WeRead Powered by ReaderPub
Csongrádmegyei gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 2. kötet cover

Csongrádmegyei gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 2. kötet

Chapter 16: 8. JÁNOS.
By Károly Török
Open in WeRead

Explore more books like this:

Mythology, Legends & FolklorePoetry

About This Book

The volume gathers folk ballads, lyric and narrative songs, pastoral and shepherd tunes, drinking and comic verses, love and patriotic songs, children's rhymes, greetings, funeral laments, riddles and prose tales from a single rural county, arranged in sections with brief editorial notes. It preserves local variants of recurring folk motifs, seasonal and work songs, play chants and counting rhymes, and records oral performance forms alongside editorial commentary. The sequence moves from balladry and adult song genres into nursery material and collected legends, offering a broad cross‑section of one locality's vernacular traditions.

Mesék és mondák.

  • A halál és a vén asszony 436
  • A kis gömböcz 432
  • A kis gyertya 460
  • A loncsos medve 427
  • A vasfejű ember 375
  • Az aranyhajú tündér királykisasszony 440
  • Az éjféli táncz 424
  • Az már nem igaz! 456
  • Az özvegy asszony fia 398
  • Haragszol szolga? 412
  • János királyfi és Szélike 389
  • Tülökvár 410

BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.

1.
GYÖNGYVÁRI KATICZA.

„Istenem, istenem!
 Ugyan mi lelt engem?
 Három rőf pántlika
 Körűl nem ér engem;
 Eddig egyet vettem,
 Bokorra kötöttem,
 De már hármat vettem:
 Bokrot nem köthettem.“
‚Lányom, édes lányom,
 Gyöngyvári Katiczám!
 Hogy’ van a te ruhád?!
 Elől rövidedik,
 Hátúl hosszabbodik.‘
„Anyám, édes anyám,
 Kedves édes anyám!
 Szabó nem jól szabta,
 Varró nem jól varrta.“
‚Lányom, édes lányom.
 Gyöngyvári Katiczám!
 Szabó is jól szabta,
 Varró is jól varrta…
 Verje meg az isten
 A te roszvoltodat!‘
„Anyám, édes anyám,
 Kedves édes anyám!
 A ki a nagy hétben
 Hétszer megkéretett:
 Attól van énnekem
 Hét hónapos terhem!“
‚Lányom, édes lányom
 De nagy szajha lettél,
 Engem a házamba’
 Megszégyenitettél…
 Vigyétek, vigyétek,
 Katonák, vigyétek!
 Mélységes tömlöczöm
 Mélyére tegyétek!‘…
‚Lányom, édes lányom
 Gyöngyvári Katiczám,
 Ugyan mit álmodtál
 E hosszu éjtszakán?‘
„Az én sárga keztyűm
 Az én kezemen volt,
 Az én piros czipőm
 Az én lábamon volt.“
‚Lányom, édes lányom,
 Gyöngyvári Katiczám!
 A te sárga keztyűd:
 Lesz a kimulásod,
 A te piros czipőd
 Lesz a vérontásod!‘
„Engedjetek egyet:
 Hadd irok levelet
 Az én galambomnak,
 Árhádi Jánosnak.
 Az én hüvelyk újjam
 Az én iró pennám,
 Az én könnyhullásom
 Az én iró tentám. –
 Hollóm, édes hollóm
 Vidd el levelemet,
 Az én galambomnak,
 Árhádi Jánosnak!“
A hollótúl ne küld,
 Mert a holló olyan:
 A hol dögöt talál,
 Ott mindenütt leszáll.
„Szarkám, édes szarkám,
 Vidd el levelemet
 Az én galambomnak,
 Árhádi Jánosnak!“
A szarkától se küld,
 Mert a szarka csacska,
 Titkos verseidet
 Nem igen tagadja.
„Fecském, édes fecském,
 Vidd el levelemet
 Az én galambomnak,
 Árhádi Jánosnak.
 Ha útban találod:
 Tedd a jobb vállára,
 Ha otthon találod:
 Tedd a tányérjára!“…
„‚Kocsisom, kocsisom,
 Kedves fullajtárom!
 Fogd be a lovakat
 A fekete gyászba,
 Most viszik galambom
 A halál-órára!…
 Testem a testeddel
 Egy sirban nyugodjon!
 Vérem a véreddel,
 Egy patakot folyjon!
 Lelkem a lelkeddel,
 Egy istent imádjon!…‘“

