Vizsgálódásaink eredményét a következőképpen foglalhatjuk össze:
A polgári társadalom fejlődésének – mint láttuk (fent: Második rész, I. 1.) – három logikai variációja van. Ezeknek megfelelően:
1. Marx szerint a társadalom növekvő gazdagsága és népességének növekvő nyomora szükségkép a polgári társadalom forradalmi összeomlására és ezzel a kollektiv termelésen alapuló piactalan társadalmi rend kialakulására visz.
2. A Kautsky-féle marxizmus szerint a népesség jólétének növekedése mellett is szükségkép bekövetkezik a megváltó új rendet teremtő forradalom.
3. A Lenin-féle marxizmus szerint a társadalom általános elszegényedése mellett is végbemegy a társadalom jósolt forradalmi megújulása.
Ezzel szemben kimutattuk mindenekelőtt, hogy a forradalomból magából nem építés, hanem csak rombolás és legfeljebb bizonyos helyreállítás következhetik. (Az utóbbit azután a folytonossági kapcsolatban ismét organikus építés követheti.) Kimutattuk továbbá, hogy
1. a polgári társadalom továbbfejlődésének minden lehető útján növekvő gazdagság és növekvő nyomor összeférhetetlen;
2. növekvő gazdagság útját állja a forradalomnak;
3. növekvő nyomor útját állja a kollektiv termelésen alapuló piactalan társadalmi rend kialakulásának.
*
A marxizmus horoszkópja tehát hamis. Hogy a kapitalizmus kora sem fog örökké tartani, az meglehetősen bizonyos. De hogy mikor, miért fog elenyészni és mi fog helyébe jönni, azt ma még sejteni sem lehet.132) Ám akkor is, ha csakugyan valamilyen szocialisztikus társadalmi forma lesz a kapitalizmus utóda, ez semmiesetre sem lesz a marxista ábrándvilág merev racionális konstrukciója. Zárt társadalmi rendszerek a valóságban nincsenek: mindez csak logikai absztrakció. Az élet mozgó egyensúlyában a társadalmi formák is örökös átalakulásban vannak és a valóságnak egy-egy metszete mindig olyasvalamit ábrázol, amit a diszkrét fogalmak nyelvén csak átmeneti állapotnak lehet nevezni. Az európai társadalom itt-ott még ma is hurcol magával visszamaradt feudalisztikus formákat és nem lehet a kapitalizmus kezdeteinek idejét olyan távol keresni, ahol még szocialisztikus formáktól ment lett volna. Politikai formák élettartama többnyire megmérhető – bár a jogalkotó szokás nem egyszer ezeket is folyamatosan fejleszti át – de társadalmi formák úgy nyúlnak át egymásba, mint a szivárvány színei.133)
Ha tehát vannak gondolkozók, akik a marxizmustól igen távol esnek és mégis úgy vélekednek, hogy társadalmunk jövő életformája a szocializmus, ezzel csak azt akarják mondani, hogy a jövőben az előbb nagyobbrészt magángazdaságok szabályozatlan versenyén nyugvó közgazdasági élet helyébe nagyobbrészt állami gazdálkodáson alapuló szabályozott közgazdasági élet fog lépni és a szabad szerződést az imperativ jog kényszere váltja fel. Ám ez a melegház is csak egy életerejében hanyatló társadalom számára épülhet. «Egyetlen társas alakulat sem képes a haladásra, sem helyét meg nem tarthatja satnyulás nélkül, hacsak faját az átlagon felül levő egyedek nagyobb számával nem szaporítja, mint amennyien az átlagon alul maradottak vannak» – így vélekedik a darwinista.134) Már pedig tudjuk az állami beavatkozás egy lelkes hívétől, hogy minden szabályozás egy-egy Prokrusztesz-ágy, mely az egyénektől bizonyos mértéket követel és amelyben nemcsak azok pusztulnak el, akik ezen alul maradnak, hanem azok is, akik ezt a mértéket felülhaladják.135) A szocialista szabályozás tehát csak oly közösség élete felett lehet úrrá, ahol kihalófélben vannak azok a kiemelkedő egyesek, akiket nem tanácsos, de nem is lehet előre kimért ketrecekbe szorítani és akiknek teremtő munkáján lehet csak megmérni a népek útjának minden emelkedő darabját.136) Ahol ők kihalnak, ott fásult routine lép a teremtő invenció helyébe. Ilyen társadalmak tagjait az iniciativ akaraterőnek és a felelős cselekvés öntudatának teljes hiánya jellemzi: vegetativ életösztönük keskeny vágányokon terelgeti tartalmatlan életüket. «Szenvedélyek és hibák nélkül valók, sem bolondok, sem bölcsek nem lévén, átlagos eszmékkel, átlagos nézetekkel, átlagos életkorban halnak meg valamely átlagos betegségben.» (Bertrand.)
