a félreismeréseknek egész sora származott.
Nagyon különös dolognak voltunk tanúi. Azután való nap, hogy egy iskolás gyerek agnoszkálta a másik holttestét, egy asszony felkiáltott: «Szent Isten, ez az én gyerekem!»
Oda vezették a holttesthez, ruháit szemügyre vette és észrevett a homlokán egy sebhelyet. «Az én szegény gyermekem – mondja – ki még július végén eltűnt; elrabolták tőlem, megölték.
Az asszony házmesterné a Tour-utcában és Chavandret-nak hívják. Oda hívták a sógorát, aki habozás nélkül így szólt: «Ez a kis Philibert!» Az utcának több lakója fölismerte a la Villette-ből való gyerekben Chavandret Philibertet, nem is számítva tanítóját, akinek az iskolai érem volt a bizonyíték.
Nos, a szomszédok, a sógor, a tanító, az anya tévedtek. Hat héttel később állapították meg a gyermek kilétét. Egy Bordeaux-ból való gyermek volt, akit ott megöltek és Párisba hoztak.»6)
Amint látjuk, ezek a felismerések leggyakrabban nőktől, gyermekektől, tehát a benyomások iránt épen legfogékonyabb egyénektől származnak. Egyúttal azt is bizonyítják, hogy ezek a tanúvallomások mennyit érnek a törvényszék előtt. Különösen a gyermekek tanúvallomását nem kellene sohasem igénybe venni. A hatóságok mint közhelyet idézik, hogy az ember ebben a korban nem hazudik. Ha egy csekély, alapos lélektani képzettségük volna, tudnák, hogy épen ellenkezőleg, az ember ebben a korban mindig hazudik. A hazugság persze ártatlan, de azért csak hazugság. Sokkal jobb volna a «fej- vagy írás-játék» szerint elítélni a vádlottat és nem gyermektanúvallomás alapján, mint ez annyiszor történik.
Visszatérve a tömegeken végzett megfigyeléseinkre, az a végső következtetésünk, hogy a kollektiv megfigyelések a legtévesebbek és leggyakrabban egy ember illuzióján alapulnak, aki infekció által szuggerálta a többit. Végtelenségig lehetne előhozakodni olyan esetekkel, melyek a tömegek tanúvallomásának teljes megbízhatatlanságát bizonyítják. Ezrek vettek részt a sedáni csata híres lovastámadásánál, mégis lehetetlenség az ellentmondó nyilatkozatokat látva megtudni, hogy ki vezényelte. Wolseley angol tábornok egy most megjelent könyvben bebizonyította, hogy a waterlooi csata legfontosabb eseményeit illetőleg, amit a tanúk százai hitelesítettek, eddig a legnagyobb tévedéseket követték el.7)
Ezek az esetek bizonyítják, hogy mennyit ér a tömegek tanúskodása. A logikai kézikönyvek a sok tanúvallomás egybevágóságát a legszilárdabb bizonyosság kategóriáiba számítják, minek alapján megállapíthatjuk valamely tény exaktságát. De a tömegek lélektana arra tanít bennünket, hogy ezen a ponton ki kell javítani a logikai kézikönyveket. A legkevésbé hiteles események bizonyára épen azok, amelyeket legtöbb ember figyelt meg. Azt állítani, hogy egy esetet egybehangzóan állapított meg sok tanú, legtöbbször azt jelenti, hogy a tényálllás jó messze jár az elfogadott híradástól.
Az előzményekből világosan következik, hogy a történelmi munkákat a puszta fantázia termékei gyanánt kell tekintenünk. Nincs más bennük, mint rosszul megfigyelt eseteknek fantasztikus elbeszélése, föleresztve holmi találomra csinált magyarázatokkal. Gipszet habarni hasznosabb mesterség, mint az időt ilyen könyvek írásával fecsérelni. Ha a múlt nem hagyott volna számunkra irodalmi, művészeti és építészeti alkotásokat, teljességgel semmi valót nem tudnánk róla. Van-e egyetlen igaz szó is a nagy emberek élettörténetében, kiknek az emberiség történelmében oly nagy szerepük van, mint Heraklesnek, Buddhának, Jézusnak vagy Mohamednek? Nagyon valószínű, hogy nincs. Különben is az ő valódi életük voltakép nem fontos ránk nézve. Amit érdemes tudnunk, ez csak a nagy ember magában véve, úgy amint a népies legendában kialakult. A legendás hősök és nem a valódi hősök ragadták meg a nép lelkét.
Csak az a baj, hogy a legendák, még ha könyvekbe foglalják is őket, nem maradnak meg változatlanul. A tömegek képzelete szüntelenül alakítja őket korok, de főleg fajok szerint. A biblia kegyetlen Jehovája és szent Teréz szerető Istene közt nagy távolság van; a Kinában tisztelt Buddha és az Indiában imádott Buddha közt sincs semmi közös jellemvonás.