2.
ISTENEM, ISTENEM…

Istenem, istenem,
 Ugyan mi lelt engem!
 Három rőf pántlika
 Körűl nem ér engem;
 Eddig csak egy rőföt vettem,
 Mégis bokorra kötöttem,
 De már hármat vettem,
 Bokrot nem köthettem.
Verje meg az isten
 A szomszédunk fiát,
 Most jutott eszembe,
 Hogy egy éjjel itt hált;
 Bizonyosan az az oka,
 Hogy be nem ér a pántlika.
 Mi haszna születtem,
 Szomoru életem!
Rajtad kivűl senkim sincsen,
 Könyörűlj hát rajtam kincsem!

3.
SZÉP ILONA.

Kihajtottam ludaimat
 Ludas parlagra.
 Utána ment biró fia
 Egy piszkafával,
 Addig hajtá, hajigálá;
 Agyonhajitá
 Előljáró, szépen szóló,
 Gangos gúnárom’…
 – Isten jó nap! biró uram,
 A kend házában!
 – Fogadj isten! szép Ilona,
 Az én házamban!
 Mért jöttél te szép Ilona
 Az én házamba?
 – Azért jöttem, biró uram,
 Kelmed házába:
 Kihajtottam ludaimat
 Ludas parlagra,
 Utána ment kelmed fia
 Egy piszkafával,
 Addig hajtá, hajigálá:
 Agyonhajitá
 Előljáró, szépen szóló,
 Gangos gúnárom’!
 – Mit kérnél te, szép Ilona,
 A te lúdadért?
 – Azt kivánom, biró uram,
 Szép gúnáromért!
 A lábáért, a kettőért,
 Arany kanalat;
 A szárnyáért, a kettőért,
 Két arany tálat,
 A fejéért, a nyakáért
 Egy-egy aranyat,
 Szépen kiáltó torkáért
 Arany trombitát,
 Minden öreg tollaiért
 Tornyos nyoszolyát!
 – Nem adok én, szép Ilona,
 A te lúdadért…
 Oda adom a fijamat,
 Legyen a tiéd.
 – A kell nekem, biró uram,
 Nem is kell egyéb!