Akiket ez a kép lelkesít, ám legyenek szocialisták!
1) F. A. Lange: Die Arbeiterfrage. Kröner Verlag. Leipzig. 90. old.
2) Az értékelméletet illetőleg l. pl. Szabó Ervin: Marx és Engels válogatott művei. II. köt. 153. old. Az agrárteóriára nézve l. lent a 90. old. jegyz. A történetfilozófiát e rész III. fejezetében fogjuk tárgyalni.
3) A tömegek lélektana. 65. oldal. (Kultúra és tudomány.)
4) V. ö. Werner Sombart: Sozialismus und soziale Bewegung. VII. Auflage. 25. old.
5) «Nincsen olyan szocialista, aki ne gyűlölne valakit vagy valamit.» Gustave Le Bon: Psychologie du Socialisme. (Alcan.) 469. old.
6) Palágyi Menyhért: Marx és tanítása. II. kiadás. 65. old.
7) A szociológiai megismerés lényege. (Társadalomtudományi könyvtár 114–115. old.)
8) Bud János: A kommunizmus után. (Közgazdasági Szemle, 1919 március–december, 167. old.)
9) Pikler Gyula: Ricardo. Bp. 1885. 33. old.
10) Karl Marx: Das Kapital. II. Aufl. Hamburg. Meissner Verl. I. köt. 791–793. old.: «Geschichtliche Tendenz der kapitalistischen Akkumulation.»
11) A tudomány (Modern könyvtár) 11. old.
12) Id. m. 6. old.
13) «Ez a tudás nem boldogság és tudomány, hanem tudatlanság felcserélése másféle tudatlansággal.» (Manfred.) Ha pedig valaki erre azt vetné ellenünk, hogy ha társadalombölcseleti kérdésekben nem lehet feltétlen érvénnyel bizonyítani, a mi ellenvetéseink sem cáfolhatják meg feltétlenül a marxizmus jóslatait: azt felelhetnők, hogy ahol pozitiv bizonyítás a dolog természeténél fogva lehetetlen, negativ bizonyításról még mindig lehet szó. Nagyon különböző dolog azt állítani, hogy így van és így nem lehet. Nem ismerjük a társas élet valamennyi törvényét, azért nem adhatjuk pozitiv képét a jövőnek; de egyes törvényszerűségeket kétségkívül ismerünk és ezek alapján egészen kétségtelen határozottsággal állapíthatjuk meg, hogy bizonyos premisszák mellett mily konkluziók lehetségesek és milyenek nem. Marx kísérlete szintétikus: bizonyos tendenciák feltevése mellett határozottan megjósolni a jövőt; a mi kísérletünk analitikus: megállapítani, hogy az adott feltételezésekből vont következtetés érvényes-e. Marx társadalomtudományi kísérlete mellett a mi kísérletünk pusztán logikai; nála a kísérlet pozitiv, nálunk negativ; az ő feladata realitások, a miénk potencialitások megállapítása.
14) Szabó Ervin: A szocializmus (természet és társadalom). Bpest, 1919. 64. old.
15) «Ő az, aki gazdája arcvonásainak összhangját tönkretette!» (Rostand Cyranójának híres orr-tirádájából.)
16) Szabó Ervin id. m. 64. old.
17) «A modern művelődés csodás vívmányai… nem a közülünk való egyéni elmék óriási termékei, hanem valamennyi a tudás apródonkint való felhalmozódásának eredménye, melyhez a multban számtalan nemzedék lassú és fáradságos munkájával járult.» (B. Kidd: A társadalmi evolució. Akadémia. Budapest, 1905. 268. old.)
18) Bár a kifejezésekben óvatosak igyekeztünk lenni, mégis figyelmeztetnünk kell arra, hogy a mondottak nem értelmezendők mereven. A fogalomalkotó gondolkodás kénytelen bizonyos merevséget és szakgatottságot megtűrni, ami a való életben nincsen meg. Kétségtelen, hogy az emberi természet is, mint minden tapasztalati jelenség, folytonos apró változásokon megy át, de e változások csak felszínesek, s a lényeget nem érintik. Mihelyt valamely jelentékeny változás történne: a species átalakulása be volna fejezve és az átváltozott lény nem volna többé ember. A transzformizmus elmélete is ily értelemben beszél átalakuló illetőleg kezdődő fajokról.
19) A fejlődés törvényei és a társadalom. 208. old.
20) Marx és Engels válogatott művei. (Szerk. Szabó Ervin.) II. kötet, 157–158. old.
21) Somló Bódog: Állami beavatkozás és individualizmus. (Társadalomtudományi Könyvtár.) 91. old.
22) Jászi Oszkár: A történelmi materializmus állambölcselete. (Társadalomtudományi Könyvtár.) II. kiadás, 49. old.
23) Szabó Ervin: Id. m. 64. old.
24) Id. m. 7. old.
