Lábjegyzetek.
1) 1875-ben jelent meg.
2) 1875-ben jelent meg.
3) 1879. június 17-én.
4) Midőn e sorokat írom, még akkor Béldi Pál nem adatott elő.
5) A betüszedő a «török-tatár» helyett azt szedte ki, hogy «muszka-osztrák». Igy is lett kinyomtatva.
6) Ezen korszakban történt az, hogy egy legujabban megjelent regényt a venni akaró előre-hátra forgatott s mikor kérdezték tőle, hogy mit keres benne? azt felelte: «nem látom, hogy kinek a javára van kiadva».
7) Volt rá eset, hogy egy furfangos szerkesztő ismervén egy különben igen derék kis város körülményeit, két előkelő asszonyságnak küldött aláírási iveket, a kikről tudta, hogy mindegyik követeli magának a tónadás tekintélyét s egymással e fölött rivalizál. Czélt is ért, mert a két derék honleány versenyezve fogta az aláírókat, úgy hogy egyiknek az ívén hatvan, a másikén nyolczvan előfizető szaporodott össze. A következő évben azonban maga rontotta el a szerkesztő a dolgot, mert mind a száznegyven emberének külön ívet küldött, persze, hogy egy sem állt be: ő maga adta be nekik a prezervátivát. Tanúság: nem kell elárasztani a publikumot fölösleges ívekkel, sőt inkább kizárólagos személyeket kell tartani, a kikre az ilyen titkos missiók bizatnak.
8) Voltak ártatlan kedélyű emberek, a kik ezt bizonyos adónemnek tekintették, s az előfizetési ívet adóintő czédulának. Láttam e korszakban kelt leveleket, melyekben instálják alássan a jólelkű alólirottak a szerkesztő urat, hogy most ugyan nincsen pénzük, de majd ha lesz, leróják tartozásukat; mások bizonyítványokkal legitimálták magukat, hogy ők már más szerkesztő úrnál biztosították hazafiui érzelmeiket; sőt némelyek még disznótorra is meghívták a szerkesztőt az előfizetésen felül.
9) A princzipálisom nagyon megadta egy ilyen ne-tessék-fizetni-csak-aláírni tréfának az árát; pedig nem is prenumerált.