Trattner János Tamásnak egyik legnagyszerűbb kiadványa azonban a «Tudományos Gyüjtemény» cimű, gondosan szerkesztett évnegyedes folyóirat volt, mely 1817-től 1841-ig jelent meg. Érdekes az a felhívás, melyet a folyóirat első számának közrebocsátása alkalmával az irókhoz intézett: «Azon tudós férfiak, kik e Tudományos Gyüjteményt alkalmas munkáikkal elősegítik, tőlünk mindenik nyomtatott ivnyitől négy forinttal tiszteltetnek meg ezüstpénzben, csak arra kérjük az írókat, hogy a beküldendő munkák közhasznú tárgyat foglaljanak magokban, tökéletesen kidolgoztassanak s tisztán, csinosan és hibátlanul leírassanak stb.» A «Tudományos Gyűjtemény» mint hazánk első komoly kritikai és irodalmi folyóirata fényesen megállotta a helyét s ha tekintetbe vesszük, hogy e folyóirat fennállása alatt egymagában közel 300 kötetben jelent meg, akkor ezt egyedül elégségesnek tartjuk arra, hogy Trattner János Tamásnak a magyar nyelv, irodalom és tudomány terjesztése körül szerzett érdemeit kellő fényben visszatükrözze. Pedig ezenkívül még számos kisebb-nagyobb művet adott ki, melyek túlnyomó része magyar nyelvű volt.
Trattner János Tamás nevével van kapcsolatban Kisfaludy Károly híres «Aurorá»-ja is. Mielőtt azonban tovább mennénk, lássuk először, hogy mit jelent az «Aurora» a magyar irodalom történetében. Az «Aurorá»-val egy új korszak kezdődött a magyar irodalomban. Jó ideig ez a folyóirat uralkodott a magyar szépirodalmon és a XIX. század első felében legjelesebb költőink, íróink és tudósaink mind azon körből kerültek ki, melyet Kisfaludy Károly gyűjtött maga köré és a melyet «Aurora-kör» néven ismer a magyar irodalomtörténet. Az «Aurora» híven kifejezte a magyar irodalom szükségletét, helyesen irányította törekvéseit.
Most pedig térjünk át az «Aurora» történetére. 1821-ben Trattner János Tamás nagy számmal hívott meg írókat s más előkelő férfiakat farsangi vacsorára. Ezen a vacsorán vetődött fel az «Aurora» eszméje, vagyis Kisfaludy Károly híres almanachjáról itt folyt először a tanácskozás. A tanácskozás folyamán Horváth István kijelentette: «Pénz kell mindenekelőtt. Ezt tegyük össze s félig készen leszen az Almanach». Erre a jelenlevők egy része rögtön adakozott és a gyüjtést folytatták. Az adakozók Horváth István indítványára egyhangúlag Kisfaludy Károlyt bízták meg a szerkesztéssel, évi 700 forint «jutalom fejében már csak azért is, mivel őt szépművészeti tehetségein kívül is egyfelől szeretve szerettük, másfelől pedig nem épen kedvező helyheztetésén édes örömest ezáltal is könnyebbíteni akartunk».
Sok izgalom és előkészítés után 1822-ben megjelent az «Aurora» első kötete, melynek címlapján ez állott: «Aurora. Hazai Almanach. Kiadá Kisfaludy Károly. 1822. Pesten, Trattner János Tamásnál.» A kötet fényesen volt kiállítva. Aranymetszéssel, préselt papiroskötésben, tokba foglalva, 16-rét alakban. A II. és III. kötet az egyetemi nyomdánál, a IV. kötet már Landerer Lajosnál, a többi ismét Trattner János Tamásnál jelent meg. Az 1829–30-iki köteteket Kisfaludy Károly egy Lichtl nevű pesti mű- és zeneműkereskedőnél adta ki, de ő vele sem volt megelégedve. Végre is, hogy a kiadás gondját magáról teljesen elvesse, az 1831-iki «Aurora» kiadási jogát eladta Trattner János Tamás vejének, Károlyi Istvánnak, 700 váltó forintért. Úgy látszik, Kisfaludy Károlynak legtöbb gondot az «Aurora» terjesztése okozott. Ugyanis az «Aurorá»-t leginkább Kisfaludy Károly jó barátjai és egyes buzgó hazafiak árusították. Könyvkereskedőknek nem igen adta, mert sokalta a nagy levonást. Pedig amint tudjuk, a könyvkereskedők csak 15%-öt kötöttek ki maguknak, s ime, ezt is sokalta holott ma 25% a legkisebb rabatt.
Kisfaludy Károly «Aurorá»-ja előhírnöke volt annak az új és szebb korszaknak, mely az 1825-ik évvel köszöntött be. Nemcsak a magyar irodalomban, de a nemzet életében is új korszak volt ez. Az alkotmányos államforma visszaállíttatott, az országgyűlés nagy ünnepélyességgel kezdte meg működését s olyan törvények egész sorát hozta, melyek a magyar nemzet önállóságát és törekvéseit mindenképen biztosították. Döntő hatást gyakorolt az irodalomra és a közéletre különösen gróf Széchenyi István, ki fellépésével az igazi közszellem felköltésére az egyesületi eszmét hívta életbe, hogy a hazafiakat közcélok létesítésére képesítse. Legnagyobb eseménye e korszaknak azonban a «Magyar Tudományos Akadémia» megalapítása volt, mely «a magyar nyelvet s a tudományt magyar nyelven mívelni» tűzte ki célul.
S míg nálunk a nemzetiség megerősödésén fáradoztak, addig Németországban ugyanabban az időben – 1825-ben – Horváth Károly Keresztély magyar származású tekintélyes potszdami könyvkereskedő hathatós közreműködésével megalakult a «Német Könyvkereskedők Egyesülete» és ezzel a német könyvkereskedelem ama korszakba lépett, mely mai nagyságának vetette meg az alapját. Az egyesület megalakulásának üdvös volta csakhamar a magyar könyvkereskedelemben is érezhetővé vált. Különösen azok a könyvkereskedők, kik a német könyvkereskedelemmel összeköttetésben állottak, lassanként az újjászervezett német könyvkereskedelem mintájára rendezkedtek be, s így a magyar könyvkereskedelemben is bizonyos rendszer honosult meg.
Természetes következményként kell felemlítenünk, hogy ezen új korszakban az irodalom és a közélet központja Pest lett. Így a magyar könyvkiadásra nézve is a megfelelőbb működési tér Pesten kinálkozott.