25) V. ö. Achille Loria: A szociológia feladata és iskolái. (Társadalomtudományi Könyvtár.) II. kiadás, 94. old.
26) L. Pikler Gyula: A jog keletkezéséről és fejlődéséről. III. kiadás, 23. old.
27) Id. m. 64. old.
28) «… the truth is not expressible either by Materialism or by Spiritualism, however modified and however refined.» The Principles of Psychology. 272.
29) Friedrich Engels: Der Ursprung der Familie, usw. VIII. Aufl. Dietz Verl. Stuttgart, 1900. 184. old.
30) F. Le Dantec: A monizmus elleni ellenvetések című cikkéből idézi Pikler Gyula. (Huszadik Század. VIII. 4.)
31) V. ö. Szabó Ervin fentidézett sorait a 21. oldalon. Marx is a «Kritik…» előszavában társadalmi öntudatról beszél.
32) V. ö. Szabó Ervin id. m. 61. old.
33) Wilhelm Windelband: Einleitung in die Philosophie. Tübingen, 1914. 163. old. V. ö. még: Böhm K.: Az ember és világa. III. kötet, 175. old.
34) Bernstein is érzi ezt, de sajnálatosan összezavarja a fatalizmus és determinizmus fogalmait. Mint minden marxista, ő sem szereti a tiszta fogalomalkotást: l. «Die Notwendigkeit in Natur und Geschichte». (Zur Theorie u. Geschichte des Sozialismus.)
35) Az e szakaszban előforduló műkifejezésekre vonatkozólag a következőket jegyezzük meg: Ontológia a filozófiának az a része, amely a lét problémájával foglalkozik; monisztikus, ha egyféle, dualisztikus, ha kétféle végső lényegre vezeti vissza a létezést. Axiológia az értékek és az értékelés elmélete. (Értékelésnek nevezzük az ember állásfoglalását a – legtágabb értelemben vett – dolgokkal szemben.) A szpiritualizmus szerint a lét végső lényege a szellem, a materializmus szerint az anyag. A determinizmus az ember akaratát meghatározottnak, az indeterminizmus szabadnak tekinti. A mechanizmus a történés sorát, a cél fogalmának kiküszöbölésével, a teleológia a célfogalom alapján állítja fel. Az előbbinek képlete a gép mechanizmusa, amely funkcióját benső irányítás nélkül, merev közömbösséggel látja el, az utóbbié az élő szervezet, amely erőit egy bennrejlő cél irányítása alatt fejti ki.
36) E leveleket lásd Labriolánál «Socialisme et philosophie» című művében. (Bibl. Socialiste Internationale.) Magyar fordítást közöl Földes Béla. (A szocializmus. II. köt. Függelék.)
37) Die Notwendigkeit in Natur und Geschichte.
38) V. ö. Mössmer Pál: A német tudományos szocializmus. 253. old.
39) «Otez (des volontés particulières) les plus et les moins qui s’entre-détruisent, reste pour somme des différences la volonté générale.» Rousseau. Du Contrat Social. Livre II. Chap. III. «Si la volonté générale peut errer.»
40) Essais de Critique et d’Histoire. Préface de la deuxième édition. (Hachette.)
41) Igaz, hogy a marxizmus a kereskedelmet illegitim foglalkozásnak tartja, mely feleslegesen ékelődik a termelés és fogyasztás közé, hogy mind a kettőt szipolyozza, azonban azt hihetőleg minden marxista el fogja ismerni, hogy amíg a fantasztikus piactalan társadalom megszervezve nincs és a termelés a fogyasztással közvetlen nexusba nem mindenütt léphet: a kereskedelem aktuális értékeket teremtő, produktiv, tehát gazdasági foglalkozás marad.
42) Römische Geschichte. IV. Aufl. I. köt. 47–49. old.
43) Der Usprung, stb. id. kiad. 131. old.
44) Hippolyte Taine: Essais. («M. Troplong et M. de Montalembert.»)
45) «… la lutte des classes… remplit l’histoire moderne. L’Europe moderne est née de la lutte des diverses classes de la société.» F. Guizot: Histoire de la Civilisation en Europe. 1829.
46) Ed. Bernstein: Dialektik und Entwickelung. (Zur Theorie u. Geschichte des Socialismus.)
47) V. ö. Mössmer Pál idevágó szellemes és találó fejtegetéseivel, id. m. 221–222. old.
48) A szocialisták ethikai relativizmusát különösen élére állítva, igen kevéssé tárgyilagos mederben fejti ki Anton Menger «Új erkölcstan» című műve. (Magyar fordítása a Társadalomtudományi Könyvtárban jelent meg.) Hazai irodalmunkban ugyanezt az álláspontot lásd Lánczi Jenő «Szocializmus és ethika» című művében. (Természet és társadalom.)
