Magyar népballadák (Magyar remekirók 55. kötet)

GYÖNGE SÁNDOR NÓTÁJA.

Stiriában, Ajk faluban mi történt!
Pálfi Istvánt mulatságban meglőtték.
Karabélyból ment a golyó szivébe,
Arczra borult a szoba közepébe.

Pálfi Istvánt viszik az ispotályba,
Gyönge Sándort pediglen a stokházba;
Vasat vernek a kezére, lábára,
Magyar bakát a silbakolására.

Pálfi Istvánt viszik a temetőbe,
Gyönge Sándort az agyitor elébe.
«Vasas lábam szomorúan pengetem,
Jó barátom, jaj de bús az életem!

Gyönge Sándor, annak hivnak engemet,
Úgy is irják magyarul a nevemet.
Pálfi István szeretőmet szerette,
Karabélyom őtet ezért megölte.

Ne sírjon hát édes kedves jó anyám,
Szép időmnek az utolja eljött mán,
Mert nem tudom azt sem, hogy mely órában
Akasztnak fel ez idegen országban.

Így van, kinek méreg van a szivében,
Így fizetnek a katona-életben,
Sírhattok ti bús anya és testvérek,
Azt kivánom: legyen isten veletek!»

Klagenfurtban árkolnak egy temetőt
Pálfi Istvánt viszik bele legelőbb,
Az van irva az ő kereszt fájára:
«Itt nyugszik egy meglőtt frajter sirjába!»

Esik eső szép csendesen lefele,
Gyönge Sándort most kisérik kifele,
A sapkáját levágta a szemére,
Sok szép leány sírva mén el előtte…

BARNA PÉTER.

Jó ló volt a fakó,
Jó ló is ellette,
Áldja meg az isten
A ki felnevelte!

Fujd el szellő, fujd el,
Hosszú utunk porát,
Ne lelje vármegye
Fakó lovam nyomát.

Nem fujta el szellő
Hosszú utunk nyomát,
Meglelte vármegye
Fakó lovam nyomát.

Szegény Barna Péter
De sok lovat lopott,
Románné két lánya
Abból ruházkodott.

Veszett volna retek
Fekete földjében,
Románné két lánya
Az anyja méhében!

A pusztai csárda
Nem borulna gyászba
Szegény Barna Péter
Nem esne rabságba.

De vármegye háza
Nem nyílik hiába,
Szegény Barna Pétert
Viszik udvarába.

A tarcsai pusztán
Van egy két águ fa,
Az lesz Barna Péter
Nyugodalmas háza.

Nyíljatok meg egek,
Rejtsetek el engem,
Mert a fekete föld
Nem veszen be engem!

Kár volna még nekem
A fán megszáradni,
Lobogós gyolcs gatyám
Szélnek bocsájtani.

Szép sarkantyús csizmám
Szélnek összeverni,
Fekete két szemem
Hollónak kivájni!

Nálunk a halottnak
Hármat harangoznak,
De Barna Péternek
Egyet sem kondítnak.

Szegény Barna Péter, –
Szent János napjára
Kisérik halálra
Tarcsai határba.

Nem jó föld ez, pajtás,
Nem jó itten lakni,
Mert a szegény legényt
Meg szokták itt fogni.

Szegény Barna Péter
Gyolcs inge, gatyája,
Vérrel virágozik
A testi ruhája!

LANDORVÁRI DORKA.

‚Leányom, leányom,
Édes szép leányom!
Mi dolog lehet az,
Hogy a selyem ruhád
Elől kurtábbodik,
Hátul hosszabbodik,
Szép karcsú derekad
Igen vastagodik?!‘
«Anyám, anyám,
Édes asszony anyám!
Mit tűröm, tagadom,
Ha ki kell vallanom:
Szabó nem jól szabta.
Varró nem jól varta.»
«Nem kérdeztem én azt,
Ki szabta, ki varta;
Csak aztat kérdezem:
Mi dolog lehet a’?!»
«Anyám, édes anyám,
Édes asszonyanyám!
Dunavizet ittam,
Attól jól meghíztam.»
«Nem kérdezem én azt,
Mit ettél, mit ittál;
Csak aztat kérdezem:
Mi dolog lehet a’?!»
‚Mit tűröm, tagadom,
Ha ki kell vallanom;
Király Kis Miklósnak