Hogy a hősökről szóló legendákat a tömegek képzelete átalakítsa, nincs szükség évszázadok elmúlására. Az átalakításra gyakran csak néhány esztendő kell. Napjainkban láttuk, hogy a legnagyobb történelmi hősök egyikének legendája kevesebb, mint ötven év alatt milyen változásokon ment keresztül. Napoleon a Bourbonok alatt valami idillikus, emberszerető, liberális személyiség lett, a szegények barátja, akik – a költők szavai szerint – kunyhóikban sok időn keresztül őrzik majd az ő emlékezetét. Harminc évvel később a nagylelkű hős vérszomjas zsarnokká lett, aki bitorolván a hatalmat és szabadságot, három millió ember vesztét okozta csak azért, hogy becsvágyát kielégítse. Napjainkban tanúi vagyunk megint a legenda új alakulásának. Ha majd tizenkét évszázad elmúlik egynéhányszor fölötte, a jövendőbeli tudósok ez ellentmondó elbeszélések alapján kételkedni fognak majd a hős létezésében, mint ahogy kételkedtek néha Buddha létezésében is, és nem látnak majd benne egyebet, mint puszta hitregét vagy a Herakles-monda továbbfejlődését. Bizonyára könnyen megvigasztalódnak majd ezen a bizonytalanságon, mert jobban be lesznek avatva a tömegpszichológiába, mint manapság és tudni fogják, hogy a történelem csak hitregéket örökít meg.
Bármilyen érzelmek nyilvánuljanak is valamely tömegben, jók vagy rosszak, kettős jellemvonást mutatnak: nagyon egyoldalúak és nagyon túlzottak. Ebben a tekintetben, mint sok más egyébben is, a tömeghez tartozó egyén közeledik a primitiv lényekhez. Érzelmi árnyalatokra nem képes, a dolgokat egészükben veszi és nem ismer átmenetet. Az érzelem túlzottsága a tömegben még erősbül azáltal, hogy a megnyilvánult érzelem a szuggesztió és infekció révén gyorsan tovaterjed, s a látható helyeslés, amelyben részesül, nagyban emeli intenzitását.
A tömegérzelmek egyoldalúsága és túlzottsága okozza, hogy nem ismernek sem kétséget, sem bizonytalanságot. A tömeg asszonyok módjára, rögtön a legvégsőkig megy. Az elejtett gyanú azonnal megdönthetlen bizonysággá lesz. Egy csekélyke ellenszenv vagy rosszalás, amelyből az izolált egyénnél alig lesz valami, rögtön vad gyűlöletté fajúl a tömeghez tartozó egyénnél.
A tömegérzelmek erősségét, féleg a heterogén tömegeknél, fokozza a felelősség hiánya. A biztos bünthetetlenség, amely biztosság annál erősebb, minél nagyobb a tömeg, épúgy, mint a számmal együtt járó momentán hatalom tudata, az együttesség számára lehetővé tesznek olyan érzelmeket és tetteket, hogy azokat az izolált egyén meg nem közelítheti. A tömegben az ostoba, a tudatlan, a kaján megszabadulnak semmiségük és tehetetlenségük tudatától. Ezt egy brutális, múlékony, de szörnyű nagy hatalom tudata helyettesíti.
Szerencsétlenségre a túlzás a tömegeknél a rossz érzelmekben, az ősember ösztöneinek öröklött maradványában nyilvánul. Ezt az izolált és felelős egyénnél a büntetéstől való félelem zabolázza meg. Ezért lehet a tömegeket bűnös kihágásokra olyan könnyen rávenni.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tömegeket ügyesen szuggerálva ne lehetne hősiességre, nagylelkűségre és a legkiválóbb erényekre képessé tenni. Sőt sokkal inkább, mint az izolált egyént. Még lesz alkalmunk a tömegek erkölcsiségének tanúlmányozása közben visszatérnünk erre a kérdésre.
Az érzelmekben túlzó tömeget csak túlzott érzelmekkel lehet felizgatni. A szónoknak, ha magával akarja ragadni, erős állításokat kell alkalmaznia. Túlozni, erősíteni, ismételni, logikus bizonyítékokat sohasem használni, jól ismert bizonyító eljárásai a néptömegek szónokainak.
A tömeg azt kivánja, hogy hasonló túlzás legyen hőseinek érzelmeiben is. Ép azért szükséges, hogy a tulajdonságok és erények bennük mindig sokszorozva legyenek meg. Nagyon találóan jegyezték meg, hogy a tömeg a szinházban a darab hősétől olyan bátorságot, erkölcsiséget és erényt követel, amilyen az életben sohsem fordul elő.
