Általában, a kalotaszegi magyar pazarul diszíti háza külsejét s a legszegényebbnél is ritkán marad parasztja a tetőnek, az oromfalnak, illetve a ház homlokának, az ablaknak, a tornácnak, – de diszítésében leggazdagabb a nagy és a kis kapu, ahogy ők mondják, a leveles kapu és az utcaajtó.

Az alapjában fából épült kalotaszegi ház oromfala, az úgynevezett tűzfal is fából van, deszkából. A deszkázásba formás kivágásokat fürészelnek, részint, hogy a konyha nyilt tűzhelyéről a hiuba tóduló füst ott kijuthasson (mert kémény nincs), részint, hogy világosság szürődhessék be a padlásra. E kettős szükség révén termett azután az oromfal diszítés, amiben kétféleképp járnak el: a deszkák fúgáit szélesítik ki dekorativ elemmé, a diszítő nyilásnak egyik fele az egyik deszkából, másik a szomszédos másik deszkából kerül ki s ez a helyesebb eljárás, mert így a deszka erősebb marad, – de vannak falvak, ahol a deszka közepéből vágják ki a formákat. Az első esetben szélesebb, nagyobb motivumokat alkalmaznak; az utóbbi esetben – mert, ők is gondolnak a deszka tartósságával, – szűkebb, keskenyebb lesz a díszesen vágott nyilás. Jut azonban még egyéb diszítés is a ház homlokára. A tető csúcsvégződésén egy vízszintes, két alsó részén pedig függélyes osztással háromszögű mezőket szerkesztenek (173 d.), ezeket bedeszkázzák s a deszkázást formás kifürészeléssel diszítik. Jellemzi harmónia érzésüket, hogy míg az oromfalon negativ formákat alkalmaznak, e mezőkre rendesen pozitiv formák kerülnek. A csúcsnál lévő mezőt a felező vonallal két részre szokták osztani; a tetőt beszegő deszka felső szélét ritmikusan ismétlődő kimetszésekkel diszítik s e csipkés motivumot megismétlik a belső szélen s az alsón is. Egy bikali ház homlokán a csúcs alatt félkör vonal metszi le a két alsó mezőt s ezek alatt még két kisebb kör van kitöltve figurális diszítéssel. A háromszögű mezők diszítésének népies jellege nem megbízható, számos idegen, svejcies forma akad közöttük; az elterjedt lombfürészelési minták, a nép kezén forgó városi képes árjegyzékek sok idegen motivumot csempésznek a faluba. Ilyen idegen formával van kitöltve a 174. ábrán fent a középső háromszög s a felső középső és a tőle jobbra eső is.

Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a háromszög belső csúcsából kiinduló szárakon ülő levelek és virágok képezik a leggyakrabban ismétlődő ornamentumot; a házhomlok diszítés egyszerűbb és ismétlődő formái közé tartozik: a szívalakú kimetszés, a rózsácska, a csillag, a körkimetszés, a hullámvonal. Akad számos igazán művészi csoportosítás és beosztás: üde, csipkeszerűen könnyed annak a bikali háznak a homloka (173) amelyen a fúgákat kifürészelték, de jut kivágás a deszkák közepére is, úgy hogy egyben igenleges és nemleges formák képződnek.

A ház peremszegő deszkáit egyenes és görbe vonalak összetételeiből szerkesztett formákkal diszítik; a 176. 177. ábrákon láthatjuk e különféle, fogrovásszerű diszítéseket; a 178 ábrán van egy sikerült csúcsdiszítés is.

Sajátos diszítésre találunk a zsindelyes háztetőn is; a tetőgerinc két végén – néhol csak az utcára tekintő végén – ott kapjuk a «református cserepet», a bádogkakast, vagy a fából faragott, gombon ülő tulipánt, ami a legmagyarosabb s a legelterjedtebb. (179).

A tornác kerítésének diszítése hasonlít a ház homlokának diszítéséhez. A függélyesen elhelyezett deszkalapokat s a lapok közeit fürészelik ki egyszerű szív és más, rendesen hegyesedő formákban, leginkább tulipánosan (181). Említettük már azt a sárvásári tornácajtót, amelynek oszlopát emberfővel diszítették; megjegyezzük, hogy az efajta diszítés csak elvétve fordul elő s mindig nagyon kezdetleges. (182). Diszítik a tornácról a konyhába nyiló ajtót is, amely elé cserényt, illetve verőcét alkalmaznak. (183–4). Az ajtóra, a világítás végett, inkább nemleges formákat alkalmaznak. Ha a tornáckerítés deszkái nincsenek mintásan fürészelve, úgy sárgásbarnára szokták bemázolni s fekete föstékkel «tigriselik».

