Életbölcseség: Aforizmák

1) A görög nyelvü idézeteket Schopenhauer latin fordításában és magyarul adjuk.

A fordító.

3) A nomád-élet, mely a műveltség legalsóbb fokát mutatja, ismét jelentkezik annak legmagasabb fokán, az általánossá lett turistaságban. Amazt a szükség, ezt az unalom hozta létre.

4) A természet folytonos emelkedést mutat a szervetlen világ mechanikai és vegyi hatásaitól a növényvilág homályos, tudattalan életén át az állatvilághoz. Itt támad az értelem és a tudat, majd csekély kezdetből fokról fokra emelkedik föl egész az emberig. Ennek értelmességében éri el a természet működésének csúcsát és célját, benne valósítja meg a legtökéletesebbet és legnehezebbet, amit létrehozhat. Ám az emberi faj értelmessége maga is sok észrevehető fokozatot tüntet fel és csak felette ritkán éri el a legmagasabb, a tulajdonképpeni magas intelligencia fokát. Ez a természetnek legnehezebb és legkiválóbb terméke, a világon előforduló legritkább és legbecsesebb kincs. Az ilyen intelligencia kristálytiszta tudatában a világ élesebben és teljesebben tükröződik, mint bárhol egyebütt. Nincs ennél nemesebb és drágább kincs a világon, amelynek bírása a legnagyobb gyönyöröknek a forrása. Minden egyéb eltörpül emellett, úgy, hogy aki ennek az egynek bírlalója, semmi egyébre nincs szüksége a szabad időnél, hogy e birtokát zavartalanul élvezhesse és gyémántját csiszolja. Mert az összes többi, nem értelmi élvezetek alsóbb rendüek. Lényegükben mind akarati mozgásokban végződnek, amilyenek a kívánás, vágy, aggódás és elérés, bármi legyen a tárgyuk. Ez sohasem folyhatik le szenvedés nélkül és a teljesedéskor el nem maradhat több vagy kevesebb csalódás, holott a szellemi élvezeteknél az igazság mindinkább tisztábban ragyob felénk. Az értelem országában nincs fájdalom, ott minden megismerés. Az értelmi élvezetek természetesen kinek-kinek értelme arányában válnak hozzáférhetőkké, mert a világ minden szelleme haszontalan arra nézve, akinek magának sincs szelleme. Az értelem magasabb fokának megvan az a természetes hátránya, hogy vele arányosan emelkedik a szenvedés iránti fogékonyság és itt érheti el a legmagasabb kifejlődést.

5) A köznapiság valójában nem egyéb, mint hogy az akarat a tudatban teljesen felülmúlja a megismerést. Ez oly fokot érhet el, hogy a megismerés kizárólag az akaratot szolgálja. Ahol tehát e szolgálat nem kívánatos, vagyis ahol sem kicsiny, sem nagy indokok nem követelik meg, ott a teljes gondolatnélküliség állapota áll be. Ám a megismeréstől mentes akarat a legalacsonyabb rendű dolog: a buta tuskó ilyen, kitetszik ez olyankor, ha eldől. Az ilyen közönséges embernél csak az érzékszervek és az észrevettek felfogásához szükséges értelmi erő van működésben. Ezért fülel a köznapi ember szüntelenül mindenre, ami körülötte történik, minden legcsekélyebb neszre azonnal felfigyel, akárcsak az állat. Meglátszik ez az ő alrangú mivolta az arcán, egész külsején. Az ilyen hétköznapi arc annál inkább visszataszító, ha a tudatot betöltő akarat még alantas, önző és rossz is.

6) Az emberiség legmagasabb rétegei pompájukban, megjelenésük fényében bátran mondhatják magukról: a mi boldogságunk teljesen rajtunk kívül van, a mások fejében. – (Sch. megjegyzése.)

7) Scire tuum nihil est, nisi te scire hoc sciat alter. (Tudásod semmi, ha magad is nem tudod, hogy más is tud róla.)