Wigand Ottó, kassai könyvkereskedő és könyvkiadó volt az első, aki ezen kedvező helyzetet felismerte. Már 1826-ban átadta szép lendületü kassai könyvkereskedését öccsének, Wigand Györgynek, míg ő a könyvkiadóvállalattal Pestre költözött. Itt rövid idő alatt csakugyan keresett kiadója lett az újraéledt magyar irodalomnak. Kiadványai közül mindenesetre ki kell emelnünk a 12 kötetes «Közhasznu Esméretek Tárá»-t, az első magyar lexikont. E lexikon megjelenése alkalmából támadt az akkori irók között ama nevezetes irodalmi harc, mely «Conversations-Lexikoni pör» alatt, ismeretes s mely irodalmunkra messzemenő kihatással volt. Wigand Ottó működésének azonban váratlanul, szinte meglepetésszerűen végeszakadt. 1832-ben, politikai üldöztetés elől menekülve, Pestet örökre elhagyta és Lipcsében telepedett meg, ahol megalapította a még ma is virágzó Wigand Ottó-féle könyvkiadó-céget. Menekülésekor pesti üzletét nála alkalmazásban lévő sógorára, Heckenaszt Gusztávra bizta, ki azt 1834-ben véglegesen birtokába vette.
Bizvást mondhatjuk, hogy Heckenaszt Gusztáv fellépésével kezdődött a magyar kiadó-könyvkereskedelem fénykora. Úgyszólván az alapvetésnél kezdte meg könyvkiadói működését, de nem tartott sokáig s máris nagy arányokban fejlesztette. Hogy mily nagy energiát fejtett ki a könyvkiadás terén, mutatja az, hogy míg elődjétől 21 magyar kiadványt vett át, addig ő 38 évi működése alatt 900-nál több magyar kiadványt hozott forgalomba. S ha még hozzávesszük az idegennyelvű kiadványokat, akkor 1000-en felül kiadványainak száma. Magyar kiadványai között ott találjuk azt akkori fiatal irógárda legjelesebbjeit ú. m. Jókai Mórt, Jósika Miklóst, Toldy Ferencet, Horváth Mihályt stb. Az idegennyelvűek között pedig szerepel Albach, Rosegger és Stifter, kiknek ő volt az első kiadójuk. Nagyszámban adott ki zeneműveket is; több napi- és hetilapot, melyek közül a «Vasárnapi Ujság» még ma is fennáll. Sőt a politikai napisajtó egyenesen ő általa lett nagyhatalommá.
Nyilvánvaló tehát, hogy Heckenaszt Gusztáv az az igazi, rátermett, jóízlésű könyvkiadó volt, kinek önálló eszméi voltak s aki mindig megtalálta a helyes utat az olvasóközönséghez.
Az 1838-iki pesti árvízkor súlyos csapás érte Heckenaszt Gusztávot. A pusztító ár úgyszólván teljesen megsemmisítette könyvkészletét. A magyar irodalom akkori jeles férfiai azonban hamarosan segítségére siettek Magyarország legnépszerűbb könyvkiadójának. A segítségnyujtás nobilis módja ugyanis abban nyilvánult, hogy báró Eötvös József, az akkoriban feltűnt lángeszű fiatal jeles író felhívására az irodalom valamennyi jelese egyesült az «Árvízkönyv» kiadására, mely nagyszabású irodalmi vállalkozás jövedelme «Heckenaszt Gusztáv kiadó-könyvárus úrnak baráti ajándékul» ajánltatott fel. Ez a könyv irodalomtörténeti fontosságúvá lett: benne jelent meg először báró Eötvös József «Karthauzi»-ja s irodalmunk számos más nevezetes műve.
1832-ben ifj. Kilián György alapított könyvkereskedést, mely csakhamar virágzásnak indult. 1837-ben Aszter Lajos munkatársával társas viszonyba lépett és a cég «Kilián és Társá»-ra változott. Aszter Lajos azonban 1842-ben kilépett a cég kötelékéből, de azért a cég 1853-ig változatlan maradt. Csak ez évben változott «Kilián György egyetemi könyvkereskedése» cégre. Ifj. Kilián György a «cs. és kir. magyar egyetemi könyvkereskedő» cimmel különben még az ötvenes évek elején lett kitüntetve.
Ifj. Kilián György a könyvkiadás terén már több tevékenységet fejtett ki, mint atyja. Működésének ideje alatt 248 művet adott ki, melyeknek nagy részét az akkori híres jog- és történetirók, pedagógusok s nyelvészek és szépírók (Bajza József, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Kazinczy Ferenc) művei képezték. Ifj. Kilián György nevéhez fűződik a nevezetes «Aurora-per», mely a magyar irodalomtörténetben is meg van örökítve.
Kimagasló alakja volt a magyar könyvkereskedelemnek Emich Gusztáv, ki 1841-ben alapított könyvkereskedést s azt nemzeti alapokra fektetve, «nemzeti könyvkereskedés»-nek nevezte. Különösnek hangzott ez abban az időben, mert a magyar könyvkereskedelem általánosságban akkor még szellemében és nyelvében is német volt. Emich Gusztáv csak két évre reá, hogy üzletét megalapította, lépett összeköttetésbe a német könyvkereskedelemmel. 1843-ban Budán fióküzletet is alapított, melynek élére régi meghitt barátját és munkatársát, Schröpfer Andrást állította, kinek 1847-ben azután el is adta.
1843-ban Emich Gusztáv már mint könyvkiadó is fellépett s innen kezdve munkásságának javarészét a könyvkiadásnak szentelte. Mindjárt az első évben 17 magyar kiadványt adott ki, mind olyanokat, melyek még ma is becses művei a magyar irodalomnak. 1868-ig, működésének utolsó évéig, összesen 663 művet 850 kötetben bocsátott közre. S hogy kiadványai irodalmi színvonalon állottak és értékkel bírtak, annak igazolására elég, ha felemlítjük a következő neveket: báró Eötvös József, Jókai Mór, Abonyi Lajos, báró Jósika Miklós, Báró Kemény Zsigmond, Madách Imre. Még ma is sokat emlegetett kiadványa a «Márk krónikája», mely 1867-ben jelent meg s mint páratlanul álló remekmű nagy feltűnést keltett.
Emich Gusztáv hírnevét azonban főleg, mint Petőfi Sándor kiadója tette maradandóvá. Eleinte ugyan csak bizományba vette műveit, de későbben, mikor a költő népszerűsége egyre nagyobb lett, összes költeményeinek a kiadói jogát szerezte meg. A «Pesti Divatlap» 1846. évi 22. számában meg is emlékszik erről, ezt írván: «Petőfi összes verseinek újévre leendő kiadását derék könyvárusunk, Emich Gusztáv vállalá magára, ki a zseniális költő eddigelé megjelent valamennyi költeményeit 500 pengő forinton vette meg, mi nálunk, kivált versekért, nem csekély díj. A mű díszkiadásban s a költő acélba metszett arcképével fog megjelenni.» És ezen folyóirat 1847. évi 4. számában már közzé is tette Emich Gusztáv «Előfizetési felszólítását Petőfi Sándor összes költeményeire egy kötetben». A kötet 1847. március 15-én jelent meg és egyes akkori lapok tudósításai szerint 3000 példány fogyott el ezen első kiadásból. A 2-ik kiadás 1848. február havában jelent meg, de már két kötetben. 1848-ban megvette újabb verseit, melyekre ez évben 1000 forintot és 1849-ben – julius végéig – 700 forintot fizetett.