4.
A KIRÁLYFI.

Egyszer egy királyfi
 Mit gondolt magába’,
 Hm, hm, hm, ha, ha, ha,
 Mit gondolt magába’.
Felöltözött szépen
 Kocsisi ruhába,
 Hm, hm, hm, ha, ha, ha,
 Kocsisi ruhába,
Elment házasodni,
 Biró lányát kérni,
 Hm, hm, hm, ha, ha, ha,
 Biró lányát kérni.
– Jó napot, jó napot,
 Biró uram lánya!
 Hm, hm, hm, stb.
– Adjon isten kendnek,
 Kendnek, kigyelmednek!
 Hm, hm, hm, stb.
Üljön le itt nálunk,
 Nálunk a padkára.
 Hm, hm, hm, stb.
– Nem azért jöttem én,
 Hogy itten leüljek.
 Hm, hm, hm, stb.
Hanem azért jöttem:
 Jöszsz-e hozzám vagy sem?
 Hm, hm, hm, stb.
– Nem megyek én kendhez,
 Kocsisi legényhez.
 Hm, hm, hm, stb.
Mert én gazdag vagyok,
 Gazdag legényt várok.
 Hm, hm, hm, stb.
Van itt a szomszédban
 Kosárkötő lánya.
 Hm, hm, hm, stb.
Elmegyen az kendhez,
 Kendhez, kigyelmedhez.
 Hm, hm, hm, stb.
Elment a királyfi
 Kosárkötő lányhoz.
 Hm, hm, hm, stb.
– Jó napot, jó napot,
 Kosárkötő lánya!
 Hm, hm, hm, stb.
– Adjon isten kendnek,
 Kendnek, kigyelmednek!
 Hm, hm, hm, stb.
Űljön le itt nálunk,
 Nálunk a lóczára.
 Hm, hm, hm, stb.
– Nem azért jöttem én,
 Hogy itten leűljek.
 Hm, hm, hm, stb.
Hanem azért jöttem:
 Jöszsz-e hozzám, vagy sem?
 Hm hm, hm, stb.
– Elmegyek én kendhez,
 Kendhez, kigyelmedhez,
 Hm, hm, hm, stb.
Mert én szegény vagyok,
 Gazdagra nem vágyok.
 Hm, hm, hm, stb.
Elment a királyfi
 Szép palotájába.
 Hm, hm, hm, stb.
Felöltözött szépen
 Királyi ruhába.
 Hm, hm, hm, stb.
Elment házasodni,
 Biró lányát kérni.
 Hm, hm, hm, stb.
– Jó napot, jó napot,
 Bíró uram lánya!
 Hm, hm, hm, stb.
– Adjon isten kendnek,
 Királyi felségnek!
 Hm, hm, hm, stb.
Űljön le itt nálunk
 Ide a lóczára.
 Hm, hm, hm, stb.
– Nem azért jöttem én,
 Hogy itten leűljek.
 Hm, hm, hm, stb.
Hanem azért jöttem:
 Jöszsz-e hozzám, vagy sem?
 Hm, hm, hm, stb.
– Elmegyek én kendhez,
 Királyi felséghez,
 Hm, hm, hm, stb.
Mert én gazdag vagyok,
 Gazdag legényt várok.
 Hm, hm, hm, stb.
– Nem kellesz már nékem
 Ebadta kurvája!
 Hm, hm, hm, stb.
Eljön már énhozzám
 Kosárkötő lánya.
 Hm, hm, hm, stb…
Elment a királyfi
 Kosárkötő lányhoz.
 Hm, hm, hm, stb.
Megesküdött szépen
 Kosárkötő lánynyal.
 Hm, hm, hm, stb.
Haza vitte őtet
 Szép palotájába.
 Hm, hm, hm, stb.
Talán most is élnek,
 Hogyha meg nem haltak,
 Hm, hm, hm, ha, ha, ha,
 Hogy ha meg nem haltak.

5.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

Isten jó nap, isten!
 Gazdag biró lánya.
 Tótórum táncza,
 Sórumorikája.
– Isten hozta, isten!
 Szegény gubás legény.
 Tótórum táncza,
 Sórumórikája.
Űljön le kend nálunk
 Ide a lóczára.
 Tótórum stb.
– Nem azért jöttem én,
 Hogy én itt leűljek.
 Tótórum stb.
Hanem azért jöttem:
 Jöszsz-e hozzám, vagy sem?
 Tótórum stb.
– Bizony nem megyek én
 Szegény gubás legény.
 Tótórum stb.
Amott a szomszédban
 Kosárkötő lánya.
 Tótórum stb.
– Isten jó nap, isten!
 Kosárkötő lánya.
 Tótórum stb.
– Isten hozta, isten!
 Szegény gubás legény.
 Tótórum, stb.
Űljön le kend nálunk
 Ide a karszékre.
 Tótórum stb.
– Nem azért jöttem én,
 Hogy én itt leűljek.
 Tótórum stb.
Hanem azért jöttem:
 Jöszsz-e hozzám, vagy sem?
 Tótórum stb.
– Bizony elmegyek én
 Szegény gubás legény.
 Tótórum stb.
… Gubámat letettem,
 Subámat felvettem.
 Tótórum stb.
– Isten jó nap, isten!
 Gazdag biró lánya.
 Tótórum stb.
– Isten hozta, isten!
 Gazdag subás legény.
 Tótórum stb.
Űljön le kend nálunk
 Ide a lóczára.
 Tótórum stb.
– Nem azért jöttem én,
 Hogy én itt leűljek.
 Tótórum stb.
Hanem azért jöttem:
 Jöszsz-e hozzám, vagy sem?
 Tótórum stb.
Bizony elmegyek én,
 Gazdag subás legény.
 Tótórum stb.
– Nem kellesz már nékem,
 Ha akkor nem jöttél.
 Tótórum stb.
Van már nékem más is,
 Náladnál szebb s jobb is.
 Tótórum táncza,
 Sórumórikája

