A termelés szemlélete üzemek és iparágak részletes szervezetét mutatja, amelyekkel a természet termelő erőit működésbe hozzuk az emberi szükségletek fedezése érdekében. E rendszer sok alkalmazási és együttműködési képességet tüntet fel. A szervezet és működés egyöntetűsége egy rendes modern üzemben, gyárban, bányában, bankban, üzletben igen pontos. Bárha a különböző termelő erők birtokosait főleg a személyes nyereség, azaz bér, kamat, járadék, haszon mérlegelése irányítja, egy eléggé szoros és állandó harmonia van ez egyéni érdekek között, hogy egészséges üzleti gazdálkodás folylyék. Bárha a súrlódás nyilván fecsérléssel jár, és néha nagyobb zavarok következnek be, a rendes üzem többnyire harmonikusan és gazdaságosan működik.

Ha ugyanegy iparágat alkotó üzemet veszünk figyelembe és bizonyos fogyasztási javak előállításához szükséges iparágakat, még mindig meglehetős összeműködést találunk. Ha azt a számtalan, aprólékosan megosztó működést veszszük figyelembe, mely Londonnak valamely élelmiszerrel való ellátásához szükséges, a termelési rend működése bámulatosnak tünik fel. De itt a közelebbi szemlélet sokkal nagyobb szabálytalanságokat és jószágfecsérlést fog mutatni, gyakran 20 üzem végzi azt, amit 10 vagy 5 ugyanúgy elvégezhetne; meglehetős felesleg és időnkénti hiány fordul elő; helytelen számításra és elfecsérelt energiára számos eset van. Az iparág szervezetének gazdaságossága nyilván kevésbbé fontos, mint az üzemé. Az emberiség szükségletei megkivánják, hogy számos fajta iparág termeljen, szállítson és felosszon 10 ezer különböző helyen egyidőben és folytonosan megfelelő arányban számtalan jószágot. Láttuk, hogyan éri el ezt egy termelési rend előállása, amely a megkivánt földet, tőkét, munkát, képességet hozza működésbe a termelés minden pontján és odahat, hogy a tőke és munka új folyama pótolja az elfecsérelteket és gondoskodjék a növelésről. Az ily munkában tevékenykedő milliók közül kevesen tudják és törődnek avval, hogy munkájuk mily nagyobb czélokat szolgál. Az argentinai vagy albertai farmer, aki a manchesteri vagy a drezdai családnak termel kenyeret, nem törődik avval, mi történik búzájának az elevátornál vagy a legközelebbi vasútnál való beszolgáltatásán túl.

Amint az egyes üzemről a nagyobb rendszerre térünk át, mindkevésbbé mutatkozik a rendszerben tudatos czélszerűség. És mégis – mint látjuk – az egész működésében meglehetős rend nyilvánul meg. De e rendet nagyfokú zavar útján érik el. A modern termelési rend egészében távolról sem találunk oly harmoniát vagy gazdaságosságot, mint az egyes üzemekben. Ez eléggé természetes, mert láttuk, hogy az üzemben egynél van az irányítás és egy czél uralkodik, a haszonnyerés. Ugyanis a finánczia a tőke és munkamegosztásnál bizonyos központi erő forrást képez. De hatása nagyon egyoldalú, módszerei nem fedezik pontosan a fogyasztók szükségleteinek ellátását. A főczél – mint látjuk – a fogyasztók szükségleteinek rendszeres ellátása. És ez az a czél, amely a termelési rendben észlelt harmoniát fentartja. De azok a részletes, körülményes utak, amelyeken a fogyasztók érdekei a termelés erein át hatnak igen szeszélyesen helyettesítik a haszonnyerés élénk érdekét az üzemsejt szervezésében. A társadalmi haszonnyerésnek tudatos motivuma nem hatja át az egészet.

E harmonia és ellentét természete és terjedelme némileg jelezve volt az elemzésünk által feltárt költségek és felesleg külömbözetének tárgyalásánál. A termelő erők fentartási költségei tekintetében a termelési rendnek majdnem automatikus és fontos működését ismertük fel. A növekedési költségeket illetőleg azonban, noha a tényezők harmoniája végeredményben adva van, az aktuális nyereségi esélyek figyelembevétele ellentétekre vezetett, a ritkább és erősebb tényező valamely más tényező növekedési alapját vonván el magának keresletfölösleget szerezve. Az állami szükségletek és igények valamely hatalmas termelő erő részéről hasonló zsákmányolásnak vannak kitéve.

