Az előtt a fiatalember előtt, aki első alkalommal lép valamely pályára mint munkás, hivatalnok, üzletember vagy ú. n. szabadfoglalkozású egyén, az üzleti világ tág köre szükségképp a bizonytalan formák és események zavaros és szövevényes tömegéül jelenik meg, amelynek csak töredékei tűnnek fel képzeletében és agyában barátai és szomszédai beszédéből, a napilapok hasábjairól, a boltok kirakataiból, az utcza mozgalmas életéből és a kicsinyben való vásárlásnak azokból az eseteiből, melyekben jövedelmét el szokta költeni. Tiszta látásának egyetlen gyújtópontjául csak az a meghatározott rendszeres munka szolgál, amelyet ő a maga foglalkozásában folytat. A közgazdaság egysége, sőt még rendszerének létezése is sokáig rejtve marad előtte, vagy legjobb esetben csak határozatlan általánosításban merül ki. De a köznapi realitás, annak az üzleti intézménynek a szerkezete és működése, amelyben mindennapi munkáját folytatja, csakhamar mind tisztábban jelenik meg agyában.

Noha eleinte csak azt a munkát ismeri alaposan, amellyel foglalkozik és amelyet a többi munkás a közelében végez, csakhamar némi ismeretet szerez az osztályában végzett egyéb munkákról és amint más és más osztályokban dolgozik és megismerkedik társaival, mind többet tud meg arról, hogy más osztályokban mi történik. Ha gyárban van alkalmazva, látja a nyers anyagot és a kész gyártmányokat és értelme és érdeke szerint a gyártás különböző stádiumaiban alkalmazott gépekkel és eljárással ismerkedik némileg meg. Fokozatosan tisztúl a gyártási eljárás mögött rejlő üzemszervezetről, a felügyelők, az igazgatás munkájáról való fogalma és némileg megérti, mit végeznek a gyár irodájában, ahol a hivatalnokok nyilvántartják mindazt, ami a gyárban történik. Sőt még a személyes tevékenykedésétől oly távoleső adás-vételi ügyletekről is nyer némi fogalmat, különösen ha társaival együtt valamely szakszervezet tagja és megtanulja, miképp befolyásolhatják munkáját és bérét az adás-vételek.

Az intelligens munkás ekképp eléggé hű képet alkot magának annak a gyárnak vagy műhelynek a szervezetéről és személyzetéről, amelyben dolgozik. A telep, az épületek, a gépek és eszközök, a hajtóerő, a nyersanyag, a gyártás s eljárás különböző stádiumainak termékei, a készpénz a gyári pénztárban és a bankban, az alkalmazottak és a vezetőség rangsora, elkülönült képzetekként jelentkeznek agyában. A gyári hivatalnok, a munkavezető, az igazgató lényegileg ugyanazt a képet alkotják maguknak, de más szempontból látják, az üzem egyik-másik részét világosabban észlelik, mint a többit és az egyes részeknek különböző fontosságot tulajdonítanak. Ha eltekintünk az emberi vonatkozásoktól és a gyárat csak termelő eszköznek látjuk, megértjük, hogy az igazgatók helyzete a legjobb annak megitéléséhez, hogy a különböző együttműködő tényezőknek egymáshoz viszonyítva mily fontosságuk van. Ezzel nem azt mondjuk, hogy az igazgató elfogulatlanabb, vagy indító okai, ítéletei, érdekeitől függetlenebbek, mint a munkásé. Mindkettőnél az egyéni érdek bizonyos mértékben elferdíti a helyes képzetet és értékelést. Az igazgató előnye merőben technikai: az ő helyzetében jobban átlátható, hogy az üzem egyes részei mily mértékben és arányban járulnak az egészhez. Mert az igazgatás – mint látni fogjuk – az egyesítő, összetartó, egybeigazító tényezője az üzemnek: csak az igazgató tudja, hogy az egyes részek mibe kerülnek és így neki egy közös értékmérő áll rendelkezésére. Ez okoknál fogva kivánatos, hogy a munkás vagy hivatalnok, ha az üzemről megbizható képet akar magának alkotni, iparkodjék az ő «kereseti» szempontját kiegészíteni az igazgatóéval és elképzelni, hogy annak helyzetéből hogyan látni az üzemet.