49) Kidd (id. m. 174–175.) és Le Bon (Psych. du Soc. 462–63.) meggyőzően mutatnak rá, hogy a francia forradalom győzelmét mily mértékben köszönhette erkölcsi erőknek, az értékelés megváltozásának, aminek következtében a vezető osztályok – mint Michelet mondotta – saját ügyük ellenségeivé lettek.
50) Új erkölcstan. 4., 34. és 104. old.
51) Az ethikai megismerés természete. Budapest, Franklin, 1907. 43. old.
52) F. Oppenheimer: Die soziale Frage und der Sozialismus. 9–11. ezer. Jena, 1919. 145. old.
53) Oppenheimerrel szemben erre ügyesen mutat rá Mezey Lajos «A marxizmus Achilles-sarkai» című füzetében, 43. old.
54) Kommunista-kiáltvány. Népszava-kiadás. 37., 38., 39., 43. old. és Előszó.
55) Friedrich Engels: Utópikus és tudományos szocializmus. Népszava-kiadás. 51. old. és 53. old.
56) Helyes és használható terminológiában a «forradalom» kifejezés csakis társadalmi harcot jelenthet: társadalmi osztályok erőszakos küzdelmét az államhatalomért, vagy az államhatalomban való részesedésért. A kifejezés értelmének minden kibővítése fogalomzavarra kell hogy vigyen. Az, amit közönségesen forradalomnak neveznek: vagy szabadságharc (nemzeti küzdelem), vagy polgárháború (pártküzdelem), vagy pedig valóban forradalom (társadalmi küzdelem). Amit pedig Karl Kautsky és általában a szimbolikus szocializmus (lásd lent: III. rész, I. fejezet, 1. szakasz) forradalomnak nevez, az voltaképpen társadalmi reform. (V. ö. lent a 93. oldalon mondottakkal.)
57) Az erkölcsi értékelés normái kategórikus imperativuszok (Kant), de a társas életben de facto érvényesülő tapasztalati erkölcs hipothetikus imperativuszokra támaszkodik és a maga valóságában történeti fejlemény. Ez a normativ és a pozitiv morál különbsége: az utóbbi az, amely van, az előbbi az, amelynek lennie kell. (V. ö. Pauler Ákos idézett nagyértékű munkájával.)
58) L. F. A. Lange, id. m. 34. old.
59) Concha Győző: Politika. I. köt. 9. §.
60) E. Faguet: A kontárság kultusza. (Kultúra és tudomány.) 165. old.
61) F. H. Giddings: A szociológia elvei. (Társadalomtudományi Könyvtár.) 173. old.
62) Ez az államszervezet Marx szerint «nem lehet más, mint a proletariátus forradalmi diktaturája». (Gothai programm kritikája. IV.)
63) A tömegek lélektana. 12. old.
64) Henry George: Haladás és szegénység. 525. old. (Athenaeum.)
65) A tömegek lélektana. 23–24. old.
66) Der Ursprung stb. Id. k. 118. old.
67) A szociális forradalom. I. Szociális reform és szociális forradalom. Népszava, II. kiadás. 38. old. és 47. old.
68) Népszava-kiadás. 13. old. és 14. old.
69) Drei Antworten auf ein Inquisitorium. II. Abweisung von Missdeutungen. (II.) (Zur Theorie und Geschichte d. S.)
70) L. Ferenczi Imre: A munkások szervezkedése. 39. old.
71) Le Bon: A tömegek lélektana. 44. old. és 183. old.
72) Lásd: Psych. du Socialisme. 330. old.
73) Id. m. 36. old. és 37. old.
74) 38. old.
75) Marx és Engels válogatott művei. II. k. 155. old.
76) Le Bon: Psych. du Soc. 58. old.
77) H. George id. m. 422. old.
78) W. Sombart: Sozialismus und soziale Bewegung. VII. Aufl. 218–19. old.
79) Ferenczi Imre: A munkások szervezkedése. (Grill.) 256. és 258. old. Az amerikai szocialista pártnak ma 17,000 tagja van (l’Humanité, júl. 21.), a szakszervezeti szövetségnek pedig – amely tudvalevőleg kilépett a túl-autoritativnek és túl-radikálisnak talált amsterdami Internacionáléból – 4½ millió! (American Federationist, július.)
80) L. Psych. du Socialisme. 61. old.
81) Die Arbeiter und die Wissenschaft.
82) A tömegek lélektana. 47. old.
83) Szindikalizmus és szociáldemokrácia. II. szakasz.
84) A szovjethatalom legközelebbi feladatai: A harc új fázisa.
85) Soziales aus Russland. Idézi Mössmer, id. m. 300. old.
86) A proletárság diktaturája. 61. old.
87) 1905-ben még Lenin is elismerte, hogy a szocialista berendezkedés megvalósításának különböző alanyi és tárgyi feltételei vannak. (Lásd Landau–Aldanov: Lénine. 35. old.) Tudjuk, hogy utóbb gyökeresen szakított e felfogásával, midőn demagóg ösztöne figyelmeztette arra, hogy e feltételek ellentmondanak egymásnak.