Emich Gusztáv, mint lapkiadó is fejtett ki nagyszabású tevékenységet. 25 különféle lapot indított meg, melyek közül egyik-másik ugyan rövid életű volt, de a legtöbb mégis sikerrel járt. Legjobban bevált az 1850. március 9-én megindult «Pesti Napló», mely még ma is fennáll. Közkedveltté vált a «Fővárosi Lapok» című szépirodalmi napilap is.
Ugyancsak 1841-ben alapította könyvkereskedését Geibel Károly, ki azt páratlan dísszel és ízléssel rendezte be, úgy hogy az övéhez hasonló könyvkereskedés akkoriban nem igen volt Pesten. A helytartótanácshoz intézett folyamodványában erősen hangsúlyozta, «hogy könyvkereskedői működése jó részét a magyar irodalom szaporításának fogja szentelni». Ennek azután meg is felelt, amennyiben 7 év alatt 71 művet 84 kötetben adott ki és ezek között csak nyolc német és egy latinnyelvű volt; a többi tehát mind magyarnyelvű. Könyvkereskedését – minthogy a szabadságharc után beállott kedvezőtlen viszonyokba nem tudott beletörődni – 1850-ben eladta öccsének, Geibel Árminnak, ő pedig Lipcsébe költözött, ahol új könyvkereskedést alapított. Többnyire magyarnyelvű kiadványait azonban továbbra is megtartotta s «Geibel Károly könyvkiadóhivatala Pesten» bejegyzett cég alatt szolgáltatta ki. Geibel Ármintól a könyvkereskedést 1862-ben Grill Károly vette meg.
1846-ban tünt fel Magyar Mihály, kivel a pesti könyvkereskedők kara egy igen képzett és művelt taggal szaporodott. A pesti könyvkereskedők azonban nem jó szemmel nézték önállósítását s ezért a helytartótanácsnak, mikor véleményüket kikérte, kedvezőtlen nyilatkozattal válaszoltak. Ennek folytán a helytartótanács 1847. évi december 15-én kelt határozatával egy új könyvkereskedés létesítését nem pártolta, s Magyar Mihály működési körét csupán az apósa, Ivanics Zsigmond örököseitől átvett antiquárium folytatására korlátozta. Magyar Mihályt kartársainak mellőzése korántsem csüggesztette el. Belenyugodott a változhatatlanba és a saját körében igyekezett a magyar könyvkereskedelemnek és irodalomnak hasznára lenni. Hogy vérbeli könyvkereskedő s amellett lelkes hazafi volt, kitűnik a «Pesti Divatlap» 1848. évfolyamában megjelent «A magyar könyvkereskedés és irodalom ügyében» című cikksorozatából, melyből kiemeljük a következő részletet: «Pályám az Irodalom kezelése, vagyis a könyvkereskedés, mely ügyben foglalkozásom első idejét ugyan idegen szellemű egyének és idegen viszonyok közt töltém, mit kezdetben azért is igen fájlaltam, mert szivem mindenben csak hazámért dobogott, és helyzetemnél fogva mégis külföldieskedni voltam kénytelen. Azonban habár eleinte szerettem volna is szerepemet nemzetivé fölcserélni, mégis minden elfogultság nélkül meg kell vallanom, hogy később valóságos szükségnek tartanám azon közbeni maradásomat, különben nem szerezhettem volna magamnak azon tapasztalást az irodalom kezelése vagyis inkább terjesztése körül (mert nemzeti könyvkereskedés még nem létezék), – nem ismertem volna meg azon rideg s visszaélő szokásokat, mellyek honi irodalmunk előmenetelét gátolják.»
Magyar Mihály néhány kiadvánnyal is gazdagította irodalmunkat. Egy lapot is adott ki, «Kalauz. Hetilap a nép jólétére» címen. Szerkesztője Boross Mihály volt. Az előfizetési felhívás szerint a «gyűjtéssel fáradozók minden tízre egy tiszteletpéldányt kapnak, ki azonban 20-at gyüjt, két tiszteletpéldányon kívül még egy tárcanaptárt is kap». A lap 1857–58-ban jelent meg, azután megszünt.
1848-ban Fogarasi János kezdeményezésére «Szent István-Társulat» cimen egy katolikus könyvkiadóvállalat alakult meg, oly célból, hogy a magyar katolikus közönséget katolikus szellemben megírt és valláserkölcsi olvasmányok által hitében megerősítse. A társulat alapszabályai szerint kezdettől fogva fővédője mindenkor a hercegprimás, elnökei főrangú világi urak, alelnökei és igazgatói pedig kiváló egyházi férfiak. Elnökei voltak az első ötven év alatt: gróf Károlyi István, gróf Cziráky János, Majláth György országbiró, gróf Károlyi Sándor, gróf Apponyi Albert, gróf Zichy Sándor, gróf Eszterházy Miklós Móric.
A negyvenes években könyvkereskedést alapítottak még: Müller Gyula, Bucsánszky Alajos, Edelmann Károly. Ez utóbbi 1847-ben Heckenaszt Gusztáv könyvkereskedését vette meg. – Ugyancsak a negyvenes években keletkezett a «Népkönyvkiadó Egyesület», mely a népies irodalom előmozdítása érdekében valóban hasznos tevékenységet fejtett ki. Állandóan pályadíjakat tűzött ki és csakis olyan műveknek a kiadására vállalkozott, melyek a jutalmat elnyerték.
Az 1848–49-iki szabadságharc súlyos helyzet és nagy megpróbáltatások elé állította a magyar könyvkereskedelmet. Minden irodalmi élet, könyvtermelés és árusítás megszűnt, az iskolák bezáródtak. A közönség csak a napilapok és az egymásután megjelent röpiratok iránt érdeklődött, ezek azonban a könyvkereskedőknek vajmi sovány üzleteredményt nyujtottak. Ehhez járultak azután még a kétségbeejtő pénzkalamitások: az arany- és ezüstpénznek kiviteli tilalma, az osztrák bankjegyek elértéktelenedése és az abból következett rengeteg magas arany- és ezüstárfolyam és a «Kossuth-bankók»-nak kétes értéke és kifelé való hasznavehetetlensége. S mikor Világosnál a nagy nemzeti tragédia utolsó akkordja is lejátszódott: a nemzet még inkább gyászba borult. Elvesztette nemzeti jellegét; német lett minden intézménye a közigazgatás, törvénykezés és kereskedelem terén, de még a tanügyet is elnémetesítették. Teljesen abszolutisztikus kormányrendszert léptettek életbe, melynek feje a hirhedt Bach volt. Innen van, hogy az elnyomatás idejét «Bach-korszak» elnevezés alatt örökítette meg a történelem.