Joggal beszéltek a különös szinházi optikáról. Kétségkívül van ilyesmi, de szabályainak semmi köze sincs a józan észhez és a logikához. Az a művészet, amely a tömegnek szól, mindenesetre alantas valami, mégis különös készséget kíván. Gyakran lehetetlenség olvasásra megállapítani bizonyos darabok sikerét. A szinházigazgatók, mikor a darabot elfogadják, leggyakrabban maguk is igen bizonytalanok a sikert illetőleg, mert hogy azt megitéljék, tömeggé kellene átváltozniok.8) Még itt kimutathatnánk a fajnak elhatározó befolyását, ha a dologba belemélyednénk. Az a színdarab, amely lelkesíti a tömeget egyik országban, néha semmi vagy tiszteletből származó és konvencionális sikert ér el egy másikban, mert nincsenek meg benne azok a rugók, melyek az új közönséget mozgatni tudnák.
Alig kell hozzátennem, hogy a tömegeknél a túlzások csak az érzelmekre terjednek ki, s egyáltalában nem az értelemre. Már kimutattam, hogy az egyén azáltal, hogy tömegben van, rögtön és feltünő módon veszti értelmi színvonalát. Ez az, amit Tarde is megállapított a tömegbűntényekről szóló fejtegetéseiben. Az érzelem terén tehát a tömegek igen magasra emelkedhetnek vagy igen mélyre sülyedhetnek.
A tömegek csak egyoldalú és szélsőséges érzelmeket ismernek. A véleményeket, gondolatokat és hiedelmeket, melyeket szuggerálnak nekik, egészükben fogadják vagy vetik el, és úgy fogják föl, hogy azok abszolút igazságok vagy nem kevésbé abszolút tévedések. Ép ezért szuggesztió útján létrejött hiedelemről van itt mindig szó, nem gondolkodás nyújtotta meggyőződésről. Mindenki tudja, hogy a vallásos hiedelmek mennyire türelmetlenek és milyen zsarnoki uralmat gyakorolnak a lelkeken.
A tömeg, nem lévén kétsége az iránt, hogy igazság vagy tévedés valami, azonkívül mivel tisztában van erejével, zsarnoki és türelmetlen egyaránt. Az egyén eltűrheti az ellenmondást vagy vitát, de a tömeg sohasem tűri el. Nyilvános gyűléseken rögtön dühös kiabálásokkal és goromba fenyegetésekkel felelnek a szónok legcsekélyebb ellenmondására s ezután könnyen tettlegesség és eltávolítása következik a szónoknak, ha folytatja. A közbiztonság őreinek aggasztó jelenléte nélkül iziben elbánnának az ellenmondóval.
A zsarnokság és türelmetlenség általában megvan minden tömegkategóriánál, de fokozatuk nagyon különböző. Itt megint érvényesül a faji alapsajátság; ez uralkodik ugyanis az embernek minden érzelmén és gondolatán. Ez a magyarázata, hogy főleg a latin tömegeknél jut a zsarnokiság és türelmetlenség a legmagasabb fokra. Náluk teljesen megsemmisül az egyéni függetlenség érzete, mely annyira erős az angol-szászoknál. A latin tömegeknek csak szektájuk kollektiv függetlensége iránt van érzékük. Ennek a függetlenségnek pedig az a sajátsága, hogy szüksége van arra, hogy gyorsan és erőszakosan megnyerjen minden hitetlent a saját hitének. A latin népeknél a minden idők jakobinusai – kezdve az inkvizició jakobinusain – nem tudtak a szabadságnak más fogalmához felemelkedni.
A zsarnokiság és türelmetlenség nagyon világos érzelmek a tömegeknél; könnyen felfogják, s a könnyen magukévá teszik és megvalósítják, miután bennük felidézték. A tömegek készek respektálni a nyers erőt, de mérsékelten vannak meghatva a jóságtól, mit csak a gyöngeség egyik formájának tartanak. Kegyes uraikkal sohasem rokonszenveztek, hanem a zsarnokokkal, kik kegyetlenül elbántak velük. Nekik emelték mindig a legmagasabb emlékoszlopokat. Ha a bukott hősnek lábaihoz szivesen sereglenek, ennek az az oka, hogy hatalmának elvesztése után a gyöngék osztályába került, kit megvetnek, mert nem félnek tőle. A tömeg által tisztelt hős tipusa mindig Caesar egyéniségét fogja fölmutatni. Sisakforgója elkábítja őket, tekintélye imponál és kardja félelmet kelt bennük.
A tömeg a gyönge tekintéllyel szemben mindig vérszemet kap a felemelkedésre és szolgailag meghúzza magát az erős tekintély előtt. Ha a tekintély ereje meg-megszakad, a tömeg mindig szélsőséges érzelmeinek engedve, váltakozva jut az anarchiából a szolgaságba és a szolgaságból az anarchiába.