88) Eduard Bernstein: Die Voraussetzungen des Sozialismus und die Aufgaben der Sozialdemokratie. (Bevezetés.)
89) F. Oppenheimer. Id. m. 152. old. «Wenn die sozialistische Gesellschaftsordnung einer fernen Zukunft nicht mehr als das Resultat einer ehernen kausalen Notwendigkeit, sondern als das Ziel bewusster menschlicher Zwecksetzungen hingestellt wird, so ist eben damit die wissenschaftliche Basis geopfert.»
90) Figyelemreméltó, hogy e fogalmazásban a «csökkenő bérjutalék» Rodbertus-féle törvényére ismerünk rá.
91) A szociális forradalom. II. 5.
92) Ami a mezőgazdasági koncentráció kérdését illeti, azt, úgy véljük, Kautsky maga sem vette soha túlságos komolyan. Már az «Agrarfrage»-ban elismerte, hogy «a szociáldemokrácia csalatkozott a mezőgazdasági fejlődéshez fűzött várakozásaiban, mert kénytelen volt belátni, hogy a mezőgazdaságban a kisüzem koránt sincs a gyors elpusztulás útján és hogy a nagy mezőgazdasági üzemek csak lassan nyernek tért, sőt helyenkint visszaesnek». Ugyanígy ír «A proletárság diktaturája» című füzetében (65. old.). Kautsky agrárelméletének kimerítő bírálatát lásd egyébként Oppenheimernél, id. m. VIII. fejezet. (Kautsky als Agrartheoretiker.)
93) A szociális forradalom. I. 46.
94) Bernstein: Das realistische und das ideologische Moment im Socialismus. II. (Zur Th. u. G. d. Socialismus.)
95) Praesumptio boni viri: A «jóság» vélelme.
96) A szociális forradalom. I. 93. old. és 14. old.
97) Hogy a marxista-irodalomban mennyire csak szó a forradalom, azt jellemző módon bizonyítja a következő: A francia Parti Socialiste 1919-ben tartott kongresszusán ily határozatot hozott: «A P. S. a szörnyű tanulságok hatása alatt megszilárdult meggyőződéssel határozottabban, mint valaha, kijelenti, hogy törekvéseinek végső célja a szociális forradalom. A szociális forradalom sem többet, sem kevesebbet nem jelent, mint a termelés, csere és fogyasztás kollektivista rendszerének megvalósítását, a tőkés magántulajdonra alapított jelenlegi gazdasági rendszer helyébe, amely a történelem immár lezajlott korszakának felel meg. Csak a jövő fogja megmutatni, hogy miként megy végbe ez az átalakulás, amely maga a forradalom: a törvényes hatalmak átszármazása útján-e, az általános választójog nyomása alatt, vagy pedig a szervezett proletariátus erőszakos fellépése révén.» (Programme d’Action du Parti Socialiste.) Léon Blum így kommentálja e dodonai igéket: «Ha e hipothézisek közül, amelyeket mérlegelnünk kellett, az első válik valóra – bár az a kevésbbé valószínű – ha tehát a proletariátus legális utódlás útján jut hatalomra, úgy hogy a szocialisták bizonyos körülmények között országuk parlamentjében a mandátumok többségét meghódítják és akkor módkjuban lesz megvalósítani azt, ami voltaképpen a forradalom, vagyis az állam és a tulajdonjog gyökeres transzformációját, – nos, törvényes származása, törvényes jellege dacára mégis csak forradalom lesz ez a transzformáció!» (Commentaires sur le Programme d’Action du Parti Socialiste.) Ad analogiam: azt is lehetne mondani, hogy ha egy király «legális utódlás útján jut hatalomra» és ezt a hatalmat ama jogkörben érvényesíti, amelyet neki az alkotmány biztosít: cselekménye forradalom. Ha vasárnap után hétfő következik, az nyilván forradalmi jelenség, valamint az is, ha valaki elfogyaszt egy almát, melyet megvásárol: hiszen az előbbi gazdája nem fogyasztotta el. (V. ö. az 52. old. jegyzetével.)
98) Georges Sorel, akit alig lehetne «polgári előítéletekkel vádolni, egy helyt így ír: «Azok, akik forradalmi beszédeket intéznek a néphez, szigorú őszinteségi öncenzurának vessék alá a magukat, mert a munkások minden szót betű szerint értelmeznek és nem érik fel ésszel a szimbolikus fordulatokat». (Réflexions sur la Violence. 483. old.) Vajjon Kautsky tisztában van-e ezzel? Hisszük, hogy nem, mert nagyon elítéli azt az erőszakot, melynek előidézésében pedig nem egészen ártatlan.
99) A szociális forradalom. I. 82. old.