Mindazonáltal, hogy a «Bach-korszak» 1850-ben rettenetes reakcióval köszöntött be, a nemzet szellemi életének feltámadását nem tudta végleg elnyomni. Előbb a napisajtó támadt fel tetszhalottaiból, majd az irodalom adta jelét, hogy még él, hogy élni kiván s ezzel felragyogott a magyar könyvkereskedelemre is egy kis hajnali fény. S hogy mindenki bizott egy jobb jövőben, az tény; mert azok az alakulások, melyek ezekben a nehéz és válságos időkben végbementek, nem a jelent, hanem a jövőt érintették.
Így gondolkozott bizonyára Lampel Róbert is, ki 1850-ben, mint társ belépett Lantossy József könyvkereskedésébe, minek következtében a cég «Lantossy és Lampel»-re változott. Erre a társulásra Lantossy Józsefnek már azért is volt szüksége, mert nem volt kitanult könyvkereskedő, hanem hivatalnok. 1853-ban azonban Lantossy József kivált a cégből és ez időtől kezdve Lampel Róbert felsőbb engedély alapján saját neve alatt folytatta a könyvkereskedést. Természetesen az elnyomatási idő tartama alatt csak rendkivüli erőmegfeszítéssel folytatta működését, de helyes tapintatával és ritka gyakorlatiasságával így is felvirágoztatta üzletét.
A hatvanas években Lampel Róbert már a tekintélyes könyvkiadók sorába emelkedett. Könyvkiadói működésével elsősorban a tanügyi irodalom terén tűnt ki. Másodsorban törvénykiadásai érdemelnek figyelmet. Ezeket a politikai átalakulások napi szükséglete hozta létre, épúgy, mint legtöbb kiadványait, melyek mind a valóban érzett szükséglet követelményei folytán jöttek létre. Ebből azt láthatjuk, hogy Lampel Róbert könyvkiadói vállalkozása céltudatos irányelven alapult.
Edelmann Károly könyvkereskedését 1854-ben Lauffer Vilmos és Stolp Oszkár Károly vették meg és «Lauffer és Stolp» cégen nagy szorgalommal tovább fejlesztették. 1863-ban Stolp Oszkár Károly megvált a cégtől s ennek következtében Lauffer Vilmos két öccsét, Hermannt és Tivadart, kik már előbb is munkatársai voltak, cégjegyzési joggal ruházta fel és a céget «Lauffer Testvérek»-re változtatta.
1857-ben Ráth Mór alapított könyvkereskedést a «Vastuskó»-hoz címzett épületben. Ekkor az abszolutizmusnak már látszólag lealkonyodott s így a viszonyokhoz megfelelően berendezett könyvkereskedésnek szép és áldásos működési tér kinálkozott. Ráth Mór számított is e körülménnyel s üzletét főleg a magyar irodalmi termékek terjesztésére és ápolására rendezte be, ámbátor külföldi könyvekből álló készlete is elég számottevő volt. Széleskörű ismeretségénél fogva üzletét nemcsak a fejlődés magas fokára emelte, de egyszersmind központjává is tette a magyar politikai és irodalmi életnek. Kivált a hatvanas években gyakran megfordult nála Deák Ferenc, báró Eötvös József, Csengery Antal, Gyulai Pál és Beöthy László. És e kiváló férfiakkal való folytonos érintkezései és összeköttetései azt az elhatározást érlelték benne, hogy a könyvkiadás terére lépjen. Eleinte azonban igen kevés művet adott ki. Tulajdonképeni könyvkiadói működése csak a kiegyezés után kezdődött.
A «Bach-korszak» utolsó éveiben még feltünt könyvkereskedők és könyvkiadók ezek voltak: Pfeifer Ferdinánd, ki 1857-ben Emich Gusztáv nemzeti könyvkereskedését vette meg, Oszterlamm Károly (1857), Légrády Testvérek (1858).
Az 1859-ik évvel elérkezett a megváltás órája. Az abszolutizmus megszünt és hazánk vezérférfiai, kik az elnyomatás alatt hallgatagon szemlélték az eseményeket, ismét átvették a vezérszerepet és élére állottak a nemzeti törekvéseknek. Az egyetértő és összetartó magyarság az új éra hajnalában rendezte első nemzeti ünnepélyét. Kazinczy Ferenc, a nagy nyelvujító születésének százados évfordulóját ünnepelték 1859 október 27-én, mely kedvező alkalom volt a nemzeti közérzület hatalmas megnyilatkozására.
Már 1861-ben két törekvő fiatal könyvkereskedő, Nagel Bernát és Wischán Viktor, a feltámadt szellemi életre támaszkodva alapított Budán könyvkereskedést.
Áttérve a vidéki magyar könyvkereskedelem XIX. századbeli számottevőbb cégeire, előrebocsátjuk, hogy itt is a kronológikus sorrendet követjük.
1805-ben Kiss István pesti könyvkereskedő Debreczenben, hol vásárok alkalmával többször megfordult, megalapította az első könyvkereskedést, melynek vezetését vejére, Csáthy Györgyre, de inkább mondhatnánk leányára, Kiss Rákhelre bízta, ki a könyvek árusítási módját már gyermekkorában sajátította el. 1808-ban azonban már Csáthy György birtokába ment át a könyvkereskedés, ki azt nagy körültekintéssel vezette 1817 nyarán bekövetkezett haláláig. Utána özvegye állott az üzlet élére, majd 1831-ben fia, Csáthy Lajos, 1866-ban pedig ennek unokaöccse, ifj. Csáthy Károly, kinek idejében érte el a könyvkereskedés virágzásának fénykorát.
Kassán 1810-ben Ellinger István átvette atyja, Ellinger János József könyvkereskedését. Ebben az időben Kassa első irodalmi fénykora ugyan már hanyatlani kezdett, de azért Ellinger István még mindig kivette a maga részét a kassai irodalmi mozgalmakból. Ő adta ki 1825-ben gróf Dessewffy József nevezetes «Felsőmagyarországi Minerva» című folyóiratát; melynek az akkori legjelesebb írók voltak munkatársai, köztük Kazinczy Ferenc is. Azonkívül 1846-ig 144 magyar, 71 német, 41 latin és 2 tót nyelvű művet adott ki.
