A kis kapun maga a nyilás, fölül vagy egyenes, vagy íves, nyomottabb vagy magasodóbb félkörű, olykor vízszintesen álló körhenger alakú pálcatag diszítéssel;5) az ajtószárny néha minden diszítés nélkül összerótt deszkákból áll, néha összefutó irányú a deszkázás, – van azonban gazdagabb tagozásu s az ilyenen diszít a szegezés is. Elvétve, ritkább lécezésű ajtószárnyra is akadhatunk. A kis kapu födele, itt-ott, ereszesen nyúlik előre s ilyenkor az ereszt egy-egy oszlop tartja; ilyen Sztánán a cinterembejárás ajtaja (431.) s Nagy-Petriben a román templomé, amit magyar ember csinált. (194.)

A kis kapu rendesen három-négy sor csipkés fazsendelylyel van födve, olykor – ez a régibb módi – gömbölyűre, csúposan, a csücskin gombfával (179.) Ilyen már kevés van, még Zentelkén akad a legtöbb. A régi kapukon és szegényebb porta előtt, zsindely helyett zsuppfödésre is találunk.

Említettük már, hogy nehány galambbúgos székely nagy kapu is (215. XIV. tb.) tévedt Kalotaszegre, de inkább a legazdálkodott s elhanyagolt néhai uri portákon találunk ilyet.

Foglalkozzunk részletesebben a ház belső berendezésével. Vegyük a legegyszerűbbet, például Zentelkén, Benki Luki Istvánékét, ahol jó régiesen meg van még a pitar, a szoba s a kamara, vagyis a szalonnás, amelynek ajtóretesze a «vakzár», a «komarabot», a szobából záródik s menten észreveheti az asszony, hazáratlanul feledte künt a szalonnást.

A pitar nincs bepadlásolva, de hogy a tűzhelyről a láng föl ne csapjon a hiuba, a tűzhely fölé fenyőboronafák vannak boltozatosan összeróva s ezek képezik a «langfogót»-t. A boronafák tapasztva is vannak. A tűzhely mellső része s a tüzelőhely környéke barnábbra van mázolva, hogy a füstrakódás ne csúfítsa. A padláson, a tűzhely előtt vonul végig a mestergerenda, be a házba, illetve a szobába. A sommásabb konyha holmi künt lóg a pitarban; itt a mosószék s a háromlábú szapullószék is.

Bent a házban, az utcára tekintő ablak alatt, szembe a bejáróajtóval, ott az első pad, amelynek folytatása, sarok fordulóval, a bal pad, a ház udvar felé eső fala mentén; a vendéget, akit meg akarnak becsülni, oda ültetik. A pad földbe ásott sason és cölöpökön áll. Itt az asztal. A bejáróajtótól jobbra, sarokban, a kemence; a kemence eleje «plattenes» – a kemence mellett a «pucik-pad» (gyerek alszik a pucikban). A harmadik sarokban, a kemence és az első pad között: az ágy; az ágy előtt két, módosabb helyen négy «egyes szék», olykor karosszék (a támlás padot nevezik széknek, maga a szék «egyes szék»). A bejáróajtótól balra a negyedik sarokban, a keskeny «vízpad». Az ágy végiben az esztováta, a szövőszék. Az első pad és bal pad sarokérintkezése fölött az «öveges téka», – módosabb helyen jut, az ágy mellé is «fali téka». A padok fölött a fogas és tálas; «első és bal fogas», teli kancsóval s ott a keretes kis tükör is. A bejáróajtótól jobbra: fogas és polc a főzőedényeknek s «fazokak»-nak. A mestergerendára van erősítve, «bakasztó»-val, «járom»-mal, a «hosszú póc», – ott áll a gyújtó (hogy a gyerek hozzá ne jusson), ott a beretva, biblia, tükör s mi egyéb megbecsülni való apróholmi, nyáron az ablak is odakerül a mestergerendára, mert itt nem sarkos az ablak, csak úgy faszeggel van az ablakbélésbe erősítve. A mestergerendába van verve a «fonalrángató» erős faszeg», szapulás után azon rángatják a fonalat, hogy fodrából kinyúljék; vannak ott apróbb faszegek is, kukoricakötni; ott a «vetőkaró tartó» is, abba jő a vetőkaró tengelye (a vetőkarón vagy hatvan-nyolcvan sing fonál fér meg s onnan szedik le láncba, úgy megyen az esztovátára). Az ágy rendesen 130 cm magas, úgy, hogy alatta 70–75 cm magas az ür s ott elfér a láda vagy a kihúzható «karikáságy» a gyereknek, az ágy végiben meg a szuszénk; jellemző: az ágyba úgy feküsznek, hogy szembe kapják az ablakot, mert jó látni, hogy mi történik odakünt. Az ágy fölött, körül a sarokban s el a kemencéig, a «rúd»; ünnepen legalább egy «rúd fenn lóg», módosabb helyen pedig minden üres falra jut «rakott rúd», – mert a sok szép varrottast odarakták ki hajdan s rakják ma is még, ahol maradt. De azt mondja Benki Luki Istvánné, hogy nincs már a faluban varrottas, – «kiszedték mán piacra, a koporsóból is».