Az üzem vagy az ipar legkisebb szervezett egysége így durván látva körülbelül ily alakban jelentkezik:

Ha gyár helyett kereskedelmi üzletet vagy bányát, avagy kiskereskedést, vagy gazdaságot veszünk szemügyre, bárha az egyes részek különbözni fognak, általában azonosnak fogjuk a szervezetét találni.

Nyersanyag, készlet, eszközök, telep, munka és igazgatás mindenütt egy közös ipari czélra működik közre, noha igen különböző arányokban. A kereskedésnél a felszerelésnek csekélyebb a szerepe, miután gépek és munkaeszközök alig vannak; nyersanyag és készlet ugyanazon javak, csak különbözőképp vannak elrendezve; és a pénznek nagyobb a szerepe. A gazdaságban és a bányában a telep – a földet is beszámítva – sokkal jelentősebb, mint a gyárnál. Továbbá sok üzem nincs egyetlen meghatározott, telepre szorítva. Az építő-vállalat részére dolgozó kőműves az üzemet nem egy meghatározott telephez, hivatalhoz kötöttnek látja, hanem más-más helyütt végzendő munkáknak. A vasutasnak, hogy üzemének szervezetét megértse, igen részletes látókörrel és képzelőtehetséggel kell rendelkeznie.

Ugyanazon iparág üzemei igen különbözők szervezetükre és nagyságukra nézve. A gazdaságban az egyik véglet a kisbirtokán egyedül dolgozó paraszt, aki csak családját tartja el munkájával, a másik véglet a nagy marhatenyészet, vagy a költséges gépekkel dolgozó gabonatermelő nagybirtok. Az aranyásásnál ott van a maga szakállára dolgozó bányász és az óriási bányatársaság. Igy van ez az iparnak majd minden ágában, a közlekedésnél, az iparnál, a kereskedelemnél. De a gyári üzemben látott minden tényező bizonyos módon és arányban mindig jelen van az anyagi javak kezelésénél: mindig kell valami telep, kellenek eszközök, nyersanyag, készlet, pénz, munka és igazgatás, bárha az utóbbi kettőt a legegyszerübb üzemekben már ugyanazon személyek végzik. 1)

Sőt, ha – mint helyes is – a nem anyagi javak előállítását is az ipar tágabb értelmében vett fogalma alá vesszük, az ipari üzemszervezet általános vonásait itt is megtaláljuk. A szinházat, az orvosi vagy ügyvédi gyakorlatot, az iskolát, a fodrászt, vagy bármely más «szolgálatok» nyujtására és eladására szervezett más szervet véve szemügyre, azt fogjuk találni, hogy noha a berendezkedés, telep, szerszámok stb. a személyes ügyesség és energiához viszonyítva igen csekély mértékben vannak meg, mégis mindig megvannak. Sőt néhány szolgálatokat nyujtó üzem, mint pl. a szinház, az iskola, igen kiterjedt anyagi berendezést igényel, minélfogva a modern kapitalista vállalkozás legelőrehaladottabb formájához tartozik.

De abban a törekvésünkben, hogy az üzemről, mint a termelési szervezet egységéről határozott fogalmat nyerjünk, még nem jutottunk ki a tömkelegből. Nyilvánvalóan sok gyár, üzlet stb., amelyet figyelembe vettünk, nem független önálló üzem. Csak külön lévő vállalat. Bárha ezelőtt igen szokatlan volt, hogy több gyár, bánya, üzlet egy személyé legyen, vagy egy személy igazgatása alatt álljon, ma igen gyakran így van ez egyes iparágakban.