Kassán még a következő jelesebb könyvkereskedők működtek: Wigand Ottó (1816–1826), Wigand György (1827–1834), Szandvossz Ernő Frigyes (1818–1853), Vajda Pál (1821–1833), Hagen Károly (1842–1852), Novelly József (1851–1855), Hartig Gusztáv (1855–1870), Toperczer Lajos (1861–1875), Haymann Ferenc (1863–1888) és Thiele Joachim Károly, ki 1827-ben egy hat kötetes műre hirdetett előfizetést és 547 előfizetője volt.
Eperjesen 1834-ben Benczúr József alapított könyvkereskedést. 1846-ban Vetter Róberttel társult s innentől a céget «Benczúr és Vetter» név alatt vezették tovább. A társasviszonyt azonban csak két évig tartották fenn. 1848-ban Benczúr József megvált a cégtől és a könyvkereskedés Vetter Róbert egyedüli tulajdonába ment át. 1859-ben Révai Sámuel lépett be, mint csendes társ, de már 1862-ben vétel útján megszerezte a könyvkereskedést és saját neve alatt folytatta.
Kolozsvárott az első rendszeres könyvkereskedést 1832-ben Tiltsch János alapította, a másodikat 1833-ban Burián Pál és a harmadikat 1835-ben Barra Gábor, ki báró Jósika Miklós első kiadója volt, kiadván két első művét, az «Irány»-t és a «Vázlatok»-at. Még 1835-ben maga mellé vette Stein Jánost, ki 1837-től – Barra Gábor elhalálozása következtében – egyedül vezette a könyvkereskedést. 1842-ben társasviszonyba lépett özv. Barra Gábornéval, minek folytán a cég «özv. Barráné és Stein» lett. 1855-ben azután már teljesen Stein János tulajdonába ment át. Stein János egyike volt a legnagyobb és legtekintélyesebb vidéki könyvkiadóknak. Nagymennyiségű kiadványai mind számottevők voltak s azokon egy bizonyos irodalomtörténeti fonal is húzódott végig: az erdélyi kultura.
Az 1867-iki kiegyezés után az alkotmányát visszanyert magyar nemzet teljes erővel indult meg a fejlődés szabad útján a jövendők felé.
A magyar könyvkereskedelem is ebben az új korszakban érte el fejlődésének tetőpontját. Hatalmas irodalmi vállalatok keletkeztek, a «Magyar Tudományos Akadémia» is céltudatos munkásságot fejtett ki és nagybecsű irodalmi művekkel gazdagította irodalmunkat. A «Nemzeti Hirlap» 1876-iki évfolyamában íme már ezeket írta: «A könyvkiadó vállalatok közül ezidőszerint a birálva kiadó Ráth Mór mellett a Franklin-Társulat és az Athenæum látják el a piacot olvasmányokkal. Olcsó kiadványokban sincs hiány. Az «Olcsó Könyvtár», a «Magyar Könyvesház» egymással versenyezve számos kiadvánnyal igyekeznek szaporítani a családi könyvtárakat.»
1878-ban megalakult a «Magyar Könyvkereskedők Egyesülete», mely szabályozta a magyar könyvkereskedelmet, megalkotta a szokásjogot és ami a legnagyobb és legüdvösebb eredmény volt: megteremtette saját nemzeti könyvészetét. Az alakuló közgyűlésen 43 könyvkereskedő jelent meg. Első vezetői voltak: Pfeifer Ferdinánd elnök, Aigner Lajos alelnök, Dobrovszky Ágost, Franke Pál, Horovitz Guidó, Kókai Lajos, König Alajos, Lauffer Vilmos, ifj. Nagel Ottó, Révai Sámuel, Petrik Géza, Tettey Nándor, Weiszmann Adolf, Wodianer Fülöp és Zilahy Sámuel. Az egyesület megalakulása után megindult a magyar könyvkereskedelem hivatalos lapja, a «Corvina» is, mely azóta állandóan fenntartja a könyvkereskedők között az érintkezést és állandóan közli a könyvészetet, a hivatalos jelentéseket és a könyvkereskedelmet érdeklő eseményeket is feljegyzi.
Az utolsó évtizedekben nagy lendületet vett a modern antiquárium és a részletüzlet. Ez utóbbinak különösen a nagy gyüjteményes művek szolgáltak anyagul és az első időben meglehetős eredményeket is ért el.
Ezen korszak elején a legnagyobb és legönzetlenebb könyvkiadói tevékenységet Ráth Mór fejtette ki. Elejétől fogva nemes és nagy célokért küzdő iránya volt: a jelesek legjelesebb műveinek a kiadása. És ezeknek a céloknak minden tekintetben meg is felelt. A neki kiadásra felajánlott műveket szigorú bírálat alá vette s csak az esetben vállalkozott azok kiadására, ha tartalmuk értékes volt s érdemesnek tartotta arra, hogy a magyar irodalom kincsei között helyet foglaljanak. S így az ő neve valamely könyvön mint kiadóé, bármily ismeretlen szerző műve lett legyen is, nemesi levél volt.
Mindjárt a kiegyezés után megalapította báró Eötvös Józseffel a népiskolai irodalmat, a honvédirodalmat, a törvénykezési és közigazgatási irodalmat. Első nagyobb vállalkozása a «Családi Könyvtár» volt, melyről ő maga jegyezte meg, hogy «díszes oktavo, egyforma alak, nagybetűs nyomtatás, jó papir, igen jutányos ár, elévületlen értékű tartalom, nemesítő, érdekes olvasmány, a külföldi műveknek előkelő írók által készített jeles fordítás – tehát nem az oly gyakori, kezdők által készített fércmunka». És csakugyan ilyen volt. E gyüjteményben jelentek meg Ebers, báró Eötvös József, Horváth Mihály, Jókai Mór, Kölcsey Ferenc, Toldy Ferenc s még számos jeles magyar és külföldi író művei. Nevezetesebb kiadványai közé tartoznak: Fraknói Vilmos dr., Salamon Ferenc, Szalay László, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Thaly Kálmán, Vámbéry Ármin és Wertheimer Ede történeti, gróf Hübner Sándor, Holub Emil dr., gróf Teleki Sámuel és Stanley Henrik utazási, báró Kemény Zsigmond, báró Jósika Miklós és Vas Gereben szépirodalmi művei, Dóczy Lajos színművei, Orczy Tekla bárónő imakönyve és Shakespeare színműveinek illusztrált kiadása, mely 6 kötetben, nagy 4-rét alakban, számos képpel és teljes lapokat elfoglaló illusztrációkkal jelent meg.