Különösebb kiképzésű ablakra nem igen akadunk; rendesen a ház utcára tekintő oldalán van s falait ugyan kifestik kígyózó vonalra rakott, gyorgyinát, rózsát, szegfűt ábrázoló diszítéssel, vagy pedig egyszerűen bemázolják miniummal pirosra, vagy kékre, zöldre, téglavörösre, – de nagyobb változatosságra az ablakdiszítésben nem lelünk. Akad, elvétve egy oromdísz az ablak fölött vagy némi diszítés a keresztfán.

Érdekesebbek az ablakrácsok (185). Meleg nyári időben leszedik az üveges, (hajdan bendő hólyagos, lantornás) ablakszárnyat s finom lécből, vesszőből csinnal és szeszélylyel font rácsot alkalmaznak az ablaknyilásra, hogy a baromfi a szobába ne tolakodjék. Ezt a rácsot egy-egy helyt cinoberpirosra vagy kékre mázolják. A második ábrán logikus főre vall, hogy a rács legutolsó pálcikája, mint nem szerkezeti, hanem tisztán diszítő rész, esztergálva van.

A kalotaszegi magyarságot jellemző diszítő kedv és képesség valósággal tobzódik az utcaajtókon. Itt nyilatkozik meg művészetük, olykor monumentálisan. Az utcaajtóról bízvást következtethetünk a belső berendezés csinosabb voltára is. Ahol díszes, ahol himes a kapu, ott rendesen helyes a szoba is; ott a fogason s a tálasokon lesz bőven győri kancsó s győri tál, díszesen ki van pingálva a téka, a láda, a padláda, meg a «komarás asztal» (248.), ott lelünk varrottasokat a rúdon, varrottas a lepedőhajtás, a párnacsup, meg az «ágyfűtől való», ott himes az osztováta, a kis szék s akad a mestergerendán himes súlyok, vetélő, vászonfeszítő és himes kapatisztító.

Gonddal, szeretettel készíti és faragja, vagy faragtatja kis kapuját a kalotaszegi nép még ma is, hajdan pedig, majd egy porta elül se hiányzott a himes utcaajtó. Lehet, mert akkor könnyebb volt még az élet; mentegetőznek, hogy a régi világban idő is olcsóbban jutott a faricskálásra… Igaz, cserfa, tölgyfa is bővebben volt még akkor, – ma már nagy ára van az alkalmatos fának, nem telik rá, csak a jobb módunak, a szegény ember ma már beéri leveles kapuval, csupasz kapuzábéval.

A kis kapun (amit ők következetesen ucc’ajtónak hívnak) az emberek kilincselnek, a széttárható díszes «zábéra» akasztott nagy kapun, a «leveles kapun» (mert deszkalevelekből, lécekből készül) a szekér jár be az udvarra, de mivelhogy ennek a kitárása kissé körülményesebb, ha nem szekérrel érkeznek, a jószág is a kis kapun kerül haza.

A kis kapu nyilása embernagysághoz van szabva: két hatalmas gerendából a két ajtófélfa, ezeken nyugszik, illetve ezekbe van róva elmésen a szemöldökfa s a szemöldökfára csúpos vagy gerinces tetőfedél van rakva, hogy naptól, esőtől védje valamelyest a kiskaput. Egy-egy helyt galambduc is kerül a tetőfedél alá, a székely búgos kapu kicsinyitett mintájára. A kiskapu aljában van a küszöbgerenda. «H» alakban, két más rövidebb gerenda is eresztékbe van róva, hogy egyenesen álló helyzetben tartsák a küszöbgerendába ékelt ajtófélfákat s így a kapuszárnyat is; idővel, amikor a fa megkorhad s a csapágyak tágulnak, ráklábra kerülnek az ajtófélfák, – kis gyámokkal vagy kis derékszögű, esetleg háromszögű ékekkel támogatják meg, elfödve így gyakran a diszítést is. Mert a két ajtófélfa rendesen díszes, ahogy ők mondják: «himes», – de jut diszítés a szemöldökfára s az ajtó szilárdságát biztosító gyámfákra is; himes a kapuzábé is. Olykor az alsó gerendák felső lapját is diszítik. (172 b). Az építtető neve, az építés dátuma, olykor valami jámbor mondás, a szemöldökfán szokott lenni, megesik azonban, hogy kerül az ajtófélfára is.