Ágyára feküdtem –
Szerelembe estem!‘
«No ringyó, no szajha,
Mindjárt elvitetlek
Nyaka-vágó hídra,
Nyaka-vágó hídra,
Rózsás kis pallagra!»
‚Anyám, édes anyám,
Édes asszonyanyám!
Várjál hát egy órát,
Hadd irjak levelet
Király Kis Miklósnak,
Hadd küldjem el eztet!…
Madárkám, madárkám
Csacsogó madárkám!
Vidd el e levelet
Király Kis Miklósnak;
Ha ebéden éred:
Tedd az asztalára;
Ha vacsorán éred:
Tedd az ablakába!‘
Ebéden találta,
Asztalára tette;
Király kis Miklóska
Mingyárt elolvasta.
Mondja kocsisának,
Legjobb fullajtárnak:
„‚Kocsisom, kocsisom,
Legjobb fullajtárom!
Fogd be nyolcz lovamat,
Hozzuk el Dorkámat!‘“
„‚Jó nap, isten jó nap,
Landorvárainé!
Hol van az én Dorkám,
Szivem és violám?!‘“
«Elment a szomszédba
Leánypajtásihoz,
Búcsúzni, búcsúzni,

Leánypajtásitól»…
„‚Jó nap, isten jó nap,
Landorvárainé!
Nincs ott az én Dorkám,
Szivem és violám!‘“
«Kiment a kis kertbe
Rózsákat tördelget,
Rózsákat tördelget
Selyem kezkenőbe.»
„‚Jó nap, isten jó nap,
Landorvárainé!
Nincs ott az én Dorkám,
Szivem és violám;‘“
«Mit tűröm tagadom,
Ha ki kell vallanom;
Nyaka-vágó hídon,
Rózsás kis pallagon!»
„‚Jó nap, isten jó nap,
Édes kedves Dorkám!
Édes kedves Dorkám,
Szivem és violám!
Vérem a véreddel
Egy patakban folyjon;
Lelkem a lelkeddel
Egy istent imádjon;
Testem a testeddel
Egy sirban nyugodjon!
A mi kisdedünk is
Oltár tetejében!‘“…
Három szál rozmaring
Nyílt ki a fejében.
Oda ment az anyja,
Hogy majd leszakajtja:
„‚Menj innen, menj innen
Te átkozott anya!
Nem egyet ölettél:
Hármat veszejtettél!‘“…

KIS JULIA.

„Hallod-e te király-urfi!
Jere este guzsalyasba.“
„Nem mehetek te király-lány.
Hogy’ juthatnék túl a Dunán,
Este későn sötét leszen,
S a Dunába belé esem.“
«Vagyon nekem szövétnekem,
Tornáczomba kitétetem,
S meg is gyujtom, mihelyt lehet,
Világánál átal jöhetsz.»
Megindula király-urfi
Este későn guzsalyasba;
S belé esék a Dunába,
A Dunának közepibe.
Ugy sír, ugy sír király-leány,
Király-leány kis Julia.
Szóval kérdi asszony-anyja:
„Mér’ sírsz, fiam, kis Júlia?“
‚Hogy ne sírnék asszony-anyám,
Elvesztettem gyöngyös pártám,
Belé esett a Dunába,
A Dunának közepibe.‘
„Vagyon nekem gyöngyös pártám,
Azt én mindjárt neked adom.“
„Nem kell nekem senki másé,
Csak kell nekem a magamé.
Hallod-e te asszony-anyám!
Hivassuk fel Bíró Jankót,
Bíró Jankót, vízi búvárt,
Hogy fogja ki gyöngyös pártám.
Hallod-e te Bíró Jankó,
Vedd ki az én gyöngyös pártám!“
„Nem kapok én gyöngyös pártát,
Csak kapok én király fiát.“

„Á’ kell, a’ kell Bíró Jankó,
Bíró Jankó vízi búvár.
Hozd fel ide palotámba,
Tedd fel ide én ágyamba.“
Ugy sír, ugy sír király-leány,
Király-leány kis Júlia:
Neki szíve meghasada,
Mindjárt szörnyű halált hala.
Az egyiknek csináltattak
Fejér márvány kőkoporsót,
A másiknak csináltattak
Vörös márvány kőkoporsót.
Virágos kertbe temették,
Egymás mellé elültették,
Az egyikre palántáltak
Fejér csíkos tulipántot,
A másikra palántáltak
Tiszta vörös tulipántot.
A szerelmeseknek lelke
Élő tulipánttá leve,
S addig s addig nevelkedtek,
A míg összeölelkeztek.

CSEHÓ PISTA.