A butorzat, mint látjuk, nem sok s nem igen változatos: asztal, pad, padláda vagy fakanapé, fiasláda, szék, ágy, láda, szekrény, fogas, tálas. Formában legváltozatosabb a szék s diszítésében is sok az eredetiség, bár a városi formákat is utánozzák; diszítik a támlás padot is. Tipikus régi formája van Kalotaszegen az asztalnak s az úgynevezett «komarás asztal»-nak; szerkezetileg is elmés. A ládák többnyire föstve vannak, a menyasszony kapja s a régi ládák közt, a negyvenes évekből, remek diszítésü példányok akadnak még. Általában, míg künt, a szabadban, teljes világításban álló holmi diszítése vésett s faragott, – a butor diszítése inkább föstött s ez jobban is érvényesül a gyérebb világítású szobában. Föstött diszítés kerül a székre, padokra, ládára, a polcra, a tékákra s egy-egy helyt az ágyra is; az ágyon inkább a varrottas a dísz, maga a varrottas-hajtásos lepedő, a párnák varrottas csúpja s a szintén kivarrott úgynevezett «ágyfűtöl való». Föstik a kis széket is, de több a faragott; szerelmes legény ajándéka, aki maga vesződött véle; ezt viszi magával a leányzó a fonóba is. Elmés, díszes holmi volt a régi világban az asztal fölé lógó, fából faragott gyertyatartó, – ma már a padláson hentereg, ahol még tűzre nem került, kiszorította a fotogén (petroleum) lámpa; ezek között is volt föstött, de inkább faragással diszítették s helyesen, mert az égő gyertya világításában jól látszott rajtuk a himzés, a faragás; különben is, egészséges érzékkel, szinezésük rendesen a kifaragott részt hangsúlyozza.

Becsesebb apró holmiját, gunyáját (a fehérneműt) s ruháit ládában őrzi a kalotaszegi. A gabonás láda, a fedéllel nyíló szuszink inkább havasi oláh munka, vásári portéka, nincsen föstve, faragott diszítése is nagyon sommás; szegényebb háznál a gunya is ilyen szuszinkba kerül. A láda kisebb; módosabb háznál – már ekkor az ágy végében – kettő, három is áll egymáson.

Nézzük már most egyenként a paraszt-butor szerkezetét és diszítési módját.