100) V. ö. Kautsky: A proletárság diktaturája. 48. old. és E. Lederer: Die Gewerkschaftsbewegung 1918/19. stb. (Archiv für Sozialwissenschaft u. Sozialpolitik. Bd. 47. Heft 1.) 242., 246., 250., 251., 253. és 266. old.
101) Ed. Bernstein: Drei Antworten auf ein Inquisitorium. I. Allgemeine Zurückweisung. (Zur Theorie u. Gesch. d. S.)
102) Farkas Geiza: Munkakerülő görcs. (Huszadik század. 1919. 1–2. szám, 44. old.)
103) Haladás és szegénység. 154. old.
104) «A social life passed in war is positively demoralising.» The Principles of Sociology. §. 575. ut. bek.
105) Nem így volt ott, ahol nem lévén háború, a társadalom vagyona meg nem semmisült. A marxizmus magyar orgánumában, a Népszavában olvashattuk nemrég, hogy Hollandiában, amely «klasszikus példája a béke áldásos voltának», «a munkabérek arányosan emelkedtek a drágulással, sőt azt néhány foglalkozási ágban meg is haladták». (1920 október 28.)
106) Fejtegetéseink teljes tárgyilagosságát megóvandó, egyes személyeket nem kívánunk itt megnevezni. Ám ez álláspontunk meg kell hogy engedjen egy kivételt, mellyel egy vértanu emlékének tartozunk. Tisza István nem tartozott a fenti államférfiak közé. Ő, aki a nehéz szívvel vállalt háború rettenetes felelősségét megrendítő önfeláldozással viselte, becsülettel végig akarta azt küzdeni és honszerelme roppant fanatizmusával bízott a győzelemben. Ő benne magában nem is hiányoztak e győzelem feltételei. Volt benne annyi hit és annyi erély, amennyit nehéz feladata megkívánt. Nem is ingadozott egy pillanatig sem a maga útján. Ám a sors kivette kezéből a hatalmat és hogy kivehette, ez annak a jele volt, hogy nemzete immár a mások kétségeire kezdett hallgatni és nem az ő hitére.
107) A szociális forradalom. I. 84.
108) Psych. du Soc. 52. old.
109) Vom Wesen des Socialismus. (Zur Theorie u. Geschichte des Socialismus.)
110) «Quack-ridden: in that one word lies all misery whatsoever!» Chartism. Chapt. V. (Historical and Political Essays.) Természetesen akadtak az orosz és a magyar munkásmozgalom vezetői között is feddhetetlen és meggondolt férfiak, aminthogy a német vezetők között is akadt fantaszta és demagóg. De mind ezeknek, mind amazoknak a döntő pillanatokban semmivé lett a szavuk, mert vagy egyedül vagy törpe kisebbségben kellett maradniok. Példákra mindenki emlékezhetik.
111) Jászi Oszkár: Szociológia és politika. (Huszadik Század. 1919. 3. szám, 132. old.)
112) Lásd Landau-Aldanov: Lénine (Povolovzky ed. Paris). 34. old.
113) K. Radek: A szocializmus fejlődése a tudománytól a valóságig. «A kapitalizmus érettségi foka és a szocialista forradalom.»
114) Zur Kritik der politischen Ökonomie. Előszó.
115) Id. hely.
116) Kommunista kiáltvány. 37. old.
117) A. Bucharin: A kommunisták programmja. II. A rablóháború, a munkásosztály elnyomása, a tőkés társadalmi rend vereségének kezdete.
118) «A mi végcélunk… megszüntetése minden szervezett és rendszeres erőszaknak, az emberek minden leigázásának általában.» Lenin: Állam és forradalom. IV. 6.
119) E kérdésről egy orosz szocialista író új keletű munkájában a következőket olvassuk: «Az orosz forradalom katonák mozgalmának a győzelme volt… A katonai lázadás jellegét máig is megőrizte… Egy másik tényezője… a paraszt… Az orosz forradalom nemcsak katonai lázadás, hanem agrárforradalom is, amelynek az volt a tendenciája, hogy a nemesség földjét felossza a parasztok között… Ma van már földje a parasztnak… Azé a paraszté lett a föld, akinek elég ereje volt arra, hogy megnyerje magának a biztosok és komiték kegyét… A bolsevizmus elkerülhetetlen bukása világosan be fogja bizonyítani, hogy az utóbbi időben már nem volt semmi komoly szociális alapja, mint ahogyan a cárizmusnak sem volt, csak az ő rendőrei, az ő biztosai és az ő vörös gárdistái.» M. A. Landau–Aldanov: Lénine. (Povolovzky, Paris.) 118–120.
120) Bucharin: A kommunisták programmja. X. fejezet.
121) U. o. XI. fejezet.
122) Lenin: Állam és forradalom. III. 2. és VI. 2.
123) Lenin: Állam és forradalom. V. 4.
124) U. o.