Amoda van egy nagy deszka-kerítés,
Csehó Pista lova abban nyerítez;
Csehó Pista befordul a csárdába,
Várja ottan szeretője, babája.
„Korcsmárosné, eb az urát, hallja kend,
Halat nekem, czitromosat főzzön kend,
A mellé egy jó itcze bort hozzon kend,
Juczi lyányát strázsára állítsa kend.“
Csehó Pista mulat széles kedvibe’,
Egy rosz személy dalolgat az ölibe’,
Csárdás leány dalolgat az ölibe’,
Hej, az adta a pandurok kezibe,

Beszalad a Juczi leány ijedve,
«Amoda jön három pandúr fegyverbe’.»
Csehó Pista Bársony lovát nyergeli,
Három pandúr, persekútor kergeti.
Csehó Pista Bársony lovát nyergeli,
Három pandúr persekútor kergeti,
Lova lába megbotlott egy gödörbe’,
Lehanyatlott, a jobb kezét kitörte.
«Szépen kérem persekútor uramat,
Ne kösse meg ezt a jobbik karomat.»
De a pandúr nem hallgat a szavára,
Lánczot veret két kezére, lábára.
Hétfőn este az ég alja piroslik,
Csehó Pistát vesztőhelyre most viszik,
A fél falu sírva megyen nyomába,
De nem megyen, nem siratja babája.
«Kedves babám, jutok-e még eszedbe?
Jaj be sokszor mulatoztam öledbe’.»
«Rongyos betyár soh’ se jutsz az eszembe,
Nem is ültél soha sem az ölembe’.»
„Úgy áldjon meg a teremtő tégedet,
Mert te vittél minden bajba engemet,
Gyenge vállad, piros orczád, kék szemed –
Te okoztad akasztófán vesztemet.“

GESZTI JÓSKA.

Geszti Jóska a csárdába bort iszik,
Kis pej lova csárda előtt szénázik.
«Egyél, igyál, kis pej lovam, jól lakjál,
Még az éjjel Kis-Bácskába szaladjál!»

Geszti Jóska, hogy kiment az utczára,
Három zsandár belelőtt a vállába.
Geszti Jóska ott lerogyott a sárba,
Sarogján vitték űtet az állásra.

Odament az édes anyja hozzája:
– Szóljál, Geszti, még egyet, utoljára!
«Eredj, anyám, te vagy oka sorsomnak,
Én meghalok, te boldogulj magadnak!»

Szomorú fűzfának lehajlott ága,
Jaj, de véres Geszti Jóska gatyája.
«Mosd ki, babám, ingem, gatyám fehérre,
Holnap visznek az agyitor elébe!
Jaj istenem, jaj de nagyot vétettem,
Oláh asszonyt hat malaczért megöltem.
Oláh asszonyt viszik a temetőbe,
Engem pedig a szegedi tömlöczbe.

Leborulok agyitor asztalára,
Hull a könyem gyenge piros orczámra,
Az agyitor csak azt rójja felőlem,
Hogy a hóhér vegye el az életem.»

Geszti Jóska zsiros inge, gatyája,
Abba megyen el az akasztófára.
Árva fűzfa, földre hajlik az ága,
Árván maradt Geszti Jóska babája.

Kovács Tera egy kis kertet kerített,
Négy sarkába bazsarózsát ültetett,
Négy sarkába bazsarózsa nyildogál.
Közepibe Kovács Tera sirdogál.

A RAB.

‚Majd hajnal is lesz már,
Majd is megvirrad már,
Fordúlj felém, kedves rózsám,
S ej haj, majd magad maradsz már.‘

«Bárcsak piros hajnal
Soha ne hasadna,
A mi édes szerelmünknek
S ej haj, vége ne szakadna!»

‚Látod, rózsám, látod
Azt a száraz nyárfát,
Majd ha az kizöldűl, akkor
S ej haj, akkor jövök hozzád.‘

«Hiszem a teremtőm,
Kizöldűl az én fám,
A te csalfa szived vissza –
S ej haj, visszafordúl hozzám.»…

Kaszaperi pusztán
Jön két zsandár nyilván,
Csörög a lova zablája,
S ej, haj, czélba a puskája.

Vásárhelyi pusztán
Jön két lovas zsandár…
‚A sámsomi kis csárdában
S ej haj, ott fogtak meg minket!

Vásárhelyi pusztán
Voltam csikós bojtár,
Számadómtól, betyároktól
S ej haj, tanultam a lopást. –

Repűlj madár, repűlj
Szentesen keresztűl,
Szólj be az én galambomhoz,
S ej haj, maga van egyedűl.

Ha kérdi: hogy’ vagyok,
Mondd meg, hogy rab vagyok,
Orosházi cselédházban
S ej haj, térdig vasba’ vagyok.

Meghalok, meghalok,
Még beteg se vagyok,
Orosházi kis nyomáson
S ej haj, nyugodni akarok!…

Édes anyám volt kend,
Mért nem tanitott kend,
Gyenge fának ága voltam,
S ej haj, mindenre hajlottam!‘

SZABÓ VILMA.

Arra alá dörög az ég alja –
Szabó Vilma paradicsonyalma;
Nem jó ize vagyon az almának,
Kit a Vilma választott magának.

Szabó Vilma kiment az erdőbe,
Lefeküdt a hársfa levelére.
Ötöt-hatot kiáltottam néki:
Kelj föl Vilma, mer’ meglát valaki!