De a tömegpszichológia alapos félreismerése volna azt hinni, hogy a tömegeken csak forradalmi ösztönök uralkodnak. Csak erőszakosságaik keltik bennünk ezt az illúziót. Forradalmi és romboló kitöréseik mindig nagyon mulékonyak. A tömegeken túlságosan uralkodik a tudattalan, következőleg annyira ki vannak téve az ősrégi öröklékenységnek, hogy nem lehetnek mások, mint túlságosan konzervativak. Kifáradva a féktelenkedésben, csakhamar elhagyják magukat és ösztönszerűleg térnek vissza a szolgaságba. A legbüszkébb és legmakacsabb jakobinusok voltak azok, kik Bonapartét legerélyesebben támogatták, mikor elkobzott minden szabadságot és vaskezét éreztetni kezdte.
Nehéz megérteni a történelmet, főleg a forradalmak történetét, ha nem vagyunk tisztában a tömegeknek alapjában konzervativ ösztöneivel. Szivesen megváltoztatják ugyan az intézmények neveit, sőt néha forradalmi eszközökkel is megkisérlik ezt a célt elérni; de ezeknek az intézményeknek alapja sokkal inkább a faji szükségletek kifejezője, semhogy arra vissza ne térnének. Szüntelen változékonyságuk teljesen a külsőségekre vonatkozik. Konzervativ ösztöneik valóságban olyan változhatlanok, mint az összes primitiv lényeké. A hagyományok iránt való fétisszerű tiszteletük korlátlan s épen ilyen mélyen gyökerezik öntudatlan iszonyodásuk minden újítástól, ami megváltoztathatná a létező életfeltételeket. Ha a demokráciának meg lett volna a mostani hatalma, abban a korban, amikor a fonógépet, gőzgépet és vasútat feltalálták, ezeknek a találmányoknak megvalósítása lehetetlen lett volna vagy csak véres forradalmak árán lett volna lehetséges. Szerencse a művelődés haladására, hogy a tömegek elhatalmasodása akkor kezdődött, amikor ezek a tudományos és ipari felfedezések már teljesedésbe mentek.
Ha az erkölcsiséget abban az értelemben vesszük, hogy az nem egyéb, mint bizonyos társadalmi megállapodások állandó tisztelete és az egoista ösztönök fékentartása, világos, hogy a tömegek izgékonyságuk és változékonyságuk miatt nem lehetnek erkölcsösek. Ha azonban az erkölcsiséget olyan értelemben vesszük, hogy az pillanatnyi előállása olyan tulajdonságoknak, mint aminő a lemondás, nagylelkűség, érdeknélküliség, önfeláldozás, jogérzék, azt mondhatjuk, hogy a tömegek néha a nagyobb erkölcsiségre is képesek.
Az a néhány pszichológus, ki a tömegeket tanulmányozta, csak bűncselekményeik szempontjából vizsgálta őket; és mivel azt találták, hogy a bűntények nagyon gyakoriak, nagyon alacsony erkölcsi színvonalon állóknak tekintik őket.
Kétségtelen, hogy gyakran így van; de miért? Egyszerűen azért, mert a romboló vad ösztönök megmaradtak még az őskorból és ezek ott lappangnak mindnyájunkban. Az izolált egyén életében veszedelmes volna nekik eleget tenni, de mikor egy felelősségtelen tömeg az egyént elnyelte, s ennek következtében biztos a büntetlenség felől, ez a körülmény teljes szabadságot ád a kielégítésre. Rendes körülmények közt nem szoktuk ezeket a destruktív ösztönöket hozzánk hasonlókon gyakorolni; ilyenkor arra szorítkozunk, hogy az állatokon elégítsük ki. Az elterjedt vadászszenvedély és a tömegek vad tettei egy forrásból erednek. Mikor a tömeg halálra gyötri a védtelen áldozatot, igen gyáva kegyetlenségnek adja bizonyságát. De az a kegyetlenség a filozofus szemében közeli rokon azzal, amikor egy csomó vadász összejön gyönyörködni abban a látványban, hogy a kutyák kergetnek vagy széttépnek egy szerencsétlen szarvast.
Jóllehet, a tömeg kész a gyilkosságra, gyújtogatásra és mindenféle bűntényre, de épen úgy képes nagylelkű cselekményekre, áldozatra és érdeknélküli tettre; sőt sokkal inkább, mint az izolált egyén. A dicsőség- és becsületérzésre, a vallásosságra és hazafiságra való hivatkozással főleg a tömegben levő egyénre hatunk, gyakran annyira, hogy életét is feláldozza. A történet tele van a keresztes hadjáratokhoz és a 93-iki önkéntesekéhez hasonló példákkal. Csak a sokaság képes nagyobb önfeláldozásra és önzetlenségre. Hányszor mentek a tömegek hősiesen a halálba a meggyőződésért, eszmékért és szavakért, amit alig értettek meg! Többször sztrájkolnak a tömegek azért, hogy egy jelszónak engedelmeskedjenek, mint azért, hogy emeljék a csekély munkabért, amellyel meg vannak elégedve. A tömegeknél nagy ritkán indítóok a személyes érdek, már pedig az izolált egyénnél ez a csaknem kizárólagos mozgató. Bizonyára nem a személyes érdek vitte a tömegeket abba a sok háborúba, melyet ők legtöbbször nem is értek föl ésszel, ahol olyan könnyen gyilkoltatták magukat mint a vadász tükrétől hipnotizált pacsirták.