6.
ÁDÁM ÉS ÉVA.

Halljatok ujságot az életben,
 Ádámról, Éváról az Édenben.
Egyszer, hogy megunta magát az Ur,
 Egy nagy darab sárból Ádámot gyúr.
De hogy Ádám meg ne unja magát,
 Azért gondolta ki az Ur Évát.
Midőn Ádám aludt, unalmából
 Évát szabta görbe bordájából.
S midőn Ádám apánk felhorkantott,
 Éva élt és szemébe vigyorgott.
„Ho, hó! – felszólt az Ur – mit akartok?
 Jertek csak, egy almafát mutatok.
A melynek gyümölcse tiltva vagyon,
 Ha esztek: helybe ott csaplak agyon!“
De Éva mihelyt a fához juta:
 Egy almát Ádám’ szájába duga.
És Ádám belőle annyit rágott,
 Haskérgén a Manó lyukat vágott.
És az Úr kiálta: „Mihály!“ – s legott
 Elmondja neki a disznóságot.
Szór Mihály mérgében nagy átkokat,
 Fültövön csípi a gaz fajokat.
S nem szánva meztelen szemérmöket
 Kilöki az ajtón ő kelmöket.
„Most czo ki! a földön bujdossatok,
 Fiakat, lányokat alkossatok!
Te pedig, Mihály, tedd be az ajtót,
 Mert azok ott kinn se csinálnak jót!“

7.
MAGAS A PARTJA…

‚Magas a partja, friss a viz benne,
 Itasd meg, rózsám, lovamat benne!‘
 „Jaj nem itatom én,
 Mert kicsiny vagyok én,
 Félek én tőle.
A te lovadnak hegyes patkója,
 Ha közel mennék hozzá, megrugna;
 Jaj nyomorék lennék,
 Férjhez nem mehetnék,
 Meghalnék búmba’!“
‚Ne félj, galambom, lovam nem hamis,
 Szelid vagyok én, szelid lovam is.
 Nem rug, nem haragszik,
 Ha friss vizet iszik, –
 Megnyal tégedet.‘
„No hát galambom, majd megitatom,
 S ha engem megrug, lelked okolom;
 Majd jól megitatom,
 Jó fűre is hajtom
 Kedves angyalom!“

8.
JÁNOS.

Sirva sétál a kapuban János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi most a baj János?‘
 „Ha az asszony megengedné,
 Hogy a kapun belől mennék.“
 ‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál kapun belől János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi még a baj János?‘
 „Ha az asszony megengedné,
 Hogy a ház elébe mennék.“
 ‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál a ház előtt János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi még a baj János?‘
 „Ha az asszony megengedné,
 Hogy a pitarba bemennék.“
 ‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál a pitarban János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi még a baj János?‘
 „Ha az asszony megengedné,
 Hogy a házba bemehetnék.“
 ‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál ben a házban János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi még a baj János?‘
 „Ha az asszony megengedné,
 Hogy az ágyra felfekhetném.“
 ‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva fekszik fel az ágyra János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi még a baj János?‘
 „Ha az asszony megengedné,
 Hogy magamhoz ölelhetném.“
 ‚Lehet, szivem, János!‘ – –
 Mindjárt nem sirt János.