Páratlanul állanak azonban a magyar irodalomban Ráth Mór magyar klasszikus kiadásai. A klasszikusok sorozatát Arany János műveivel kezdte meg, kinek nagyobb elbeszélő költeményeit kis 4–12 krajcáros füzetekben is kiadta, hogy ezáltal a szegényebb néposztálynak is módot nyujtson a nagy magyar költő műveinek élvezetében, melyek tele vannak gyönyörűséggel és igaz magyar érzéssel. Arany János műveit 71 különféle kisebb és nagyobb kiadásban bocsátotta közre; a legteljesebb «összes műveinek, hátrahagyott iratainak és levelezéseinek» emlékkiadása 12 kötetben. Arany János után kiadta Vörösmarty Mihály műveit, melyeket az örökösöktől zárt ajánlati úton 10 évre 9000 forintért vett meg. Ráth Mór a szerződés alapján és tartama alatt Vörösmarty Mihály összes műveiből két kiadást rendezett, azonkivül lirai és epikai költeményeiből külön kiadásokat is bocsátott közre. A klasszikusok sorozatát követték még Tompa Mihály és Tóth Kálmán.
Örökbecsű kiadványa azonban Ráth Mórnak Arany János balladáinak díszkiadása, melyet Zichy Mihály, a jeles festőművész látott el rajzokkal. Kiváló előszeretettel, kedvvel és gyönyörűséggel foglalkozott Zichy Mihály e költemények művészi magyarázatával, azok egész szövegét is a saját kezével írta meg, mondhatni a szavakat a rajzokkal mintegy művészi egységbe olvasztotta össze, mi különösen érdekessé és becsessé teszi e gyüjteményt.
Ráth Mór valóban nagy és tudós könyvkiadó volt. Működésének 40 éve alatt nem kevesebb, mint 1071 művet 1473 kötetben adott ki. Szebben igazán nem méltathatjuk működését, mint azon ismeretlen barátja, ki a «Budapesti Hirlap» 1882. évi 122. számában ekként emlékezett meg róla: «Elég-e, ha azt mondom, törüld ki könyvpiacunk külső díszéből azt, ami benne Ráth Mór kezenyoma és kitörülted belőle az ízlést; törüld ki 25 éves irodalommunkából azt, ami az ő iniciativája, befolyása és közvetítése folytán létrejött és legjelesebb részét törülted ki irodalmunkból; semmisítsd meg az ő vállalatait és megsemmisítetted az ötvenes évektől a hetvenes évekig mindazt, elenyésző csekélységek hiján, ami becsessel bír a nemzet szellemi termékeiből.»
Ráth Mór mellett Pfeifer Ferdinánd fejtett ki nagyobbszabású tevékenységet a könyvkiadás terén. 1879-ig 628 művet 928 kötetben adott ki, melyek közül csak 7 mű volt idegennyelvű – a többi tehát mind a magyar irodalmat gazdagította. Kiadványai között első helyen állott Jókai Mór újabb műveinek «népszerű kiadás»-a, melyeket 24, 50 krajcáros füzetekben jelentetett meg. Említést érdemelnek elterjedt olcsó gyüjteményei is, ú. m. az «Ifjúsági Könyvtár», a «Történelmi Regénytár», a «Nemzeti Szinház Könyvtára», a «Népszinház Könyvtára» stb. «Minden cselekedete – írja egyik életírója – az érett megfontolás kifolyása volt s eme kiváló előnyei által kedveltje lőn a közönségnek és irodalom korifeusainak is…» Ezzel a néhány szóval Pfeifer Ferdinánd egész ténykedése van megvilágítva. 1879-ben – halála után – üzletét öccse, Pfeifer István vette át.
1868-ban Aigner Lajos, Rautmann Frigyessel társulva, alapított könyvkereskedést, azonban társa egy év mulva már kilépett. 1872-ben Aigner Lajos a könyvkereskedést megnagyobbította és csakhamar szép virágzásnak indult. Későbben már könyvek kiadására is vállalkozott s ez irányban mindinkább fokozottabb tevékenységet fejtett ki, leginkább a szépirodalom terén. A szépirodalmi művek mellett egész sor tudományos és szakművet is adott ki. Kiadványaink egyik speciálitását képezték azonban az elemi és középiskolai tankönyvek, melyek sokáig uralták a tankönyvpiacot. 1875-ben megindította a «Magyar Könyvesház» című gyüjteményt s annak több kötetét maga látta el életrajzokkal és jegyzetekkel. A gyüjteménnyel célja volt: a jelesebb magyar műveket olcsó áron hozzáférhetővé tenni. Azonban mindössze 150 füzet jelent meg. Már nagyobb kitartással szerkesztette az 1878-ban megindított «Nemzeti Könyvtár»-t, melynek 42 kötetében több jeles magyar író művei jelentek meg, így: Kazinczy Ferenc, Mikes Kelemen, Katona József, Zrinyi Miklós, Pulszky Ferenc stb. művei.
Aigner Lajos nemcsak könyvkereskedő és könyvkiadó, hanem író is volt. Még 1867-ben, mielőtt üzletét megnyitotta, megírta «Az elégiáról» című pályaművet, mely a «Kisfaludy-Társaság» díját nyerte el 1876-ban megindította a «Figyelő» című irodalomtörténeti közlönyt, melynek szerkesztője és kiadója volt. E közlönyt 13 éven keresztül Abafi álnév alatt szerkesztette; emellett szerkesztette 1884-től kezdve néhány évig a «Hazánk» című történeti közlönyt is.
Emich Gusztáv könyvkiadóvállalata 1868-ban «Athenæum» címen részvénytársasággá alakult át. Mint ilyen is azt a irányt követte, melyet még Emich Gusztáv jelölt ki: a nemzeti irányt. Számos kiadványaiból kiemeljük elsősorban Kossuth Lajos iratait, Madách Imre «Az ember tragédiája» című művét, amelyet értékes illusztrációkkal adott ki s ezzel úttörő is volt a magyar díszművek létesítésében, mert ennek előtte nem igen volt ilyen kiállítású díszmunkánk. Utána Petőfi Sándor költeményeiből is rendezett egy hasonló díszkiadást. Régebbi kiadványai között ott találjuk még: Jókai Mór néhány regényét, Tóth Kálmán «Honvédmenház könyvé»-t, Degré Alajos és Lauka Gusztáv több könyvét; az ifjusági irodalmat pedig Schmid Kristóf és Hoffmann Ferenc erkölcsös irataival vezette be. Az újabbak között a Szilágyi Sándor által szerkesztett tíz kötetes «Magyar nemzet története» tűnik ki, mely a millennium alkalmából jelent meg; továbbá Beöthy Zsolt «A magyar irodalom története» című gazdagon illusztrált könyve, a 12 hatalmas kötetből álló «Műveltség Könyvtára», a Dárday-féle «Közigazgatási törvénytár» s még számos kisebb és nagyobb mű, mely mind a magyar irodalom gazdagodását jelenti. Legújabban pedig az «Athenæum-könyvtár»-ral olcsó áron jó szépirodalmat igyekszik nyujtani.