Még a cégéres gazemberekkel is megesik, hogy csupán az a körülmény, hogy tömeggé verődtek össze, pillanatra határozott erkölcsi elvekhez juttatja őket. Taine jegyzi meg, hogy a szeptemberi gyilkosok lerakták a bizottság asztalára a tárcákat és ékszereket, mit áldozataiknál találtak, pedig könnyűszerrel elrabolhatták volna. Az az őrjöngő, rongyos, nyomorult tömeg, amely bevette a Tuileriákat az 1848-diki forradalomban, semmit sem vett el a szemkápráztató tárgyakból, pedig azok jó néhány napra kenyérhez juttatták volna.
Hogy a tömeg az egyes egyént moralizálja, bizonyára nem állandó, hanem csak gyakran megfigyelhető szabály. Épen a sokkal kevésbé komoly viszonyok közt lehet megállapítani, mint amit idéztem. Említettem, hogy a tömeg a színházi darab hősétől túlzott erényeket követel, s épen a mindennapi tapasztalat mutatja, hogy a legalantasabb elemekből álló közönség mutatkozik legszemérmesebbnek. A hivatásos kéjenc, a szeretőtartó, a mosdatlan szájú aszfaltbetyár nem egyszer zúgnak egy kissé goromba vagy sikamlós jelenetnél, pedig ez semmi az ő szokásos társalgásukhoz képest.
A tömegek gyakran aljas ösztönöknek engedik át magukat, de példákat nyújtanak néha az emelkedett erkölcsiségből származó tettekre is. Ha az önzetlenség, a lemondás, a teljes magaátengedés egy képzelt vagy valódi eszmének, erény, azt mondhatjuk, hogy a tömegek nem egyszer olyan fokon rendelkeznek ezekkel az erényekkel, hogy a legbölcsebb filozófusok is vajmi ritkán közelítik meg őket. Kétségtelen, hogy mindezt tudattalanul gyakorolják, de ez nem határoz. Azon pedig ne nagyon sajnálkozzunk, hogy a tömegeket a tudattalan vezeti és nem a gondolkodó ész. Ha néha gondolkoztak és elmélkedtek volna közvetlen érdekeiken, a civilizáció talán nem fejlődött volna földünkön és az emberiségnek nem lett volna történelme.
1. §. A tömegek eszméi. – Az alapeszmék és járulékos eszmék. – Az ellentétes eszmék hogyan férhetnek meg egymás mellett. – Vannak átalakulási folyamatok, melyek a magasabb gondolatokat a tömegek számára hozzáférhetővé teszik. – A gondolatok társadalmi jelentősége független a bennük foglalt igazságtól. – 2. §. A tömegek gondolkodása. – A tömegeket érvekkel nem lehet befolyásolni. – Gondolkodásuk mindig igen alacsonyfokú. – A képzettársításnál csak nyomai vannak meg az analogiának és szukcessziónak. – 3. §. A tömegek képzelete. – A képzelet hatalma a tömegeknél. – Képekben gondolkoznak és a képek kapcsolat nélkül követik egymást. – A tömegekre nagy hatással van a dolgok csodálatos oldala. – A csodák és legendák a művelődés igazi támasztékai. – A tömegek képzelete volt az államférfiak mindenkori hatalmának alapja. – A tények mi módon vannak befolyással a tömegek képzeletére.
Előbbi munkánkban, melyben az eszméknek a népek fejlődésében való jelentőségét tanulmányoztuk, kimutattuk, hogy minden civilizáció egy csekély számú alapeszméből ered. Előadtuk, hogy ezek az eszmék mi módon bontakoznak ki a tömegek lelkében; milyen nehezen vernek abban gyökeret és azután milyen hatalmuk van. Láttuk azután, hogy a történelmi nagy zavarok mi módon származnak leggyakrabban az alapeszméknek átalakulásából.
Mivel ezt a kérdést eléggé kimerítettem, nem térek rá vissza; csak annak előadására szorítkozom, hogy mely eszmék jutnak a tömegekhez és milyen formában válnak azok számukra érthetőkké.
Ezeket két osztályba lehet sorozni. Az első csoportba osztjuk a pillanat alatt támadt, mulékony eszméket: például lelkesedés egy tanért vagy egy emberért. A másikba tartoznak az alapeszmék. Ezeknek a környezet, az öröklékenység, a hit kölcsönöznek szilárd állandóságot. Ilyenek voltak egykor a vallásos hiedelmek és ilyenek ma a demokratikus és szociális eszmék.