8) A lovagi becsület a gőgnek és a hóbortnak a gyermeke. (Az ezzel ellentétes igazságot az Állhatatos Fejedelem (Calderon) fejezi ki legélesebben e szavakkal: Ádám öröksége ez! Felette feltűnő, hogy a gőgnek e legfelső foka kizárólag annak a vallásnak a követői közt lelhető föl, mely híveit a legnagyobb alázatosságra kötelezi. Mert sem előbbi korokban, sem más világrészben nem ismerik a lovagi becsületnek ezt az elvét. De mégsem szabad ezt a vallás rovására írni, hanem inkább a hűbériségére, mely korban minden nemes ember kiskirálynak tekintette magát, aki maga fölött emberi bírót nem ismert és ennélfogva saját személyének teljes sérthetetlenséget és szentséget tulajdonított. Azért aztán minden ellene irányúló merényletet, minden ütést vagy gyalázó szót halálos vétségnek ítélt. A becsület elve és a párbaj tehát eredetileg csak a nemes ember ügye volt, később a tiszteké, majd a hozzájuk csatlakozó magasabb rendűekké, akik nem akartak amazok mögött maradni. Ámbár a párbaj az istenítéletből vette az eredetét, mégsem oka, hanem csak okozata és alkalmazása a becsület elvének: aki földi bírót nem ismer el, az nem isteni bíróhoz fellebbez. Maga az istenítélet azonban nem a kereszténységből folyik. Megtalálhatjuk régi korokban a hinduknál is, sőt nyomai máig is fönmaradtak.

9) Ezért is rossz bókot mond az, aki divatos szólással élve, valamely művet azzal vél megtisztelni, hogy azt tettnek minősíti. Mert a művek sokkal előkelőbbek rangra. A tett mindig csak egyes motívum által okozott cselekvés és így különálló, múlandó és a világ általános és ősi eleméhez, az akarathoz tartozó. A nagy és szép mű ellenben maradandó, mert általános jelentősége van és mert a hiba nélkül való, tiszta értelemből fakadt, mint valami illat az akarat világa felé emelkedvén.

A tettek hírének előnye az, hogy rendszerint azonnal nagy zajjal jelentkezik, hogy gyakran egész Európában meghallják. A mű hírneve viszont lassan terjed, gyakran csak egy század múlva éri el teljességét: de akkor aztán olykor évezredeken át fenmarad. A tett ellenben az első kirobbanás után mindinkább gyengül hatásában, mindig kevesebben és kevesebben tudnak felőle, míg végül csak a történelemben éli kisérteties életét.

10) Mivel legnagyobb gyönyörűségünkre szolgál, ha mások csodálnak bennünket, a csodálók viszont, még ott is, ahol arra minden ok megvan, nem szívesen adják rá magukat, azért legboldogabb az, aki valahogy annyira vitte, hogy őszintén csodálni tudja magamagát. Csakhogy aztán mások meg ne tévesszék.

11) Le bonheur n’est pas chose aisée: il est très diffiche de le trouveir en nous, et impossible de le trouver ailleurs. (A boldogság nem könnyű dolog: nehéz azt megtalálni önmagunkban, másutt pedig lehetetlen.)

12) Mint ahogy testünket ruha fedi, úgy burkolja be lelkünket is a hazugság. Szavaink, cselekvéseink, egész mivoltunk hazug. Igazi lelkünket ezen a burkon keresztül csak néha-néha lehet megsejteni, mit a ruhán keresztül a test idomait.

13) Bajokon tudvalevőleg úgy lehet könnyíteni, hogy közösen viseljük el másokkal. Úgy látszik, hogy az emberek az unalmat is ide sorolják. Összeülnek, hogy együtt unatkozzanak. Amint az élet iránti szeretet lényegében nem egyéb, mint a haláltól való félelem, azonképpen a társasösztön nem alapszik a társaság iránt érzett közvetetlen szereteten, hanem a magánytól való félelmen. Nem anyira a mások bájos, boldogító társaságát keressük, mint inkább az egyedüllét sívárságától és öntudatunk egyhangúságától szökünk. Ezért aztán beérjük a hitvány társasággal is és eltűrjük szükségképi járuléka gyanánt minden terhes kényszerűségeit. Ha azonban legyőztük a magánytól való idegenkedésünket és edzéssel megszoktuk kezdetben elijesztő, közvetetlen benyomásait, akkor állandóan kellemesen érezhetjük magunkat a magányban és nem áhítjuk a társaságot. Mert a társaság nem egyenes szükségletünk és a magánynak jótékony tulajdonságait lassanként megszokjuk.

14) Ugyanily értelemben Sâdi, Gulistan-jában: Ettől fogva bucsút mondtunk a társaságnak és az elkülönülés útjára tértünk; mert csak a magányosságban van biztonság.

15) Az emberek irígysége mutatja, hogy mennyire boldogtalanoknak érzik magukat; mások tetteire irányuló folytonos figyelmük pedig jele annak, hogy mennyire unatkoznak.