125) «Nemcsak a termelés továbbfolytatása lesz egyik sürgős feladata a szociális forradalomnak, hanem fokozása is. A győztes proletariátusnak gyorsan ki kell fejlesztenie a termelést, hogy kielégíthesse azokat a nagy igényeket, amelyeket az új kormányzattal szemben támasztanak.» Kautsky: A szociális forradalom. II. 27. old.
126) A magyarországi bolsevizmus félhivatalos lapja, a Népszava, annak idején szolgált néhány adattal a kollektivista üzem produktivitásáról: «Egy dohánygyárban egy munkás óránként átlag 400 cigarettát készített. Most több, mint 100%-os fizetésemelés mellett, ugyanaz a munkás óránként átlag 280-at készít… Egy katonai egyenruhaszabóságnál egy munkás, amikor még a kizsákmányoló militaristahadsereg számára dolgozott, naponta 9 zubbonyt varrt. Most jóval nagyobb bér mellett csak 6-ot készít. Pedig tudhatná jól, hogy ez a zubbony a proletárhadsereg számára készül.» (Lásd A. Fraccaroli: Magyarország a bolsevizmus alatt. 110. old.) Úgy látszik, még elég messze van az idő, amikor – Marx jóslata szerint – a munka elsőrendű életszükségletté lesz. (Gothai programm. I. 3.)
127) Lásd: Sombart id. m. 171. old.
128) A kommunisták programmja. X. fejezet.
129) E sorokat 1920 tavaszán írtuk le. Azóta jelentős események mentek végbe, melyek azonban nem teszik szükségessé fenti fejtegetéseink revizióját, mert épen minden tekintetben megerősítik és igazolják azokat. Ama beszédében, amellyel az orosz kommunista-párt tizedik kongresszusát vezette be, Lenin többek között a következőket mondta: «Legkimagaslóbb politikai problémánk e pillanatban a munkások viszonya a parasztokhoz, akik Oroszország lakosságának többségét teszik. A paraszt, aki úgy érzi, hogy a cárista tábornokoktól már nincs mit tartania, úgy véli, hogy túlságosan kevés iparcikket kap és ezért az a véleménye, hogy a jelen állapot túlságosan sok áldozatába kerül. Szükséges, hogy segítségére legyünk a parasztnak. Gabonában és élelmiszerekben beszolgáltatandó természetbeni adókat fogunk intézményesíteni. (!) Ezek az adók az egyes parasztnak anyagi erőihez lesznek mérve és nem fogják sérteni egyéni érdekeit. A termésnek csak egy részét fogja az állam természetbeni adókkal igénybe venni, a többi megmarad a parasztnak, akinek joga lesz feleslegét eladni szabad forgalomban. (!!)… A természetbeni adó egyike a szovjetpolitika legfontosabb problémáinak. Gyakorlati megvalósítása a párt abszolut egységét követeli, úgyszintén világos felismerését a nehézségeknek, amelyekkel a proletariátus diktaturájának egy kisbourgeois államban küzdenie kell». («l’Humanité», 1921. márc. 12.) Adók, szabad forgalom, kisbourgeois állam! A kommunista tanácsköztársaság immár saját programmjának a karrikaturája. Hol vagyunk a termelés és forgalom társadalmi monopóliumától, hol a «rengeteg többség mozgalmától a rengeteg többség érdekében!» (Kommunista Kiáltvány, 42. oldal.) Érdekesen fűzi tovább Lenin e vallomásokat a természetbeni adókról értekező újabb írásában: «Az adott pillanatban két dolog között kell választanunk: vagy megtiltunk minden nem állami forgalmat, vagy pedig nem akasztjuk meg a kapitalizmua fejlődését, hanem azon vagyunk, hogy állami kapitalizmust csináljunk belőle. Az első methodus (ez volt az eredeti programm, mint láttuk) ostobaság volna, ama párt részéről, mely azt megkísérlené, mert 1. ez a politika ma gazdaságilag meg nem valósítható és mert 2. feltétlenül megbuktatná ama pártot. A másik út azonban gazdaságilag járható és nincs benne semmi, ami a proletariátus diktaturájával ne volna összeegyeztethető. Ellenkezőleg, az állami kapitalizmus egy lépés előre, a kispolgári ideológia teljes megsemmisítése felé.» (A brünni «Volksfreund» május 12. számából.) Az angol szocialisták szovjetbarát napilapja azonban nevén nevezi e gyermeket: «Lenin maga az – írja a «Daily Herald» május 10-én – aki bejelenti, hogy Oroszország ezentúl kapitalista állam… Oroszország ma már kapitalista-állam, amelyet a kommunista-párt diktaturája kormányoz… Világos, hogy az élelem szabad forgalma le kell, hogy rombolja a kommunista-politika alapjait». Joggal mondja tehát az