WeRead Powered by ReaderPub
A régi jó táblabirák: Regény cover

A régi jó táblabirák: Regény

Chapter 35: TARTALOM.
Open in WeRead

About This Book

A narrator recalls a circle of longtime local magistrates and regulars who once guided community life, blending affectionate anecdotes, satire, and elegiac observation. Through episodic scenes—mealtime gatherings, civic duties, and rural crises such as crop rot, famine, and flood—the narrative traces the decline of their public roles and the transformations in village governance and social bonds. Portraits of aging, memory, communal responsibility, and changing institutions are interwoven with vivid landscape descriptions and convivial, sometimes melancholic, reminiscence.

Lippay komoly képpel mondá, hogy ebben semmi lehetetlen sincs; ő még elég fiatal arra, csak azt nem tudja, hogy bír-e azokkal a tulajdonságokkal, a mik egy férjben megkivántatók, mert még azt nem próbálta, mint az oláh a hegedülést.

Cynthia azt állítá, hogy Leonora majd kiolvassa az alispán tenyeréből s oda kellett neki tartania tenyerét, – hogy nézze ki abból a tisztelt delnő jó avagy rossz tulajdonságait.

Fenyéry kis nejét átölelve állt a furcsa tréfás jelenet mellett s gonosz észrevételeket tett Leonora dodonai mondataira.

– Ez a vonal itt a gyűrű-ujj alatt a hűség vonala, ez mély és határozott, ez jó; ellenben ez a hüvelyk mellett lefelé a makacsság és önfejűség vonala s nagyon ki van fejlődve; imez itt a mutatóujj felé futó, sok gyöngédségről tanúskodik.

Lippay csendesen mosolygott, midőn ilyen kiváló tulajdonokat hallott magára elősoroltatni. S a mint Leonora elvégezte azokat, azt mondá neki:

– Ha kegyed annyi szép tulajdont tud a kezemen felfedezni: akkor egyuttal tartsa is azt meg magának.

Leonora elbámult és tréfát akart sejteni; hanem Lippay egész komolysággal ismételte szavait s Fenyéryt hítta tanúbizonyságul szándékának komolysága felől.

Cynthia kezeibe tapsolt és nevetve, kaczagva borult Leonora nyakába. Ah ez a nap nagyon sok örömet szerzett neki.

Leonora később meghatottan vallá meg Irénnek, hogy Lippay volt azon egyetlen férfi, kit szívében mindig bálványozott, a nélkül, hogy valaki sejtette volna azt. Nem szerette e férfit úgy soha senki, mint ő!

Lett alkalma azt bebizonyíthatni.

Minden ember, tán Dobokynét kivéve, azt mondá, hogy jobb választást nem tehetett volna. Dobokyné most is azt hiszi, hogy ez csak az ő daczára történt s sajnálja szegény Leonorát.

Így mulnak el az idők szépen egymás után, észre sem veszi az ember, hogy megvénült s egyet fordult az egész világ. Más öröm, más bánat, más ifjuság, más öregség.

Egyet-egyet sóhajtunk, mikor egy-egy tekintetes úr, egy-egy méltóságos úr a régi jó nevek közől elhal, elenyészik. Egygyel megint kevesebb… a jó táblabirákból.

Olyan nagyot lehet gondolkozni utána!…

A sok között egyszer az is hallik, hogy Maróth Illés, a brenóczi grófok között a legutolsó, hazatért ősei honába meghalni.

Csapjátok be a könyvet: a Brenóczy család bevégezte regényét.


Lábjegyzetek.

1) Mind ez elmondott ételsurrogatumokat szerző maga is látta Felső-Magyarországon utaztában. Hiteles vizsgálatokból bebizonyítható, hogy e szegény nép nemcsak kivételesen, de általánosan azokkal élt.

2) Szentirási képlet a szegénység felől.

3) «Sok rablással összehordott kőhalom!»

4) «A Cannibalok ellenségeiket eszik meg: te pedig megeszed hazádfiait.»

5) «Jőjj egy óra mulva.» Ezt mondta Tilly Magdeburg küldötteinek, kik könyörögni mentek hozzá, midőn a foglaló katonái gyilkolták a polgárokat. A legenda szerint azután, midőn Tilly zörgetett a mennyország kapuján, neki is ez mondatott odafenn.

6) Magyar nép-szójárás, egyenlőt fejez ki a tündérrel.

7) «Halál ellen nincs orvosság». Meg ne lepje az ujabbkori és az idegen olvasót, hogy nálunk a delnők is tudtak latinul; ez régibb időben nem volt ritkaság. Ezt a jegyzést ajánlhatom azon lipcsei lap figyelmébe, mely olvasói mulattatására előszedi a «böhmische Kolatschen» tisztes vénségre jutott adomáit, s azokat magyarokra travesztálja, mindazon balgaságokat, a mik a csehekre vannak költve, mi ránk aggatva, igy a többek között azt is, hogy a beteg, orvosa azon kérdésére, vajjon appetitussal evett-e? azt felelé, hogy nem azzal, hanem fokhagymával. – Magyar ember mindig ismerte a jó appetitust, kivált a régibb időkben.

8) Ez iratott a krimi hadjárat idején.

J. M.


TARTALOM.

  • Valami előszóféle 1

ELSŐ RÉSZ.

  • I. A halál és a nemtő 5
  • II. Jött-ment 62
  • III. A gazda és vendégei 86
  • IV. Cynthia grófnő 110
  • V. Estétől reggelig 132
  • VI. A kis tündér háza 158
  • VII. Actus majoris 170
  • VIII. A hárpia 188
  • IX. Hony soit, qui mal y pense 195
  • X. A boldog labyrinthok 205

MÁSODIK RÉSZ.

Ember csapásai.

  • I. A nyugtalan lélek 210
  • II. A találkozás 233
  • III. Csak egyedül? 249
  • IV. A menyegzői éj 268
  • V. Rossz munka 277
  • VI. A vád 288
  • VII. A rém 300
  • VIII. Róbert 305
  • IX. Kis-Amsterdam 313
  • X. A puszta ház 333
  • XI. Post equitem sedet atra cura 342
  • XII. A nő és a némber 352
  • XIII. Régi szerelem, régi jellem 366
  • XIV. Vas kéz 375
  • XV. A mi a homlokra van irva 382
  • XVI. A találkozás napja 388
  • XVII. A hollók, a farkasok 392
  • XVIII. Temetetlen halott 403

FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.