Az ajtófélfák alsó végén vagy párkányosan vagy pálcikákkal vagy egyéb ornamentummal jelzik a lábat, illetve az alapot, hogy föléje adják az oszloptörzset, rajta két egymástól ugyan különböző, de rendesen részarányos diszítéssel, amely diszítés – a gyámfák (kötőgerendák) közvetítésével – átmegyen a szemöldökfára is (173 b), befejeződvén a szemöldökfa közepének diszítésében. Bizonyos diszítő szerep jut, még pedig magának a szerkezetnek e célra való érvényesítése és fölhasználása révén, azoknak a gyámfáknak is, amelyek az ajtófélfákat kötik össze, helyes vonalakba s szögekbe róva, a szemöldökfával (174–175 b). Van rá eset, hogy az egész utcaajtó diszítése csak ilyen szerkezetbeli s éppen ezeken találtunk bizonyos komoly monumentalitást.

Magát a diszítést vizsgálván, kétféle osztályozásra nyilnék alkalmunk: mértanira és szabadabb ornamentikaira, – bár, mint már említettük, elvétve figurális diszítés is akad a kis kapukon; Bogártelkén, egy utcaajtó két félfáján zsandár és baka áll, egy másik ajtón, szintén Bogártelkén, kalotaszegi asszony és férfi; Inaktelkén is van ilyen, még pedig színes. A kétféle diszítési mód keverten is előfordul, sőt a mértani formák összhatását kedvezően lágyítja a közéjük rótt kevéske vonal- vagy virágdísz, összekötvén a különben nagyon is mereven elkülönített rózsácskákat (176 b).

A mértani formák a körből s a kör osztásából kerülnek ki; kisebb szerep jut a négyszögnek és osztásának, – a négyszög inkább egyébb diszítés keretbefogására szolgál. A mértani formák közé sorozhatnók azt a vonalas diszítést is, amely a (177 b) ajtón látható, – inkább csak térkitöltő szerepe van s fába karcolt vékonyka vonal lévén, így képen sikerültebb, még a valóságban erőtlen, elmosódó.

A körből alakítják a rózsácskákat s a csillagformákat, több-kevesebb részre osztván a kört, részint sugaraival, részint saját köríveivel; de ha gazdagabb kiképzésű a rózsácska, a kört rendesen a természetes hat részre osztják. Tagadhatatlan, bizonyos formák gyakran ismétlődnek a primitiv faragó kés alatt s legjellemzőbbek a könnyen faragható, csúcsban végződő, mélyítve vésett formációk. Dombor faragású a szabadabb virág – tulipán – s levéldísz; domborúan faragják a homorú ívecskékkel csonkított négyszögű mezőket (táblákat) is (179 b). A kör osztásából származó ékítményeket megkapjuk az apró holmin is, az orsó nehezítő karikókon pazar változatosságban, a sulykokon, a kapatisztítókon. Legtöbbször ismétlődik az a rózsácska, amely a (180 b) utcaajtón látható: a hat részre osztott körbe hatsugarú csillagot vésnek, úgy, hogy az ismert hat körlencse képezi a sugarakat; a sugarak végződését új körlencse köti össze s a lencsék között lévő részt a konturok mentén kivésik, úgy, hogy a három metszés egy csúcsban találkozik. Hasonlóan ki van vésve a csillagban lévő s az azon kívül eső összes lencsék belső területe is, de valamennyinek a közepén meghagynak egy-egy hidacskát. A mély bemetszések szép árnyékrajzot adnak napsütéskor. A kisebb köröket kevesebb bemetszés diszíti s az egész kicsinyeknek csak bevésett sugarak jutnak. E nagyságuk szerint különbözően diszített csillagok és rózsácskák a legkülönfélébb csoportosításban kerülnek egymás mellé és egymás alá. Két-két egymás fölött lévő négy rózsácska közé, például, két kisebbet tesznek egymás mellé s a megmaradt kisebb körökbe még kisebb köröket vésnek (180 b) – négy kisebb közé vésnek egy nagyobbat, kettesével egymás alá, csillagot rózsácskával vegyesen (177 b). Hogy a diszítést összefoglalják s a szabadon maradt tér is himes legyen, indaszerű vonalat vésnek közéjük (181–182 b). Ez az összefoglalás olykor maga is széles diszítéssé válik (183 b), olykor pedig egyszerű vonalban vésett tulipán vagy valami kis virág ül az indákon. Egy zsoboki utcaajtó csupa részarányosan csoportosított, kivájt körlencsével van diszítve s a köztük maradt sima térre apró félköröket vájtak (185 b), hornyolták. Általában, a kalotaszegiek kedvtelve használnak ki minden diszíthető terecskét s így olykor bizony túlrakott a munkájuk; ugyanezt tapasztaljuk gyönyörű, elmés és eredeti munkájuk, az írás után való varrottason is, ahol túlgazdagságukban néha teljesen összefolynak a diszítő elemek. Ez a túlrakottság az egyszerű ember ízlésének a gyöngéje: mennél egyszerűbb valami, annál kevésbé kedveli s a gazdag fogalmát nem ritkán összetéveszti a szép fogalmával. De viszont: «Volo ubertatem in juventute…» Az utcaajtókra is jut az ízlés eme hibájából. Valóságos ráadás a keresztvonal, vagy egyéb keresztezett egyenes és ilyen ráadás-motivum az a gótikus halhólyag forma (186.), amit ott helyez el, ahol az egymás mellett futó indák nem töltötték ki teljesen a simán maradt teret. Egy-egy ujabban készült utcaajtón csupa érintkező diszítések vannak, semmi parasztja nem marad a két ajtófélfának; ugyancsak e kis kapu mellett, Zsobokon, a nagy kapu zábéján bálványfej is van, bévül pedig, a kis ajtó fölött citera, úgy, hogy minden ajtónyitásra megszólal.