A pénzügyi kezelés egysége adja meg az üzem egységét. Egy társulat valamennyi malma egy üzemnek veendő, amint Lipton vagy Wanamaker fiókjai egy üzemhez tartoznak. És ebben az értelemben az sem szükséges, hogy valamely üzem mindig különböző helyeken levő egyfajta malmokból, üzletekből álljon. Kiterjeszkedhetik több különböző iparágra is, mint pl. egy nagy árúházhoz csatlakozhatik egy gazdaság, szállító üzlet és kárpitos műhely, vagy a vasút birtokában lehet gépgyár, vagy szénbánya és kezelheti is azokat. De nemcsak ekképp mosódhatnak el valamely üzem határozott körvonalai. Sok, látszólag különálló vállalat igazgatását vagy finanszirozását, vagy mindkét működést valamely nagyobb, erősebb vállalat végzi. Sok dohányáruda, ékszerüzlet, czipő- vagy vasárú-üzlet, ha nem pusztán fiókja, a valóságban csak eladó ügynöke, bizományosa bizonyos gyárosok, vagy szállítók czikkeinek. Segédczikkeket gyártó, vagy javítási műhelyek gyakran valamely nagy gyárhoz tartoznak, attól szorosan függenek. Első pillantásra önállónak látszó üzemeknél számos körülményes formája van az ilyen függésnek. A pénzügyi, sőt igazgatási függetlenség gyakran csak többé vagy kevésbbé van meg. Ám a mi czélunkhoz nem is szükséges, hogy meghatározásaink szigorúan következetesek legyenek. Elegendő, hogy elfogadjuk, hogy igazgatásnak azt a tényezőt nevezik, amely egy üzem különböző elemeit egybefoglalja, annak egységes szervezetet és termelőképességet ad. Ha az igazgató a vállalat vezetésénél eléggé önállóan, lényegében függetlenül járhat el, a termelési szervezet általános leírásánál malmát, bányáját vagy üzletét különböző üzemnek vehetjük, noha a legfelső és végleges határozás joga valamely részvénytársulat részvényesei egyetemét illeti is.

Szemlélődésünk czéljaira az egyes teljes vállalatokat külön üzemeknek vesszük, kivéve, ha a kapitalisztikus kombinácziókat és ellenőrzést kell majd kiemelnünk. A termelési rendszert ekként bizonyos formai és czélbeli hasonlóságok alapján különböző iparágakba csoportosított üzemsejtek kiterjedt elrendezkedésének vesszük. Ugyanazon fajta javakat termelő, vagy kezelő üzemeket egyazon iparághoz tartozóknak veszszük, bárha igen különböző módon termelnek. A kézi munkával végzett órakészítés nagyon különbözik a gépekkel végzett óragyártástól, de miután mindkét gyártmány egyaránt óra, ugyanazon iparághoz tartozónak vesszük.

Igy vagyunk más munkákkal is, melyek részint kézimunkák, részint gépiek. De nemcsak a gyártás módja lehet különböző, hanem az anyag is. Házat lehet kőből, fából vagy téglából építeni, mégis általában építőiparnak vesszük a házépítést. Általában azonban az anyag határozott különbözősége az iparágak különbözőségét hozza magával. Igy a vaságykészítő ipart a faágykészítőtől különállónak vesszük. Ezt a piacz dönti el. Az olyan üzemeké amelyek ugyanazon piaczon valósággal versenyeznek is egymással javaik eladásánál, egyazon iparághoz tartozóknak veendők. De itt sincs határozott, éles választóvonal. Kézzel, vagy géppel gyártott órák bizonnyal versenyeznek egymással; fa- és viaszgyufák szintén nyilvánvalóan azonos iparágakhoz tartoznak. De noha vas- és fabútorok egymással versenyeznek, versenyük kevésbbé közvetlen és piaczuk nem azonos. Gáz és villany a világításnál versenyeznek egymással, mégis külön iparnak veszik őket. Néha helyes csak építőiparról beszélni, néha építőiparokról. A gyapjú, vagy czipőipar specziális iparágakra bomlik, gyakran a helyi viszonyokon múlólag ugyanazon fajta különböző minőségű javak piacza más és más lehet és a termelők vagy vevők más iparágaknak veszik őket. A hely is alapul szolgálhat iparágak megkülönböztetésére, különösen, ha általában a munkában vagy a gyártmányban valami különbség van. Igy a Clyde és a Tyne folyóknak megvan a maga külön hajóépítő iparága és a délwalesi szénbányászatot az angol szénbányászat más ágaitól különbözőnek veszik. Leicesternek és Northamptonnek megvan a maga sajátos czipőipara. E példák eléggé mutatják, hogy az ipar szó használatánál épp oly latitüdök vannak, mint az üzeménél. De általában leghelyesebb az iparág határait a piaczéival egybeesőknek venni és azokat az üzemeket, melyeket ugyanazon piaczon adnak el és egymással megfelelően versenyeznek, egyazon iparághoz tartozóknak tekinteni. A piacz nem valami határozott piaczhelynek veendő itt, ahol árúk adatnak el, hanem annak az egész vidéknek, amelyen vevők és eladók egymással oly szabad érintkezésben állanak, hogy ugyanazon javak árai könnyen és hamar egyenlőkké válnak.