A kalotaszegi szék (240–43) háta rendesen egyetlen darab deszkából készül; szerkezetileg a hátnak az a föladata, hogy támaszul szolgáljon az ülésnél, tehát jó szélesnek s laposnak kell lennie a váll magasságában és erősen be kell ékelni a szék ülőkéjébe, hogy meg ne kotyogósodjék, – a deszka tehát rendesen megmarad egész szélességében a beékelésnél s a váll magasságában is; a diszítő bemetszésekkel azonban mégis bizonyos karcsú formát adnak az egésznek. A székhát néha hegedűalakra van vágva a profil két domboru vonala közé iktatott homoru bemetszésekkel, de olykor, kis legömbölyítéssel, megtartják a négyszögletes alapformát is; vannak barokkosan asszimetrikus formák, majd félkör vagy több körrész képezi a székhát felső részét. Általában, az egyenesekkel itt-ott elválasztott domborodó és homoru vonalakból kombinálják szép természetes motivumaikat. Nem akarjuk azt állítani, hogy e székformák tipikusan magyarok, van ilyen a németnek, a franciának, a svejcinek s általános a szék hátán az a szív- vagy egyéb formájú kimetszés is, ahová a kéz négy ujja befér, a szék odébb emelése végett; gyakran találkozunk székháton is a református cseréppel, az urnából s vázából kinövő virágdiszítéssel, vésnek ilyet az ülőkére is, ágon váltakozó levelet, tulipánt, rózsát. A szék ülőkéje kevésbé alkalmas a változatos alakításra, nem is igen diszítik, csak egy kis elgömbölyítéssel vagy sarklemetszéssel, peremét hullámos rovátkolással a deszka szélességében. A székláb ritkán esztergályozott (az esztergapad is ellensége a népművészetnek s hogy a városi hatás általában mennyit ront a népies butoron, annak elijesztő példájával találkozunk, – ilyen korcs a ketesdi ezermester kasztenje (244) is), amelyen felül ott vannak az idegen formák, míg alsó berendezése, a rácsos vízpad tiszta kalotaszegi; többnyire nyolcszögletű, vagy pedig meg van hagyva, némi simitással, a maga természetes gömbölyűségében.

A kalotaszegi berendezés elengedhetetlen darabja a (245) pad; a magasra vetett ágyat meg se igen bontják, – csak télvíz idején, – inkább a padon hálnak; régente az újabb módi szekrényt (kaszten) is a padláda helyettesítette. Mindig falmentén van állítva. Háta vagy egész deszka s ilyenkor föstött dísz van rajta, vagy csak a támaszkodásra alkalmas magasságban van egy hátléc, amelyet az ülőkével kis oszlopocskák, vagy hátlécek kötnek össze ballusztrádszerűleg; a hátlécek formája váltakozó, keskenyebb és szélesebb lapok sorakoznak; a szélesebb gyakran tulipánformára van vágva. Diszítésükről szólunk a föstött butor során.

Szerkezetében egyszerű, célnak megfelelően szép a kalotaszegi asztal (246). Két talpba van két széles deszkaláb beróva s ezeken fekszik az asztallap, alatt az asztalfia, a fiók; a lábakat széles, erős lécek kötik össze s csapokkal vannak megerősítve; a talpakon léc van keresztül fektetve, «lábító»-nak. «Komarás» az asztal, ha a két láb közé, az asztalfiók alá, kis ajtós szekrényke van helyezve (247–8). A régi asztalok nem voltak föstve, ma már a jobbmódúak díszítik asztalukat is, nem mindig szerencsés izléssel (249).

Kis padon, a vízpadon (251) áll, korsóban, cseberben, facsuporban («kártya») az ivóvíz (250); a vízpadon néha korlát is van, hogy a kicsi gyerek magára ne ránthassa a vizet.

Jellegzetesen kalotaszegi butordarab (252–5) a téka: falon függő, polcos, fiókos, ajtós kis szekrény, amely néha tálassal van kombinálva. Legszokásosabb formája a sarokba készített «szegellettéka», amelynek homloklapja két falat érint. Díszítésükről a föstött butorok kapcsán szólunk s ugyanott a menyasszonyi ládákról is.

Elmaradhatatlan kis butordarab, – hisz még leánykorában kapta az asszony s meg nem válnék tőle öreg bonya korában sem, – a hímes vagy föstött, de mindig szeretettel díszített «kicsi szék» (256). Ezen remekel a szerelmes legény! Néha fiók is van a kicsi széken s himes nemcsak a négy lába, de még az ülőke alsó lapja is. A négyzetes ülőke lapját hibátlan térbeosztással díszítik, jelezve a középrészt, a négy sarkot s a tengelyeket; középre rendesen nagyobb rózsácska, nemzeti címer vagy tulipán jut, a sarkokra kisebb, – középről, a tengelyek mentén, szintén tulipán indul, ágakkal körűlvéve. Érdekes példányt találtunk Körösfőn, 1876 BA fölírással; hangsúlyozva van a közép- s a négy sarok, a többi rész pedig apró rovátkolással van díszítve, tarkítva keretezett ólomrózsácskákkal; érdekes az a kis szék is, amelynek ülőkéje valaha valami kékfestő nyomó mintája lehetett, mert az ülőke mindkét lapján régi eredetű faragás van, még pedig olyan, amelyen a rajz nemleges része, a háttér van kivésve, – a himes deszka megtetszett valamelyik kalotaszegi magyarnak s négy lábat dugván beléje, kész volt a kicsi szék.