európai szociáldemokrácia legszélső balszárnyának egyik markáns képviselője, Friedrich Adler, hogy «öntudatlan vagy talán épen tudatos megtévesztés, ha azt mondják nekünk, hogy Oroszországban meg van valósítva az, ami a mi célunk… Oroszországban parasztforradalom ment végbe, amely típusa a tiszta polgári forradalomnak». (Arbeiter-Zeitung, 1921 márc. 22. V. ö. Kautsky: A proletárság diktaturája, 66. old.) Mindezt frappánsan tetőzik le Leninnek a «Krasznaja Nov» c. folyóiratban megjelent fejtegetései «az államkapitalizmus» formáiról. «Az államkapitalizmus első formája a koncesszió. A munkás és parasztkormány külföldi kapitalistákat bocsát be iparunkba és fenntartja magának az ellenőrzést. A második forma a szövetkezet. Ostobaság és bűn volna szemet hunyni az előtt, hogy a szövetkezetek szabadsága és jogosítása magában foglalja a kapitalizmus szabadságát és jogosítását.» A harmadik forma szerinte a bizomány, a negyedik állami üzemek, erdők stb. bérbeadása. Mindezt a következő lendületes indokolás kíséri: «Mi vagyunk a proletariátus elővédje. De ne feledjük el, hogy ez az elővéd csak kis része a proletariátusnak és ez is csak kis része az egész népességnek.» Már pedig «Nézzetek a térképre – úgymond –: Vologda, a donmenti Rosztov, Szeratov és Omszk között beláthatatlan területek terpeszkednek, amelyeken civilizált államok tucatjai férnének el. De ott mindenütt ugyanazok a patriarchális barbár vagy félbarbár állapotok uralkodnak. Gondoljatok az orosz földnek elkallódott darabjaira, amelyek a vasúttól messze, útak nélkül húzódnak meg a végtelenben, tökéletesen elszakadva a civilizációtól, a nagyvárosi kapitalizmustól. Lehetséges-e ebből az állapotból Oroszországot közvetlenül átvinni a szocializmusba?» Lenin igéri, hogy igen: elektrilizással, tíz év alatt! Az idei orosz éhinség jó foglalót ad e tíz évre! Ám hiszen Lenin maga sem hisz ebben. «A kapitalizmus nyomorúság a szocializmushoz képest – így fűzi tovább. De a kapitalizmus is haladás a középkorhoz, a kisüzemhez, a bürokratizmushoz képest. Amennyiben nem lehetséges közvetlenül a szocializmusba átmenni, a kapitalizmus a termelésnek és forgalomnak nélkülözhetetlen fejlődési szakasza.» (Brünni Volksfreund, jún. 2.) Ime a «nevetséges egér»! Hiszen «a szocializmus árulói» ezzel az olcsó bölcseséggel már elég régen kínálgatják Lenint és láttuk már, hogy Lenin maga is jól tudta ezt, mielőtt felcsapott Messiásnak. Most már megint tudja. Lehet, hogy még egyéb is eszébe fog jutni. Például talán az is, hogy 2×2=4,
130) Ez az igazság nyilvánul meg a bolsevik elmélkedők ama teljesen végig nem gondolt érveléseiben is, melyeket a másodelőző szakaszban idéztünk. És ugyancsak ez rémlett fel Marxnak is egy világos pillanatában, mikor a francia proletárforradalom eshetőségére (1871-ben) azt mondotta, hogy az «kétségbeesett ostobaság volna». (A polgárháború Franciaországban. Népszava-kiadás. 33. oldal.)
131) Ppsych. du Socialisme. 1898. 171. oldal.
132) V. ö. Földes Béla: A szocializmus. Bp., 1910. (Tud. Akadémia.) II. köt. 185. old.
133) Vannak marxisták is, akik tisztában vannak ezzel az igazsággal. Így Szabó Ervin egy helyt elismeri, hogy «oly társadalmi állapot, amelyben egy tiszta gazdasági típus úgy determinál, hogy benne a társadalmi és politikai felülépítmény és a gazdasági alap között tökéletes a harmónia: mintegy a fejlődés vége, avagy kezdete – contradictio in adiecto, minthogy a fejlődésnek kezdete vagy vége nem képzelhető». (Szindikalizmus és szociáldemokrácia. I.) Vandervelde pedig így vélekedik: «Valóban, nincs okunk arra, hogy el ne képzeljünk egy olyan szocialista-társadalmat, amelyben az egyéni tulajdon és munka egyidőben és egymás mellett él a kollektiv tulajdonnal és munkával.» (A kollektivizmus és az ipar evoluciója. Bpest, Grill, 1908. 37. old.)
134) B. Kidd: A társadalmi evolució. Akadémia, Bpest, 1905. 62. old.
135) Somló Bódog: Állami beavatkozás. 146. old.
136) «Universal History, the history of what man has accomplished in this world, is at bottom the History of the Great Men who have worked here.» Th. Carlyle: On Heroes, & c. Lecture I.