Az alapeszméket a lassan folyó folyóvíz tömegével lehetne ábrázolni, a mulékonyakat a kicsiny hullámokkal, melyek a felszínt megrezegtetik, s ámbár semmi jelentőségük nincs, láthatóbbak mint maga a folyó.
Napjainkban azok a nagy alapvető eszmék, melyekben apáink éltek, mind jobban-jobban ingadoznak. Elvesztették minden szilárdságukat, s a rajtuk nyugvó intézmények rögtön megrázkódtak egész alapjukban. Kisebbszerű átmeneti gondolatok, melyekről az imént beszéltem, napról napra képződnek; csakhogy úgy látszik, hogy nagyon kevés tud közülük gyarapodni és túlnyomó befolyást elérni.
Bármilyenek is a tömegeknek szuggerált gondolatok, csak azon föltétel alatt válnak uralkodóvá, ha nagyon általános és nagyon egyszerű formát vesznek föl. Ebben az esetben pedig képformát öltenek, mert a tömegek csak így közelíthetik meg. Ezek a képzetképek nincsenek egymással sem analog, sem szukcessziv logikai kapcsolatban. Egyik a másikkal helyettesíthető, úgy, mint a laterna magica üvegei, melyeket a kísérletező csak kivesz a szelencéből, ahol egymás fölé vannak rakva. Ez a magyarázata, hogy a tömegeknél egymással ellentétes eszméket látunk. A tömeg pillanatnyi véletlen folytán elméjében elraktározott képzetek egyikének befolyása alá kerül, ezért követ el összefüggéstelen tetteket. És mivel a gondolkodó ész teljesen hiányzik nála, nem veszi észre az ellenmondást.
Ez a jelenség nem csupán a tömegnél fordul elő; megfigyelhetjük ezt sok izolált egyénnél is, és nem csak a vad embernél, hanem mindazoknál, kik a lelki élet egyik oldalával közelednek a vad emberhez, mint például a rajongó vallásos szekták hívei. Érdekes megfigyelésekre jutottam e tekintetben a művelt hinduknál, kik a mi európai egyetemeinken tanultak és itt nyertek oklevelet. Náluk az öröklött vallásos és társadalmi eszmék fundamentumára rárakódtak a nyugoteurópai eszmék, melyek semmi rokonságban sincsenek vele, anélkül, hogy megváltoztatták volna. Véletlenül aztán hol az egyik, hol a másik tűnik föl különös beszéd- vagy cselekvési mód alakjában, s ugyanaz az ember a legfurcsább ellenmondásokba keveredik. Az ellenmondások természetesen inkább látszólagosak, mint valódiak, mert az öröklött képzetek magukban elég erősek az izolált egyénnél arra, hogy magaviseletének irányadói legyenek. Az ember cselekedetei csak úgy kerülnek egymással pillanat alatt teljes ellenmondásba, ha kereszteződés folytán különböző öröklött indítékok közé jut. Hiábavaló volna ezeknél a jelenségeknél tovább időzni, oly rendkívül nagy a pszichológiai jelentőségük is. Azt hiszem, legkevesebb tíz évi utazásra és megfigyelésre volna szükség ezeknek a megértésére.
Az eszmék csak úgy jutnak a tömegekhez, ha nagyon egyszerű formát öltenek. Tehát, hogy népszerűkké legyenek, gyakran teljes átalakuláson kell átesniök. Hogy milyen mély ez az átalakulás, ezt főleg akkor állapíthatjuk meg, amikor magasabb filozófiai vagy tudományos eszmékről van szó, mert ezeknek fokról fokra kell leszállniok a tömegek értelmi színvonaláig. A módosulások függnek a tömegkategoriáktól vagy a fajtól, melyhez tömeg tartozik és mindig a csökkenésben és egyszerűsbödésben nyilvánulnak. Ezért szociális szempontból tulajdonképen nem lehet szó az eszméknek, vagyis a többé-kevésbé magasabb nézeteknek uralmáról. Bármilyen nagyszerű és igaz volt is az eszme eredetileg, magában az, hogy a tömeghez jutott és rá hatással van, kivetkőzteti mindabból, ami naggyá és fenségessé tette.
Különben is jelentéktelen az eszme hierarchikus értéke társadalmi szempontból. A hatást kell tekinteni, amit létrehoz. A középkori keresztyén eszmék, a XVIII. század demokratikus eszméi, vagy a mai szociális gondolatok nem olyan nagyon magasak. Filozófiailag szerencsétlen tévedéseknek kell őket tartanunk; jelentőségük mégis rendkívül nagy volt és nagy lesz, és még sokáig lesznek az állami lét legfontosabb tényezői.
A gondolat még nincs hatással, mikor átmegy azokon az átalakulásokon, melyek a tömegek számára megközelíthetővé teszik. Hatása csak akkor lesz, amikor különböző úton-módon – amit még tanulmányozni fogunk – benyomul a tudattalanba és érzelemmé válik. Ez mindig sokáig tart.