9.
AZ ELADÓ LEÁNY.

Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak.
 – Ne hagyj, édes lányom, szoknyát vészek.
 Ej, nem kell nékem, mert van nékem!
Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak.
 – Ne hagyj, édes lányom, kötőt vészek.
 Ej, nem kell nékem, mert van nékem!
Adj el anyám, adj el, mert itt hagylak.
 – Ne hagyj, édes lányom, legényt vészek.
 Ej, a kell nékem, mert nincs nékem!

10.
SZABÓ JÁNOS.

(Töredék.)

‚Messze földre szent Endrédre
 Éretted fáradtam,
 Fáradságom nem sajnálom,
 Csak a lovam bánom.
Uj erszényem, nincsen pénzem,
 Uj bort ihatnám én, –
 Falu végén uj bort kezdtek,
 Abból itatnám én.‘
Amoda van egy palota,
 Talán disznó falka,
 Abban fekszik Szabó János
 Gombos dolmányába’.
Arra mene Magyar Panni
 Kamuka szoknyába’.
 ‚Panni, szivem, kar kezemre, –
 Tanulj emberséget!‘
„Ha az Isten együtt éltet
 Majd többet tanulunk…“

11.
A KANÁSZ.

(Töredék.)

Bujdosik a disznó
 Kilencz malaczával,
 Utána a kanász
 Üres tarisznyával.
Fújja furulyáját,
 Keserves nótáját,
 Hogy ha meglelhetné
 Az ő kis falkáját.
„Kár volna még nekem
 A fán megszáradni,
 Sárga bodor hajam’
 Szélnek elhordani;
Fekete két szemem’
 Hollónak kiásni,
 Vékony gyolcs gatyámat
 Szélnek lebegtetni!…“

12.
A KISASSZONY.

Csendes este szállott le a pusztára,
 Elnémult a bodor tinó kolompja,
 Csak egyedül sirdogál a furulya,
 A kisasszony az ablakból hallgatja.
‚Kinn a pusztán gulyás bojtár vagyok én,
 Ezer darab marhát, lovat őrzök én,
 A kisasszony ha kijön a pusztára:
 Mosolyogva néz a gulyás bojtárra.‘
Szépen legel az uraság gulyája,
 A kisasszony maga sétál utána,
 Még messziről kiáltja a gulyásnak:
 „Szivem, Bandi, teritsd le a subádat!“
‚Hogy teriteném én le a subámat,
 Ha behajtják az én falka gulyámat.‘
 „Hiszen azzal, Bandi, szivem, ne gondolj,
 Kiváltja az édes anyám, ha mondom.“
„‚Lányom, lányom, lányomnak se mondalak,
 Hogy én téged egy gulyásnak adjalak!‘“
 „Nem bánom én, édes anyám, tagadj meg,
 De a szivem a gulyásért hasad meg!“
„Még a buza ki sem hányta a fejét,
 Már a madár mind kivágta a szemét.
 Jaj istenem, én istenem, istenem!
 Látod anyám, mire visz a szerelem!…
Megátkozott engem az édes anyám,
 Hogy ne legyen se országom, se hazám;
 Tüske bokor legyen az én lakásom,
 Ott se legyen sokáig maradásom!“

13.
EZ A KAZAL…

Ez a kazal be széles,
 Szélyel vágta a ménes;
 Czo fel édes deresem!
 Még az éjjel a rózsám felkeresem.
Ez a kis lány szomorú,
 Nem kell neki koszorú,
 Baba-dunna kell néki,
 Eszemadta! a babája vesz néki.
Ez a kis lány szomorú,
 A deresre ráborúl,
 Kettőt vág rá a hajdu,
 Eszem azt a piczi száját, eljajdul.