A kiegyezés után feltünt új korszellem hatása alatt Révai Sámuel eperjesi könyvkereskedő is Budapestre, a központba gravitált. Bár ezen tervének megvalósítása nehézségekbe ütközött, de leküzdvén az akadályokat, 1869-ben megalapította öccsével, Révai Leóval budapesti üzletét, mely «Révai Testvérek» cég alatt mint «bel- és külföldi könyvkereskedés és nemzeti antiquárium» kezdte meg működését. Amellett azonban fenntartotta eperjesi könyvkereskedését is és a budapesti üzlet vezetését Révai Leóra bízta, kinek főleg a tudományos antiquáriumban volt nagy jártassága. A budapesti üzletalapítás azonban nem váltotta be Révai Sámuel hozzáfűzött reményeit, s így 1875-ben a könyvkereskedést két fiatal könyvkereskedőnek, Dobrovszky Ágost és Franke Pálnak adta el, kik azt saját cégük alatt folytatták. Ellenben az antiquáriumot Révai Leó tartotta meg, de a «Révai Testvérek» céget fenntartva, vezette tovább. 1879-ben azonban a két testvér ismét egyesült és ekkor Révai Sámuel, fia által támogatva, már fokozottabb mértékben fejlesztette a könyvkereskedést. 1880-ban már mint könyvkiadó lépett fel. Első kiadványa a «Regényvilág» volt, melyet azután a szépirodalmi és népszerű tudományos művek egész sorozata követett. A későbbi években már mint Jókai Mór és Mikszáth Kálmán kiadója szerepelt. Nagy népszerűségre jutott a «Jó Könyvek» című, népies irodalmi termékeket tartalmazó gyüjtemény, melynek létrejöttét az akkori vallás- és közoktatási miniszter, Trefort Ágost mozdította elő. Az akkoriban még szegény magyar ifjúsági irodalmat is igyekezett fejleszteni. Különösen oly jeles művek kiadását tartotta szem előtt, melyek a serdültebb ifjúságnak érdeklődését minden tekintetben felölelték.
Révai Sámuel volt egyike azoknak, kik a «Magyar Könyvkereskedők Egyesületé»-nek megalakulását mozdították elő. Azonkívül a részletüzlet meghonosítása is az ő érdeme. Nagytudású könyvkiadó volt, az irodalom alapos ismerője s nagy elfoglaltsága mellett a tudománnyal is foglalkozott, miről «A társadalmi jólét föltételei» című műve tesz fényes bizonyságot.
1895-ben üzlete «Révai Testvérek irodalmi intézet részvénytársaság» cég alatt részvénytársasággá alakult át. Az új vállalat első nagyobb kiadványa Jókai Mór műveinek 100 kötetes nemzeti díszkiadása volt, melyet a «költő király» 50 éves írói jubileuma alkalmából adott ki. Nevezetesebb és nagyobb kiadványai még: Mikszáth Kálmán, Abonyi Lajos és Ambrus Zoltán műveinek egyöntetü kiadásai, a «Klasszikus Regénytár», legújabban pedig a «Világkönyvtár» és a Révai nagy lexikona.
1869-ben ifj. Kilián György könyvkereskedését fiának, Kilián Frigyesnek adta át, míg kiadványait megtartotta és külön «Kilián György kiadóhivatala» cégen kezelte 1873-ig. Ekkor kiadványait is fiára hagyta és a kiadóhivatal cége megszünt.
A hatvanas évek végén az Eggenberger-féle könyvkereskedés új tulajdonosai, Hoffmann Alfréd és Molnár János is a könyvkiadók sorába léptek. Különös súlyt fektettek a jogi, gazdasági és tanügyi irodalomra. Kiadványaikat a kilencvenes években az «Athenaeum» vette meg.
Horovitz Fülöp, ki a hatvanas években a Magyar Mihály-féle könyvkereskedést vette át, kizárólag a tudományos antiquáriumot kultiválta. Hogy ki volt ő a magyar könyvkereskedelemnek és a tudományos világnak, azt leghívebben a «Magyar Könyvszemle» 1886. évi folyamában megjelent nekrológból tudjuk meg, mely többek között így méltatja működését: «A tudományos világban országszerte ismert egyéniség volt, kivel az újabb hazai kulturtörténetnek egy fejezete szállott sírba. A magyarországi könyvgyűjtés történetét az utolsó félszázadban senki sem ismerte úgy mint ő, ki a hazai könyvgyűjtési mozgalmakban, mint könyvkereskedő, becsüs, közvetítő és bibliográf évtizedeken át tevékeny részt vett. Ezeknek történetét megírni az ő emléke nélkül, ma alaposan alig lehet. Egyike volt ő azon keveseknek nálunk, ki alapos készültséggel, az egyetemi orvostudományi tanfolyam befejezése után lépett az antiquáriusi pályára, melyen mint szakférfiú tisztelt nevet vívott ki magának s buzgalma és ismeretei által a hazai antiquáriátust európai szinvonalra emelte.» Halála után fia, Horovitz Lajos folytatta az üzletet, ki kora ifjúságától atyja oldala mellett működött s így csak természetes, hogy szintén nagy és alapos ismeretei lehettek a tudományos antiquárium terén. 1905-ben az üzlet feloszlott.
1871-ben Tettey Nándor, Pfeifer Istvánnal szövetkezve, alapított «Tettey Nándor és Társa» cégen könyvkereskedést. Pfeifer István azonban 1879-ben kilépett és ez évben elhalálozott bátyja, Pfeifer Ferdinánd üzletét vette át. 1883-ban belépett mint társ Benkő Gyula. Jelentékeny kiadványaik is voltak, melyeket Benkő Gyula 1885-ben megvett és «Tettey-féle könyvkiadóhivatal» cég alatt kezelt.
1872-ben Zilahy Sámuel alapított könyvkereskedést, melyet rövid idő alatt a számottevőbb üzletek sorába emelt. Nemcsak mint kiváló szortimenter, de mint könyvkiadó is igen jó szolgálatot tett a magyar irodalomnak. 1887-ben üzletét feloszlatta és kiadványait részben a Singer és Wolfner cégnek, részben az Eggenberger-féle könyvkereskedésnek, részben pedig a Pallas r. t.-nak adta el.