Épenséggel nem kell hinnünk, hogy az eszme azért érhet el hatást még művelteknél is, mert igazságossága bebizonyult. Erről könnyen meggyőződhetünk, mikor azt látjuk, hogy a legkézzelfoghatóbb bizonyítás is milyen csekély hatással van az emberek nagy részére. A művelt hallgató meg tudja érteni a nyilvánvaló bizonyosságot; de a tudattalan rögtön visszatéríti eredeti felfogásához. Néhány nap mulva ugyanazokkal a kifejezésekkel elénk tálalja régi érveit. Bizonyos, hogy ez a régi, már érzelemmé vált eszmék befolyása alatt történik; mert csak ezek befolyásolják beszédünk és cselekvéseink mélyebb indító okait. Ez a tömegeknél sem lehet másképen.
Mikor a gondolat különböző utakon a tömegek lelkébe jutott, hatalma ellenállhatatlan lesz és a hatások egész sorát teremti elő; de ezt most figyelmen kívül hagyjuk. A francia forradalmat elősegítő filozófiai eszméknek egy századra volt szükségük, hogy a lelkekbe beplántálódjanak. Tudjuk, hogy milyen ellenállhatatlan erejük volt, mikor gyökeret vertek. Az egész nemzet talpra állása a társadalmi egyenlőség kivívásáért, az elvont jogok és ideális szabadságok megvalósításáért, megrázkódtatott minden trónt és fenekestül felforgatta a nyugati világot. Húsz esztendeig estek a népek egymásnak, s Európa olyan hekatombákat élt át, hogy azok még Dsingiszkhánt és Tamerlánt is megrémítették volna. A világ még sohasem tapasztalta ennyire, hogy egy lebilincselő gondolat mit idézhet elő.
Nagy időkbe került, hogy az eszmék a tömegek lelkét magukévá tegyék, de nem kevés időre volt szükség, hogy onnét kikerüljenek. Ami különben az eszméket illeti, a tömeg mindig több nemzedékkel hátra van e tekintetben a tudósok és gondolkodók mögött. Tudják a mai összes államférfiak, mennyi tévedés rejlik azokban az eszmékben, melyekről szóltam; de minthogy befolyásuk még mindig igen jelentős, kénytelenek elvek szerint kormányozni, melyeknek igazságában maguk sem hisznek többé.
Teljes bizonyossággal nem állíthatjuk, hogy a tömegek nem gondolkoznak és következtetéssel nem befolyásolhatók. De az ő érveik és azok az érvek, melyek reájuk hatással vannak, olyan alacsonyrendűek logikai tekintetben, hogy csak per analogiam nevezhetők logikai gondolkodásnak.
A tömegeknél az alsóbbrendű, épúgy, mint a magasabb következtetések, asszociáción alapulnak; csakhogy a társított képzetek között csak látszólagos analógiai és szukcessziv kapcsolatok vannak. Úgy kapcsolódnak, mint az eszkimó képzetei, ki tapasztalatból tudva, hogy a jég átlátszó test és megolvad, ha szájába veszi, ebből azt következteti, hogy az üveg is megolvad, mert szintén átlátszó; vagy mint a vadember képzetei, ki azt hiszi, hogy ha bátor ellenségének szivét megeszi, birtokába jut az illető bátorságának; vagy mint a munkáséi, kit egyik munkaadó kizsákmányolt, s ebből rögtön azt következteti, hogy minden vállalkozó kizsákmányló.
Látszólagos kapcsolattal bíró, nem hasonló dolgok társítása, egyes esetek elhamarkodott általánosítása a főbb jellemvonásai a tömegek gondolkodásának. A következtetéseknek mindig olyan a természete, amilyent a velük bánni tudó ad nekik; ezek pedig csak azok, kik őket befolyásolni tudják. A logikai következtetésláncolat a tömegnek teljesen érthetetlen, ezért mondhatjuk, hogy nem gondolkoznak, illetve hamisan gondolkoznak és következtetéssel nem befolyásolhatók. Nem egyszer csodálkozunk olvasás közben bizonyos beszédek gyöngeségén, ámbár azok a hallgató tömegre roppant hatással voltak; elfeledjük azonban, hogy ezeknek az volt a céljuk, hogy a sokaságot magukkal ragadják és nem az, hogy filozófusok olvassák. A szónok belső kapcsolatban lévén a tömeggel, fel tudja idézni az izgató képeket. Ha ez sikerül, elérte célját. Húsz kötet kései beszéd nem ér annyit, mint néhány frázis, ha az oda jutott a meghódítandó agyvelőkbe.