14.
A PITARAJTÓBAN.

‚Nincs széna, nincs szalma
 A szénatartóba’,
 Megszidnak, megvernek
 Érted az éjtszaka.‘
„Lesz széna, lesz szalma
 A szénatartóba’,
 Megölellek, galambom,
 A pitarajtóba’! –
Van széna, van szalma
 A szénatartóba’,
 Megcsókollak, galambom,
 A pitarajtóba.“
‚Hadd hajtsák, hadd hajtsák
 Az irígyek a szót,
 Máskor is kinyitom
 Rózsámnak az ajtót.‘

15.
CSILLAG RAGYOG…

Csillag ragyog, csillag ragyog,
 Babám ablakába’.
 Most ment itt el barna legény
 Sarkantyus csizmába’.
Utána megy egy kis lány
 Piros papucsába’.
 „Gyere vissza édes szivem,
 Feküdj az ágyamra!“
Ez a kis lány kárton ágyát
 Magasra vetette,
 Barna legény a kalapját
 Rajta felejtette.
„Hozd ki, rózsám, kis kalapom,
 Hadd tegyem fejembe,
 Hogy ne süssön, hogy ne süssön
 A nap a szemembe.
Hajadba’ van egy pántlika,
 Kösd a kalapomra,
 Ha elvisznek katonának,
 Rád emlékszem róla.“

16.
A KIS LÁNY.

Amoda mén egy kis lány,
 Korsót visz a karján,
 Utána a kapitány
 Daruszőrű paripán.
‚Állj meg, állj meg te kis lány!
 Adjál egy kis vizet,
 Pengő forintot adok,
 Még meg is ölellek.‘
„Nem kell nekem a forintja,
 Nem vagyok én dáma,
 Én vagyok az édes anyám
 Legkedvesebb lánya.
Félre tőlem te fattyú!
 Nem vagyok én dáma,
 Én vagyok az édes anyám
 Egyetlenegy lánya!“

17.
UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

Amoda megy egy kis lány,
 Korsót visz a karján.
 Utána a kapitány
 Daru-szőrü parípán.
 ‚Megállj, megállj te kis lány!
 Adjál egy kis vizet,
 Pengő forintot adok,
 Aztán megölellek.‘
„Nem kell nekem a pengő,
 Nem vagyok én dáma,
 Én vagyok az anyámnak a
 Legkedvesebb lánya.
 Amoda egy czimborám, –
 Talán meg is látja –
 Haza menünk: az anyámnak
 Majd az megkiáltja.
Ne tréfáljon hát az úr,
 Ne kötődjék vélem,
 Isten ucscse megütöm, –
 Kitelik ám tőlem!
 Ni, ni, bizony hová nyúl!
 Még a kötőm alá, –
 Apja is szemtelen volt
 Az urfinak talán?!“

18.
TARJÁN VÉGEN…

Tarján végen van egy kis fehér ház,
 Abban van egy felvetett fehér ágy,
 Rajta fekszik egy barna menyecske,
 Előtte van a rengő bölcsőcske.
A lábával csak úgy ringatgatja,
 Szép szavával csak ezt dalolgatja,
 „Csicsiss, lelkem, eszem a szép szádat,
 Verje meg a jó isten apádat!
Ugyan, rózsám, tekints az egekre,
 Ha nem pedig erre a kisdedre!…“
 „‚Tekintettem, mikor megcsaltalak,
 De már mostan istenre hagytalak.‘“

19.
MOLNÁR MARCSA.

Kovács Zsuzsi söpör a kapuba’,
 Szomszédjának sírva panaszolja:
 Három esztendeje már mióta
 A szép lánya, Mariskája, szajha.
Földig hajlott a fűzfának ága,
 Molnár Marcsa most is sír alatta;
 Azt siratja, milyen az élete,
 Vincze Ferkó pedig annak jele.
„Lányok, lányok, rólam tanuljatok,
 A legénynyel ne barátkozzatok,
 Mert a legény hamis, hamar megcsal,
 Hogyha a subájával betakar.
Vincze Ferkó! tekints az egekre,
 Ha nem, pedig gyászos életemre!“ –
 ‚Tekintettem, mikor megcsaltalak,
 Mikor a subámba takartalak.‘