Az így okozott viszály és fecsérlés nem volt megadva csupán az ekként elvont jószágfelesleg mennyiségével. Mert az egész termék megfelelő felosztása és használása nagyobb termelésre vezetne, nemcsak a meglevő termelő szervezetet működtetvén, teljesen rendszeresen, hanem az egyes részek megfelelőbb táplálása folytán megnövelt szervezetet is.

Az ily analizis egy társadalmi gazdasági reform kiinduló pontját adja meg. Az egész fölösleg felszivása és társadalmi felhasználása az improduktiv feleslegnek az állam és munka számára termelékeny szolgálattá való változtatásával, a termelés egészének egyes üzeméhez hasonló, a jól szervezett harmoniáját adván meg. Bárha a különböző termelő erők birtokosai és a különböző üzemek és iparágak mindegyike iparkodnék a legnagyobb fizetést biztosítani magának, a felosztás gazdaságossága gazdaságos és harmonikus együttműködésre bírná őket. Ez az eszmény, amelyet az egyenlőtlen alkalmak hamis alapján működő «laissez faire» gyakran hangoztatott, de sohasem biztosított.

De az egyes tényezők puszta önérdeke bármennyire felvilágosult volna is – soha sem eredményezné a termelés harmoniáját. Mert láttuk, hogy az egyéni érdekek e harmoniája számításon kivül hagyja a társadalomnak, mint egésznek igényét, amelyet az állam juttat kifejezésre. Beláttuk, hogy a társadalmat mindenütt a föld, a munka, tőke és képesség egyéni birtokosaival együttműködőnek kell felfogni és mint ilyennek a termelés szabályozásához és a termékhez joga van. Ez igazság mindenütt kifejezésre jut a modern államok növekvő gazdasági tevékenységében. Bárha nincs olyan általános tendenczia vagy tudatos politika, amely minden ipar birtokát és működését az államra ruházná, minden czivilizált államban az állam szabályozó hatalma növekvőben van a magántermeléssel szemben – elsősorban tagjainak, mint munkásoknak, fogyasztóknak vagy polgároknak védelmére a hasznothajtó eljárásokkal járó koczkázatok, vagy sérelmekkel szemben, másodsorban a közönségnek a vagyonban való részesedésére, amelynek termelését a társadalmi energiák épp úgy előmozdították, mint az egyéniek.

Az államszocziálizmust teljes mértékben csak oly gazdasági eljárásokra alkalmazzák rendesen, amelyek magánosok kezén monopoliumokká válnának vagy oly veszélyeket, zavarokat okoznának, amelyeket pusztán szabályozással nem lehet kirekeszteni. Ezekhez járulnak némely államban a közjövedelemnek alkalmas eszközül szolgáló iparágak. Bárha a modern kapitalista termelés gazdaságossága és a nagy üzemek szövetkezésével könnyebb lehetőségei mind több iparágat ily egyedárúság felé hajtanak vagy a versenyt csökkentik és így azok közvállalatokúl alkalmasakká válnak, nem lehet mégsem állítani, hogy ez összpontosító erők egyetemes vagy általános érvényüek. Továbbá még olyankor is, midőn teljesen hatnak, az állam velük szemben követett politikáját abbeli képessége fogja meghatározni, vajjon a köz érdekében ez iparokat üzheti-e. Amidőn az állam képesnek érzi magát az ipar átvállalására, vagy ahol a puszta szabályozás igen nagy nehézségbe ütközik, a teljes szoczializáczió fog bekövetkezni. De ha az államnak nincs meg ahhoz a szükséges ereje, ügyessége, vagy becsületessége, a közérdekeket a szabályozás és a feleslegben való részesedés jobban szolgálja. Az egyik vagy másik eljárás alá eső egyes iparok a különböző államokban elért gazdasági és politikai haladás fokával és jellegével változnak. De az állam, mint társadalmi szerv, mint az ipar szabályozója és igazgatója és jövedelmének osztályrészese mindenütt egyre nagyobb gazdasági szerepet játszik.

Ez eljárások lényege és értéke a vagyon nagyobbá, emberiebbé tevésének előmozdításában rejlik. A vagyon e fajtáját két módon mozdítják elő. A magány-védelemből a meg nem szolgált túlságos elemek elvonásával, amelyek fizetése és elköltése veszteség és ily jövedelemnek társadalmilag hasznos szolgálatokra fordításával a termelési rendet egészségesebbé és hatékonyabbá teszik és növelik a fogyasztással nyujtott kielégülés átlagát. A termelés alkalmasabb bonyolultságához már növekvő központi ellenőrzésének megteremtésével az egyének és csoportjaik e közötti érdekellentétekből fakadó veszteségeket lenyomják és minimális emberi költségekkel maximális emberi hasznok termelését érik el.