Az egyes diszítő motivumok szegélyezve vannak, leggyakrabban egymás mellé vagy egymás alá sorozott négyszögekkel, meghúzott keresztező átlókkal s az átlók közé vésett kis tetraeder-alakkal (187.); olykor a négyszög párhuzamos vonalakkal van osztva, például a (188.) ábrán két tulipánsort választ el egymástól a váltakozó négyszögdísz motivum. Van egyéb fűzött vagy egymás alá helyezett kis idom is, például az, amelynek két függélyes oldala egyenes, felsője domboru, alsója homoru; ezt a vésett formát szívesen alkalmazzák boton, kapa s kasza nyélen is. Szeretik a csúcsaikkal érintkező négyszögeket s a vonalacskákkal osztott félköröket.

A kis kapuk másik csoportja a virágdiszítéses, elvétve némi figurális elemmel vegyesen. A mértani diszítés azonban ezekről sem hiányzik teljesen, ha egyebütt nem, találunk a szegélyeken s még gyakrabban az ajtófélfa alján. Az ilyen kis kapukon részint homoru, részint domboru a vésett diszítés. A domborut – a teknikai feldolgozás természetéhez híven – vaskos, erőteljesebb formák jellemzik; a homoru forma inkább vonalas, vékony s a szélesebb hatást vonalszaporítás révén érik el. A domboru formák nem igen gazdagok motivumokban: ismétlődnek az egyes ágból induló tulipánok, levelek s kacsok. Legegyszerűbb ebből a fajtából a Ketesden ismétlődő tipus (189.): az ajtófélfa alsó részének közepére vésett különös alakú edényből indul a domboru egyenes inda, amelyen, jobboldalt s baloldalt, tulipán és levél váltakozik; az inda, kisérve a kis ajtó formáját, átvonul a szemöldökfára is. Egy nyárszói kis ajtón (173b.) az inda hullámvonalasan kúszik fölfelé s egyszerű levelek, kacsok, virágfélék vannak rajta, madár is ül az ágon, sőt egy kezdetlegesen ábrázolt emberi alak is látható, baltával kezében, a jobboldali ajtófélfán. Egy még a mult század elején hatalmas tölgytömbökből faragott csupos fedelű sztánai utcaajtón (179b.) is ott a levél és a tulipán, de metszett csúcsú négyszögek is vannak az ajtófélfákra faragva s mintegy bolthajtásszerűleg diszítik a félkörben végződő ajtónyilást. Hasonló, négyszögekből összetett diszítés választja el néha (188.) a hullámos ágon ülő, váltakozó tulipándíszt, amelyet a már ismert kis háromszög motivummal is megtoldanak. Ritkább az a diszítés, amit egy mákói kis kapun találtunk (191.): egy-egy karikákba fonódott kígyó van domboruan a félfákra faragva, – az egyik kígyó szájában virág, a másiknak a fején pedig valami sasféle. Ehez a fajtához sorozhatjuk azt a másfélszázados, elég épen megmaradt kaput is, amely a nagy-kapusi cinterem bejárását őrzi s amelyről a temetők kapcsán lesz szó. (432.)