Tipikus alakja volt a magyar könyvkereskedelemnek Méhner Vilmos, ki 1872-ben mint házaló könyvkereskedő kezdte meg működését. Eleinte füzetes, olcsó gyűjteményekkel foglalkozott, későbben már olcsó könyvekkel is. Ez irányú munkásságát értéktelen regényekkel kezdte, de fokozatosan a komolyabb és értékesebb irodalomra tért át. Az «Athenaeum»-tól megszerezte a jogot Petőfi Sándor költeményei illusztrált kiadásának füzetekben való terjesztésére; ezt csakhamar követték Ribáry Ferenc «Képes világtörténete», György Aladár «A föld és népei» című műve, Vörösmarty Mihály, Tompa Mihály, Garay János, Vas Gereben stb. művei. Tankönyvei is voltak, melyeket országszerte használták. Ő volt az első, ki népiesebb irányú hetilapot adott ki, a «Képes Családi Lapok»-at, melynek nagy sikere volt és rövidesen a legolvasottabb hetilappá lett. 1895-ben kiadványait a «Franklin-Társulat» vette meg.
A «Franklin-Társulat» 1873-ban alakult Heckenaszt Gusztáv üzleteiből. A vállalat egyik főfeladata mindenekelőtt az volt, hogy elődjének nyomdokain haladjon és hírnevét tovább ápolja. Ezt szem előtt tartva, kezdte meg nagyarányú működését. Első vállalkozása a Gyulai Pál szerkesztésében megindított «Olcsó Könyvtár» volt s hogy helyes szempont vezérelte ezen vállalkozásnál, arról fényes bizonyságot tesz az eddig megjelent 1700 szám. Nagy elismerésre találtak a következő kiadványok: «Filozófiai Irók Tára», «Történelmi Könyvtár», «Magyar Remekírók», a «Corpus Juris Hungarici» millenniumi kiadása, mely törvénygyűjtemény páratlanul áll a világirodalomban; továbbá a Nagy-Nemes-féle «Magyar viseletek története», Verne Gyula műveinek jogosított magyar fordítása, az «Ókori Lexikon», az «Egyetemes irodalomtörténet» és a «Modern festők».
1904-ben végbement a Lampel R. (Wodianer F. és Fiai) céggel a fuzió s ezzel egy új éra kezdődött a «Franklin-Társulat» beléletében. Ezen új érában egyik nagyobb vállalkozás a másikat érte. Ilyen nagyobb irodalmi vállalkozások a «Magyar Regényirók», a Malonyay Dezső szerkesztette «Magyar nép művészete», a históriailag nagy értékű «Árpád és az Árpádok» és Mikes Kelemen törökországi levelei-nek illusztrált díszkiadása. A legújabb vállalkozások között említendő az «Ismeretterjesztő Könyvtár», «A Hatályos Magyar Törvények Gyűjteménye», «A Franklin Kézi Lexikona», a «Kultura és Tudomány». Nagy érdemeket szerzett az utóbbi időben a jogi és orvosi irodalom fejlesztése körül.
A Lampel Róbert-féle könyvkereskedést 1874-ben Wodianer Fülöp vette meg és «Lampel R.-féle könyvkereskedés (Wodianer F., később és Fiai)» cég alatt vezette tovább. Wodianer Fülöp, mint könyvkiadó – úgy mint elődje – különösen a tanügyi irodalom terén tünt ki. 1876-ban a könyvkiadóvállalat és könyvkereskedés önálló vezetését legidősebb fiára, Wodianer Arthurra bizta, míg ő és két másik fia a nyomdát és az ujságkiadóhivatalt vezették. Wodianer Fülöp volt az, ki nálunk az első függetlenségi politikai napilapot adta ki. A lap «Magyarország» címen jelent meg, de erős hangja miatt csakhamar betiltották. Későbben azután megindította a «Budapest» című politikai napilapot. Wodianer Arthur pedig fejlesztette a könyvkiadó-vállalatot. Az ő idejében indult meg Radó Antal szerkesztésében a «Magyar Könyvtár», a «Remekirók Képes Könyvtára», «Művészeti Könyvtár», az ifjúság számára «Benedek Elek Kis Könyvtára».
Bucsánszky Alajos üzlete 1876-ban Rózsa Kálmán tulajdonába ment át és «Rózsa Kálmán és neje» cég alatt folytatta. Kezdettől fogva a népies iratok és naptárak kiadásával foglalkozott és különösen naptárai révén e cég ma már szinte fogalom a magyar néposztály körében. 1913 óta a «Szent-István-Társulat» tulajdona.
1885-ben Singer Sándor és Wolfner József megalapította a «Singer és Wolfner» céget, mely ma tekintélyes könyvkiadócég hírében áll. Mint könyvkiadók különösen a szépirodalom és az ifjúsági irodalom terén fejtettek ki nagyszabású tevékenységet. Szépirodalmi vállalkozásaik sorát az «Egyetemes Regénytár»-ral kezdték meg. Piroskötésű, ízléses, olcsó köteteivel csakhamar megnyerte a magyar olvasóközönséget. Szépirodalmi kiadványaik elsőrangú írók művei: Beniczkyné Bajza Lenke, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc, Krúdy Gyula, Szomaházy István. Utazási irodalmunkat pedig Gáspár Ferenc «A föld körül» című hat kötetes művével gazdagították.
Nagyobb vállalatok még Budapesten: Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság (1884 óta). Legnevezetesebb kiadványa a «Pallas Nagy Lexikona». Hornyánszky Viktor (1872 óta), a Magyar Földrajzi Intézet Részv.-Társ. (1890 óta), Kókai Lajos (1873 óta), ifj. Nagel Ottó (1877 óta), Grill Károly könyvkiadóvállalata (1905 óta) és az Univerzitás (1912 óta).
Vidéken számottevő könyvkiadó volt ebben a korszakban Stampfel Károly Pozsonyban. 1871-ben megvette a Wigand Károly-féle könyvkereskedést és mindjárt mint könyvkiadó kezdte meg működését. Egymásután adta ki nagyobb vállalatait: «Magyar Helikon», «Magyar Nők Életrajzai», «Kortársaink», «Magyar Sion Őrei», «Magyar Ifjúság Könyvesháza», «Hazafias Könyvtár», «Nemzetünk Nagy Költői», «Tudományos Zsebkönyvtár». Azonkivül számos tankönyvet is adott ki.
Ha figyelemmel végigkisérjük az egyes cégek müködését, tisztán áll előttünk a magyar könyvkereskedelem kifejlődése. Minél több könyvkereskedés és könyvkiadóvállalat alapíttatott, annál inkább szaporult az irodalom s ezzel természetesen az olvasóközönség is. Ma Budapesten körülbelül 100, vidéken pedig 400 könyvkereskedő van, tehát van irodalom és van olvasóközönség.
A magyar könyvkereskedelem utolsó évtizedének legnevezetesebb eseményét azonban nem hagyhatjuk megemlítés nélkül. Ez a Budapesten 1913-ban megtartott nemzetközi könyvkiadói kongresszus, melyen sok olyan dolgot vitattak meg, melyek a könyvkereskedelem jövőbeli fejlődését fogják irányítani.