Szinte felesleges hozzátenni, hogy a következtető képesség hiánya megfosztja a tömegeket minden kritikus észtől, annyira, hogy nem tudják az igazságot a tévedéstől megkülönböztetni és nem tudnak a dolgokról pontos ítéletet szerezni. A tömegektől elfogadott ítéletek rájuk erőszakolt és nem meghányt-vetett ítéletek. Nagyon sok ember van, kik ebben a tekintetben nem emelkednek felül a tömegen. Hogy bizonyos vélemények olyan könnyen lesznek általánosakká, annak az az oka, hogy az emberek nagy része nem képes saját következtetései alapján ítéletet alkotni.
A tömegek képzelőereje roppant erős, tevékeny és fogékony a benyomások iránt, mint mindazoknál a lényeknél, melyeknél a logikus gondolkodás nem számít. A képzetkép, ha azt valamely egyén, esemény vagy szerencsétlenség elméjükben felidézi, olyan eleven, mint maga a valóság. A tömeg hasonlít valamelyest az alvóhoz, kinél egyidőre megakad a gondolkodó ész és képek ébrednek föl tudatában, de a melyek rögtön eltünnének, ha gondolkozhatnék róluk. A tömegek, minthogy elmélkedni és következtetni nem tudnak, nem ismerik a valószínűtlenséget; sőt épen, ami legvalószínűtlenebb, az ragadja meg rendszerint leginkább figyelmüket.
Innen van, hogy mindig az események csodás vagy legendás oldala ötlik fel a tömegeknek. Ha elemeire bontjuk a művelődést, ezt vesszük észre, hogy támasztékai valóban a csodás és mondaszerű elemek. A történelemben mindig nagyobb jelentősége volt a látszatnak, mint a valóságnak. Az irreális van fölényben mindig a reális fölött.
A tömegek csak képekben tudnak gondolkozni és csak képekkel befolyásoltatják magukat. Csak a képek rémítik meg vagy kápráztatják el őket és indítják tettre.
A színházi előadásoknak azért van oly rendkívüli hatásuk a tömegekre, mert legszemléltetőbb formában adják a látszatot. A színház és kenyér volt egykor a római csőcseléknél a boldogság eszménye és nem is kívánt többet. Az idők folyamán ez az eszmény keveset változott. A tömegek képzeletét semmi sem ragadja meg olyan erősen, mint a színházi előadás. Az egész sokaság ugyanazon érzelemtől van áthatva, s ezek az érzelmek azért nem változnak rögtön tetté, mert a legelfogultabb néző is tudja, hogy ő most illuzió áldozata és képzelt eseményeken nevet vagy sír. Néha azonban a képektől szuggerált érzelmek oly erősek, hogy, mint a rendes szuggesztiónál, mutatkozik a megvalósításra való törekvés. Sokszor elbeszélték már annak a népszínháznak történetét, ahol csak szomorú darabokat játszottak és ahol az előadás után védeni kellett azt a színészt, aki az árulót adta, hogy megmeneküljön a nézők bántalmazásától, kik fel voltak háborodva az áruló bűnén, ámbár képzelt volt. Azt hiszem, ez a legfigyelemreméltóbb bizonyítéka a tömegek értelmi állapotának és különösen annak, hogy mily könnyű őket szuggerálni. Az irreális úgy hat náluk, mint a reális. Láthatólag igyekeznek a kettő közt különbséget nem tenni.
A hódítók hatalma, az államok ereje a népek képzeletére van alapítva. Erre kell elsősorban hatni, hogy őket lebilincseljük. Minden nagy történelmi jelenség: a buddhaizmus, a keresztyénség, izlám, a reformáció, a francia forradalom, és napjainkban a szocializmus fenyegető inváziója közvetett vagy közvetlen eredményei a tömegek képzeletére gyakorolt erős impresszióknak.
Minden kornak, minden országnak összes nagy államférfiai, beleértve a korlátlan despotákat is, a nép képzeletét tekintették hatalmuk alapjának és sohasem próbáltak ezzel szemben kormányozni. «Befejeztem a vendée-i háborút – mondá Napoleon az államtanácsban – és közben katolikus lettem; megvetettem a lábam Egyiptomban, s közben muzulmán lettem; megnyertem magamnak az olasz papságot azáltal, hogy ultramontán lettem. Ha a zsidó népet kormányoznám, visszaállítanám Salamon templomát». Nagy Sándor és Caesar óta talán egyetlen nagy ember sem tudta nálánál jobban, hogyan kell a tömegek képzeletére hatni. Állandóan gondja volt arra, hogy felkeltse. Erre gondolt győzelmei, beszédei, tárgyalásai közben és minden tettében. Még a halálos ágyán is.
Hogyan hatunk a tömegek képzeletére? Nemsokára látni fogjuk. Most csak annak kijelentésére szorítkozunk, hogy sohasem az értelemre, a gondolkodó észre való hatással, más szóval nem bizonyítás útján. Antonius nem tudós retorika segítségével lázította föl a népet Caesar gyilkosai ellen. Hanem úgy, hogy végrendeletét felolvasta és holttestét megmutatta.