16) Az alvás a halál egy darabja, amelyet előlegül kölcsön kérünk és érte újra megkapjuk és felújítjuk az életet, melyet egy nap kimerített. Le sommeil est un enprunt fait à la mort. Az álom a haláltól fölvett kölcsön. Vagy: az álom ideiglenes kamatja a halálnak, amely maga a tőke lefizetése. Ezt annál későbben követeli a hitelező, minél bőségesebben és pontosabban fizetjük meg a kamatokat.

17) Némelyik embernél a legokosabb, ha azt gondoljuk: meg nem változtathatom, tehát felhasználom.

18) Ha az emberekben a jó volna túlsúlyban a gonosz felett, célszerűbb lenne inkább igazságosságukban, méltányosságukban, hálájukban, szeretetükben vagy részvétükben bízni, mint félelmükben. Azonban a dolog megfordítottja a helyes, tanácsosabb tehát ehhez igazodni.

19) „Akarat szabadsága“ Kelen Ferenc fordításában megjelent: Filozófiai írók tára, 17. kötet.

20) Az akaratot úgyszólva maga adta magának az ember, mert az az ő valósága. A szellem viszont az ég adománya, – az örök, titokzatos, szükségszerű sorsé, melynek az ő szülőanyja puszta eszköze volt.

21) A barátság és pajtásság az életben való boldogulás főeszközei. De a kiváló képességek büszkévé tesznek. Az ilyen ember nem alkalmas arra, hogy hízelegjen a gyatra tehetségűeknek, akik előtt fölényét el kellene titkolnia. Aki viszont tudatában van csekély képességeinek, könnyen megfér az alázatosság, szívélyesség, nyájasság és a hitványság iránti tisztelet erényeivel, vagyis barátokat és pártfogókat keres magának.

Az itt elmondottak egyaránt illenek az állami szolgálatra, mint tiszteletbeli állásokra, sőt a tudósok világában elért hírnévre is. Így az akadémiákban is mindenütt a kedves középszer uralkodik, az érdemes emberek későn, vagy sohasem kerülnek oda. Így van ez mindenben.

22) A véletlen minden emberi dologban oly kiváló szerepet játszik, hogy midőn valami messziről fenyegető veszedelemnek elejét igyekszünk venni, ez a veszedelem gyakran valami előre nem sejtett körülmény folytán eltünik és egyszerre nemcsak a meghozott áldozatok vesznek kárba, hanem az általuk előidézett változás is kárunkra válik a körülmények megváltozott állása mellett. Nem kell nagyon törődnünk a távol jövővel, hanem számítsunk a véletlennel is és nézzünk bátran szembe a veszéllyel, remélve, hogy az, mint sok fekete viharfelhő elvonul.

23) Öröm és bú annyi rohamát álltam már ki, hogy első látásuk asszonyi módra el nem ragad.

24) A természet ugyanis minden teremtett lénybe félelmet és rettegést öntött életének és lényének fentartására és gonosz támadásainak kikerülésére és elűzésére. De a természet ezt a mértéket nem tudja betartani, hanem a hasznos félelem közé hiábavalót vegyít: annyira, hogy minden, különösen pedig az emberi természet telítve van páni félelemmel.

25) Az öregségben az ember jobban ért a szerencsétlenségek elkerüléséhez, ifjúságában pedig elviseléséhez.

Sch. jegyzete.

26) Variáns: Az ó-testamentum (90. zsoltár 10. vers), az emberi élet tartamát 70 és ha sok, 80 évre tette és a mi többet jelent, Herodotos (I. 32. és III. 22.) is ugyanezt mondja. Ez azonban tévedés és csupán a mindennapi tapasztalás nyers és felületes megértésének eredménye. Mert ha a természetes életkor 70–80 év volna, akkor az embereknek 70–80. életévük közt öregségből kellene meghalniok. De ez éppen nincs így: betegségekben halnak meg, miként a fiatalabbak; a betegség pedig valójában rendellenesség, ez tehát nem a természetes vég. Csak a 90. és 100. év közt halnak meg az emberek öregségből, betegség, halálküzdelem, hörgés, vonaglás, néha elsápadás nélkül; amit euthanasiának neveznek. Ezért is igaza van az Upanisádának, mikor a természetes életkort 100 évre teszi.

27) Mert ha még oly soká él is az ember, soha sincs többnek a birtokában, mint a megoszthatatlan jelennek: az emlékezet pedig napról napra többet veszít a feledés folytán, mint amennyit gyarapodás folytán nyer.