Egy-egy faluban találunk olyan földmívesre, aki az esztendő felében, szinte mesterségszerűen, butorkészítéssel foglalkozik s bizonyos stilust ád az egész vidék holmijának. Ilyenek, például Nyárszón, az öreg molnár, Barta Sámuel tanítványa, a fiatal Viskán Laci, ilyen, Körösfőn, Péntek Gyugyi György; Viskán a föstött butor mestere, Péntek himes asztalkákat és székeket készít, ládikókat, tálcákat, sötétre politirozott alapba vésett, kissé kemény, tirolias ornamentációval, amelyen meglátszik az állami fafaragó iskola sablonos, tucatoktatásának a hatása (257). Hogy mily keveset törődtek azokban az iskolákban a magyar elemekkel! Faragó szobrász Magyar-Gyerő-Monostoron, Bertha, apró, színesre föstött kalotaszegi leány- s legényszobrai, e siralmasan gyári munkák, el vannak terjedve országszerte; kár, hogy a különben tehetséges ember teljesen e tucatmunkára adta magát. Mennyivel becsesebb a bogártelki, daróci, a zsoboki faragó földmívesek dolga! Egy-egy népét szerető s megértő pap, így például a magyar-valkói fiatal tiszteletes, Miháltz Ákos, maga jár jó példával hívei előtt: butora javarészét maga készíti, maga díszíti jó régi népies motivumokkal (258).

«Butoruk főérdeme – írja munkatársunk, Kriesch Aladár, – a legnagyobb minden egyébnél, hogy szépségük szerkezetükben rejlik, nincs rajtuk fölösleges; de föladatukat, kötelességüket hiven betöltik s mindamellett mennyi leleményesség, a vonalaknak milyen gazdag harmóniája!» Ugyanez a leleményesség, a harmónia ösztönszerű érvényesitése jellemzi művészetüket, amikor föstenek, szineznek. «A teli, viruló szinekbe való belemerülés jellemzi általánosságban is Kalotaszeg művészetét; diadalmas zászlóként lobogó ismertető jele ez különben, minden élő, igaz művészetnek.» Szinezik, föstik az asztalt, a széket, a ládát, ágyat, fogast, tálast, kis székeket, a fonó kereket, guzsalyt, a sulykot, gazdasági eszközeiket, a jármot, gazdagon a kapuzábékat s az utcaajtókat.

Ime néhány példa a föstött holmi közül:

A széket szeretik kék alapszínnel bevonni s erre föstik a díszt, piros, zöld, sárga, fekete s fehér színben. Legtöbbször csak a szék hátát diszítik így s ha néha az ülőkére is jut diszítés, az csakhamar lekopik onnan, bizonyítva, hogy oda bizony föstött diszítés nem való. A székhát aljának közepéről, a szokásos cserépből, vázából indul fölfelé a leveleket s virágokat hordó inda, kétfelé válván a szívalaku székhátkivágás körül; a székhát tetején tulipánokban végződik. Egy (XV. tb.) vistai, asszimetrikus formáju, némileg barokkos szék közepén vörös a rózsácska, két oldalt fehér s ezek fölött van a szokásos virágcserép, a melyből vörös és zöld levelek hajlanak lefelé, az inda két széles zöld levél közt fölfelé halad s a hát közepét kissé nagyra szabott vörös rózsa foglalja el; belőle lehajló két ág tölti ki mellette a megmaradt helyet s fehér szárnyu, fekete-vörös-vonalas, fehér pettyes galamb áll rajta, elfoglalva az asszimetrikus bevégződő részt, mely fogásra alkalmassá teszi, pótolva így a hiányzó szivalaku kivágást. Ilyenforma egy mákói (XV. tb.) szék felső része is, – megvan ugyan a szivalaku kimetszés, de az ujjak számára nem ád helyet az a benyuló rész, ami a sziv felső bemélyedésének mintegy továbbképzése; rojtos, piros zsinórral megkötött, zöld szárból piros és fehér tulipánok s vörös szegély kiséri az erősen bemetszett körvonalakat. Hasonlóan, rojtos zsinórosan kezdődik egy szintén mákói (XV. tb.) szék, amelynek formája annyiban tér el a szokásostól, hogy hátának alsó része rövid s konturájának bevájt két oldalrésze elnyult és fent két csücske van, közepén pedig szivalakkal végződik; a szár s vele két piros gyöngyvirág megkerüli a nagy szivalaku kivágást; a három felső motivum mindegyikét piros tulipán tölti ki.