A vonalas diszitésű kis kapukon is találkozunk az edényből induló vagy szabadon álló hullámvonalas ággal, amelynek homoru oldalára kerül a levél és virágdísz; ebből a fajtából a legegyszerűbbet, lecsüngő tulipánokkal, Sárvásárott találtuk (192.); apró levelekkel, különös virágokkal van cifrázva a ketesdi ezermester kis kapuja (172 b); edényből nő ki az ág, tömött levél-, virág- és szőlőfürt diszítéssel, azon a magyarbikali kis kapun, amelyet maga a gazda, Kudor András faragott, tisztán, gondosan, sok eredetiséggel, alul s fölül rózsácskát is vésve a kiugró fölületekre (193.). Magyar ember munkája, Ignác Ferencé, a román templom bejárásának elhanyagolt ajtaja, Nagy-Petriben (194.), – diszítésnek kettős kereszt is került a virág fölé, igaz, minden összefüggés nélkül.

Szép és érdekes egy daróci kapu (186.): több, egymással párhuzamosan kanyarodó s följebb-följebb mind kevesbedő száron ülnek a tulipánok; jó masszásan hat az egész s nem zavar a már említett gótikus eredetű halhólyag diszítés sem; vaskos levél és tulipán motivum van domboruan faragva, alatta rózsácskával, az alsó részre. Lényegében ehez hasonlít a (197–8.) ajtó és zábéi is. Eltérő diszítés van egy (199.) ajtón: két sorban fölfutó hullámvonalon egy levél s kacs, a vonal mentén pontok, tulipán s egy mélyen vésett levélforma közepén kiemelkedő ponttal; az ajtó mellett álló zábén a szárat kígyó helyettesíti, különben a diszítés hasonló.

Szokatlan a gyerővásárhelyi ajtón lévő kezdetleges diszítés (201.), ilyenféle a (202.) is.

Van még egy igen érdekes fajtája a kis kapunak: faragott diszítés nincsen rajtuk, de a szerkezet maga van hangsúlyozva, olyan erősen, hogy hatásuk valóban monumentális. Két damosi utcaajtón (203–4.) a hatalmas faszegeket használták föl diszítésnek. Van olyan is, amelyet csak domboruan faragott szegély diszít (207.); egy nagy-kapusi utcaajtón (209.) a kettős kötél formára faragott szegély közé apró virágdiszítést is «himeztek». Szóval, diszítés van még a legegyszerűbb utcaajtón is, ha egyéb nem, jelzik a félfákon a lábat (211.).

Leveles kapu (210.) ritka ház elől hiányzik, bár újabban, szórványosan, az ujonnan építkező nagyobb falvakban kettétárható kapu is akad.

A leveles kapu két végére jut egy-egy kapufélfa, a kapuzábé, a melynek feje csigavonalszerűen faragott diszítésben végződik; maga a kapuszárny rendesen öt, olykor hat, egymástól három-négy ujjnyi távolságra vízszintesen helyezett deszkalevélből van szerkesztve, úgy hogy a leveleket a kapuszárny közepén egy függélyesen állított léc, illetve oszlop fogja össze, amelyből még négy rézsutosan helyezett léc nyúlik le a legalsó levél alsó széleig. A középléc felső végén van a gombfa, a kalotaszegi diszítés e gyakran ismétlődő, jellegzetes formája: gömb, a gömbön csillag s a csillagon tulipán, – a három közül el-el is marad egy vagy kettő (212–13–14.). Ezt a gombfát megkapjuk a ház tetején, az utcaajtó csupján, megkapjuk a temetőben, meg a gazdasági eszközökön, a járomszegtől elkezdve a kis mogyorótörőig.