Michelangelo így válaszolt:
Egy másik költeményében Michelangelo így panaszkodik:
A rabságba ejtett Firenze így válaszol panaszaira:192)
Gondoljuk meg, mi volt Róma kifosztása és Firenze bukása az akkori lelkekre nézve: az értelem szörnyű csődje, összeomlás. Sokan soha többé nem tértek magukhoz.
Sebastiano del Piombo gondtalan skepticizmusba merül:
„Annyira jutottam, hogy az egész világ összedűlhetne anélkül, hogy törődném vele; mindenen csak nevetek… Mintha már nem is volnék az a Bastiano, aki Róma bevétele előtt voltam, nem tudok magamhoz térni.“194)
Michelangelo öngyilkosságra gondol:
Szelleme kínok közt gyötrődött. 1531 júniusában megbetegszik. VII. Kelemen hiába igyekszik lecsillapítani. Titkárával és Sebastiano del Piombóval azt izente neki, hogy ne erőltesse túl magát, tartson mértéket, dolgozzék belátása szerint, olykor sétáljon is és ne törje magát annyit.196) Ez év őszén életét féltették. Egyik barátja ezt írta Valorinak: „Michelangelo elgyengült és lesoványodott; a minap bizalmasan beszéltünk erről Bugiardinival és Antonio Minivel, akik állandóan mellette vannak: végül megegyeztünk abban, hogy nem sokáig él, ha nem segítenek rajta. Igen sokat dolgozik, keveset és rosszúl eszik, még kevesebbet alszik. Egy hónap óta fejfájás és szédülés gyötri…“197) – A pápa igazán nyugtalankodott; 1531 november 21.-én kelt brévéje kiközösítés terhe alatt megtiltotta Michelangelónak, hogy más munkával foglalkozzék, mint II. Julius és a Mediciek síremlékeivel.198) Kimélnie kell egészségét, „hogy továbbra is dicsőségére válhassék Rómának, családjának és saját magának.“
Védelmezte Valori és a gazdag koldusok alkalmatlankodásai ellen, akik – szokás szerint – műveket kunyoráltak tőle és új megrendelésekkel zaklatták. „Ha képet kívánnak tőled“ – ezt íratta neki – „kösd az ecsetet lábadra, húzz négy vonást és mondd, hogy a kép kész.“199) A pápa járt közbe Michelangelo és II. Julius örökösei között is, mikor ezek fenyegetőzni kezdtek.200) 1532-ben a negyedik szerződés jött létre az urbinói herceg képviselői és Michelangelo között a síremlékre nézve: Michelangelo megigérte, hogy elkészíti az emléknek újabb, erősen egyszerűsített mintáját,201) hogy három év alatt befejezi és az összes költségeken kívül 2000 aranyat fizet, mindannak fejében, amit II. Julius pápától és örököseitől már kapott. „Elég, ha a munkán csak szaga megérzik kegyelmednek“ – (un poco del vostro odore), irja Sebastiano del Piombo Michelangelónak.202) Szomorú feltételek, – hiszen nagy tervének csődje volt, amit Michelangelo aláírt és ezért még fizetnie is kellett! De valóban, évről-évre, életének csődje volt ez, az Élet csődje, melyet Michelangelo kétségbeesett műveinek mindegyikével elismert.
II. Julius síremlékének terve után a Mediciek síremlékeié is összeomlott. VII. Kelemen 1534 szeptember 25.-én meghalt. Michelangelo akkor – szerencséjére – távol volt Firenzétől. Régóta nyugtalanságban élt ott, mert Alessandro de’ Medici herceg gyülölte.203) Ha nem tekintette volna a pápát, meg is ölette volna. Ellenséges indulata még erősbödött, mióta Michelangelo nem volt hajlandó arra vállalkozni, hogy Firenze leigázásához a város fölött uralkodó erőd emelésével hozzájáruljon: – bátorság jele, mely a félénk ember hazaszeretetének nagyságáról tesz tanúságot. – Azóta Michelangelo a herceg részéről mindenre el volt készülve és VII. Kelemen halálakor megmenekülését csak annak a véletlennek köszönhette, hogy Firenzétől távol volt.204) Nem tért többé vissza, – sohasem látta viszont a várost. – A Mediciek kápolnája abbamaradt, sohasem fejeződött be. Amit ezen a néven ismerünk, csak halavány mása annak, amiről Michelangelo álmodott. Alig hogy a falak díszítésének váza maradt meg belőle. Michelangelo nem készítette el a szobroknak felét sem,205) sem a festményeket, amelyeket tervezett206) és midőn tanítványai utóbb eredeti szándékát megtudni és kiegészíteni igyekeztek, még azt sem volt képes nekik megmondani, hogy mi volt az:207) annyira lemondott minden vállalkozásáról, amelyekről teljesen megfeledkezett.
* * *
1534 szeptember 23.-án Michelangelo visszatért Rómába és haláláig ott maradt208). Huszonegy évvel azelőtt hagyta el. E huszonegy év alatt három szobrot faragott II. Julius befejezetlen síremléke, hét befejezetlen szobrot a Mediciek befejezetlen emléke számára. Nem fejezte be a Laurenziana-könyvtár előcsarnokát, a Santa Maria sopra Minerva templom Krisztus szobrát és a Baccio Valorinak szánt Apollót. Elvesztette egészségét, energiáját, művészetében és hazájában való hitét. Elvesztette azt az öccsét, akit legjobban szeretett.209) Elvesztette atyját, akit bálványozott.210) Mindkettőjük emlékét fájdalomtól áthatott csodálatos költeményben örökítette meg, amely – mint minden, amit csinált, – befejezetlen maradt és a halál izzó vágyát fejezi ki:
Misem tartja tehát már vissza e földön: semmiféle művészet, nagyravágyás, gyengédség, remény. Hatvan éves, élete befejezettnek látszik. Egyedül van, nem hisz már műveiben. Sóvárog a halál után, szenvedélyesen vágyódik, hogy végre megszabaduljon az „élet változásától“, az „órák kényszerétől“, az „eset és szükség“ zsarnokságától.