Egy bikali szék (XV. tb.) hátának felső köralaku részét rózsakoszoruk foglalják el a kis sziv-kimetszés körül; e koszoruk alatt nagy piros-sárga tulipán, lejebb, vékony száron, középből kinőve, két szivalakú virág helyezkedik el.

Még jobban érvényesül a hát köralakja egy monostori széken (XV. tb.): a diszítésre szánt mező sárga, a vörös cserépből kiinduló sűrű leveles indák a szivkivágást veszik körül s végükön három vörös tulipán van. Nagyon különös, szokatlan alakja van (XV. tb.) egy mérai széknek; háta valószinűleg a tulipánalak továbbképzése; széles vonalu a tulipán két oldalkonturája s fölül visszakunkorodva, köralaku nyilásokat képez; e között az ollóra emlékeztető két rész között van a tulipán belső, szintén széles vonalu középvonala, változatos konturjával s fölül a két oldallal összekötve; a szék alapszine vörös, fekete erezettel, világos vörös konturokkal.

Gyakori a színes fonókerék is. Kivált Mákón készül az ilyesmi (XV. tb.); egyes részeit különböző szinűre mázolják, csak a szélesebb tagokon van némi dísz, például felfutó inda, két oldalt bogyókkal.

A tálason a fogak szerint tagolódik a diszítés; a fogak közé eső rész van kitöltve rózsácskákkal egy (XV. tb.) bikali kék tálason, a rózsácskákat levélfüzér köti össze s két végén lefelé forduló tulipánnal végződik. A fölötte lévő mákói kék tálason hullámosan halad a levélfüzér a fogak fölött, alatta gyöngyvirág, tulipán tölti ki a köröket és az a különös, Mákót jellemző, lefelé fordított virágalakzat. Egy mákói kék kanáltartó lapját a kanáltartó rés tagolja, a diszítésre szánt mező közepén vörös tulipán áll s onnan erednek, jobbra-balra el, a hullámosan menő szárak s rajtuk gyöngyvirágok, rózsák, tulipánok. (XV. tb.)

Nagyon gazdag diszítésü egy vásárhelyi (XVI. tb.) polc; kissé különös módon fekvő piros cserépből nő ki a fekete, vastag, hullámos szár, a szár alatt és fölött rózsa, bogyó, tulipán, szegfű s levelek sorakoznak sűrűn egymás mellé, egészen betöltve a teret; az alapszin sárgás-zöld, a különben hosszu polcon, kifejező az erőteljes sötés inda, az egyirányba való kiterjedést hangsulyozván.

A ládának három látható oldalát s tetejét, a födelét diszítik, de jut diszítés a tető belső részére is. Leggazdagabb diszítés a láda elülső, hosszu oldalára kerül, mivel ez az oldal látszik legjobban, egyszerűbb a tető dísze s még kevesebb kerül a két kisebb oldalra. A hosszu oldalon és a tetőn a középvonaltól jobbra és balra, rendesen két négyzetes mezőt alapoznak más színnel, e mezőkbe jő a fődísz, a megmaradt részen inkább keretezés, vagy térkitöltésü szerepe van a dísznek.