Igy az államadóssági kötvényeknek, aranynak, gyémántnak és néhány fontos maradandó jószágnak és anyagnak, mint a búzának, gyapjúnak: világpiacza van, a legtöbb egyéb jószágnak országos piacza és az igen nagy térfogatú, romlékony vagy el nem mozdítható jószágnak kis helyi piacza. Természetesen minden piaczon belül megvan a maga tere a gyártási, minőségi és hírnévbeli különbségeknek, melyek a versenyt és az árakat befolyásolják.

De az itt feltüntetett lényegesebb eltérések ne akadályozzanak meg bennünket abban, hogy az üzemeket különálló iparokba csoportosítsuk, aszerint, amint közös piaczot látnak el javakkal. Igy egy boltoni fonómunkás, vagy egy leicesteri czipőgyári munkás csakhamar kiterjeszti a maga gazdasági látókörét a fonó vállalaton túl, amelyben dolgozik, a többi hasonló vállalatok csoportjaira, amelyek fokozatosan a helyi, majd az országos gyapjú- és czipőpiaczot alkotják. A nemzetközi- vagy világpiaczról való határozatlanabb, elmosódottabb fogalma később alakulhat ki, mint a szűkebb és nagyobb gyakorlati jelentőséggel bíró első fogalmának csekély módosulása.

Természetesen iparának egységét és érdekközösségét gyengébbnek fogja látni, mint üzeméét. Először különálló és versenyző üzemek sorát fogja csak látni. De az iparhoz tartozó helybeli üzemek között rendesen bizonyos egyöntetű eljárást és bizonyos szervezkedést fog találni. A munkaadók minden irányban hajlandók szövetkezni, egyesülni, hogy értesüléseket szerezzenek, az anyag és a munka vásárlásánál, termelésénél, a piaczon érdekeiket megvédjék, előmozdítsák. Ugyanazon ipar munkásai különböző gazdasági és társadalmi czélokra egyesülhetnek. Az ipari szervezkedés további fejlődése a tőke és a munka érdekei kiegyenlítésére, bér- és munkaviszonyra vonatkozólag egyezségek, megbeszélések, békéltető hivatalok szervezésének kialakulásában állhat.

Ekként a munkás a maga iparáról határozott képet alkot. Később iparának a többihez való viszonyáról is fogalmat nyer. Meg fogja érteni iparának más iparágaktól való szoros függését, amelyek a feldolgozandó nyersanyaggal látják el és attól az ipartól vagy a piacztól, amely gyártmányát megveszi. Ha czipészmunkás, látni fogja, hogyan befolyásolja iparát minden, ami csak a cserző iparban történik, amely bőrrel látja el, vagy a kereskedelemben, amely a gyárostól a czipőket megveszi. Ha gyapjúfonó, meg fogja érteni ipara szoros függését egyrészt a nyers gyapjúkereskedelemtől, másrészt a szabóipartól. Mert egyik vagy másik irányból munkáját, vagy bérét befolyásoló fontos tényezőket lát majd közrehatni. Ha tovább kutat és következtet, ahhoz a fontos felfedezéshez jut, hogy az az ipar, amelyben dolgozik, csak egy lánczszeme azoknak az iparágaknak, melyek a nyers anyagot kész termékekké alakítják és a fogyasztókhoz juttatják.

Ha czipészmunkás, akkor a lánczolatot így fogja látni:

Ha gépmunkás, akkor így:

De minden iparág közvetlen kapcsolatban van másokkal, melyek ugyanazon czikk termelésére és szállítására irányulnak. Mindig valami mezőgazdasági vagy bányászati ág nyeri a nyers anyagot a természettől. Azután egy vagy több gyártási eljárás következik és ezután valami nagyban és kicsinyben forgalombahozó ipar.