20.
KECZE SÁRI.

„Szomoru levelet kaptam az este,
 De még szomorubbat szombaton este,
 Az van irva levelembe:
 Nem űlsz, Sári, az ölembe
 Több este!“
Égető Mihály gatyája, haja ha!
 Megakadt a kapufába haja ha!
 Nem a kapufa fogta meg,
 Kecze Sári markolta meg,
 Haja ha!
‚Ereszd el, Sári, a gatyám, angyalom,
 Ne szomoritsd édes anyám’, angyalom!‘
 „Nem eresztem el a gatyád’,
 Szomoritom apád’, anyád’,
 Angyalom!…
Ritka rózsa, kinek nincsen levele,
 Ritka legény, kinek nincs szeretője,
 Ritka legény, ki azt tegye,
 A kit szeret, hogy elvegye,
 Igaz a’!“

21.
LEGÉNY, LEÁNY.

Pipi a kendője,
 Barna szeretője.
 ‚Uczczu édes rózsám,
 De illenél hozzám,
 Ha az enyém volnál!‘
„Nem vagyok a kendé,
 Mert kend nyalka legény;
 Ha kendet megfogják,
 Katonának adják,
 Szivem szomoritják.“

22.
MEGÖLTEK EGY LEGÉNYT…

Megöltek egy legényt
 Hatvan forintjáért,
 A Tiszába bevetették
 Pej paripájáért.
Tisza be nem vette,
 Partjára kitette,
 Arra ment egy halász legény,
 Hajójába tette.
Oda ment az anyja,
 Költi, de nem hallja:
 „Kelj fel, kelj fel édes fiam,
 Borúlj a nyakamba!“
Oda ment az apja,
 Költi, de nem hallja:
 „Kelj fel, kelj fel édes fiam,
 Gyere velem haza!“
Oda ment babája,
 Költi, meg is hallja:
 „Kelj fel, kelj fel édes rózsám,
 Gyere velem haza!“
„‚Csináltatsz-e nékem
 Diófa koporsót?‘“
 „Csináltatok, csináltatok
 Márványkő koporsót!“
„‚Megsiratsz-e engem
 Három leány előtt?‘“
 „Megsiratlak, megsiratlak
 Egész világ előtt!“

23.
A BUJDOSÓ.

Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom,
 Nem söpri már többé az én gyenge karom.
Udvarom közepén van egy vadalmafa,
 Az alatt van kötve két szürke paripa.
Fel is van nyergelve, fel is kantározva,
 Gyerünk, kedves pajtás, bujdossunk el rajta.
Te mégy az egyiken, én meg a másikon,
 Feltaláljuk egymást kis Magyarországon.
Kis Magyarországot körűl folyja a viz,
 Az én kedves rózsám utánam sirva néz.
Ne sírj, rózsám, ne sírj, ne sirass engemet,
 Hamis az én szivem, megcsal az tégedet.

24.
A LOVAS LEGÉNY.

„Elszaladt a lovam
 A czitrom erdőbe,
 Elszakadt a csizmám
 A nagy keresésbe’.“
– Ne keresd a lovad,
 Mert már be van hajtva,
 A biró udvarán
 Szól a csengő rajta.
„Udvarom, udvarom,
 Kerek kis udvarom!
 Nem söpri fel többé
 Az én gyenge karom.
Szabad a madárnak
 Ágról ágra szállni,
 Csak nekem nem szabad
 A rózsámhoz járni.“
– Felszállott a páva
 Vármegye házára,
 Az én galambomat
 Most viszik rabságba.
„Rab vagyok, rab vagyok,
 Szabadulást várok,
 A jó isten tudja,
 Mikor szabadulok!“