Szabó Vilma nem vette tréfára,
Kapta magát, bémönt a csárdába.
Alighogy az ajtaját bezárta,
Kilencz zsandár bézörget hozzája:

– Szabó Vilma, nyisd ki az ajtódat!
Hová tötted három magzatodat?
«Kettőt tettem Tisza fenekére,
Harmadikat czédrusfa tövébe.»

– Vilma, Vilma, fáj-e még a szived,
Hogy megölted három gyermekedet?
«Hogyne fájna, talán meg is hasad!
Halálomig zörgetem a vasat.»

HUNYADI GULYÁS UTOLSÓ NÓTÁJA.

Az isten áldja mög a kis kutyám lábát!
Sokszor mögterelte Hunyady gulájját.

Gyünnek a csöndérök, úgy hallottam: értem;
Kevés bajjaimér’ nagy rabságra visznek.

Elkésérnek engöm az urak elejbe,
Régi czimboráim ott vallnak szömömbe.

Lekésérnek akkor a sötét börtönbe –
Istenöm! nem tudom, mi történik velem.

Anyám, édös anyám, mondja az uraknak:
Mondják mög az urak, velem mit akarnak.

– Fijam, édös fijam, az urak az’ végzik:
Huszonnégy órára fejedet elvészik.

Anyám, édös anyám, kár volna az’ tönni:
Hóhér keze által fejemet elvönni!

Sárga réz sarkantyóm szélnek rezzögetni,
Robogós gatyámat szélnek robogtatni.

Szép kondor hajamat szélnek kondorgatni,
Szép piros orczámot napnak pirogatni.

Gyönyörű barmaim, tizönhármon vagytok,
Mind a tizönhármon szép fehérrek vagytok.

Tizönharmadikat a nagy sas elvitte,
Szép piros vérével földet beföstötte.

Az itató helem vérben bugyboríkult,
Az ötető helem fenékbűl fölfordult:

Ez lössz osztán néköm az utolsó órám.
Kedves édös anyám, mas’ már isten hozzád!

TEMPLOMKERÜLŐ.

A karádi biróné
Küldte lányát misére;
De a lánya nem ment el,
Beugrott a kis kertbe.
Ottan virágot szedett,
Abból virágot kötött.
Mikor elsőt kötötte,
Pap a misét elkezdte.
Másodikat kötötte,
Pap az urat fölvette,
Harmadikat kötötte,
Pap a misét végezte.
Negyediket kötötte,
Három gonosz ment érte.
Ötödiket kötötte
Három gonosz ott érte.
Fogta ördög hátára,
Vitte pokol ajtajára.
«Zuggó pajtás, eressz be!
Testet hoztam lelkestül.
Ültessétek le székre,
Itassátok meg vízzel.
Öntsetek az üvegbe,
Üvegből a pohárba.»

Mikor elsőt megitta,
Szivét elszorította,
Harmadikat megitta
Szavát megindította.
««Izenek az apámnak,
Apámtól az anyámnak.

Hogy a fiát tanítsa,
A misére elhajtsa,
Mert ki aztat kerüli,
A poklot megérdemli.
Lám, én aztat kerültem
S a pokolba kerültem.»»

Negyediket megitta,
Szavát elállította.
Ötödiket megitta,
Lelkét kiszakította.

STÁJERI MENYECSKE.

Vágott farkú fecske –
Stájeri menyecske,
Miért jöttél, hogyan jöttél
Ez idegen földre?

«Nem jöttem én gyalog,
Kese lovam hozott,
Kese lovam négy lábáról
A patkó lehullott.

Csak egy maradt rajta,
Az is lotyog rajta,
Kovács-legény, édes rózsám,
Szorongasd meg rajta.»

««Meg is szorongatom,
Meg is kopogtatom,
Barna-piros két orczádat
Meg is csókolgatom.»»

«Sokáig szorongasd,
Sokáig kopogtasd,
Odahaza az uramat
Jól megvárakoztasd.»

Stájer menyecskének
Mi baja szegénynek?
Régen látta az urát,
Az fájhat szivének.

«Nem vagyok én beteg,
Csak a ló rázott meg,
Barna-piros kovács-legény
Szerelme ártott meg.»

BAZSÓ MÁRI.

Bazsó Mári kis fia
Mindig az apját ríja.
Ne ríj fiam, van apád,
A verebi uraság a te apád…

Bazsó Mári firhangja,
Leszakadt a sallangja.
Majd vesz rá az uraság,
Bazsó Mári firhangjának sallangját.

Bazsó Mári kis ágya,
Meg van vetve puhára,
Oda jár az uraság,
Öleli a Bazsó Mári derekát.

Bazsó Mári köténye,
Kurta lett a kötője.
Majd vesz rá az uraság,
Bazsó Mári kötényére pántlikát.

Bazsó Mári orczája
Elnyilott a rózsája.
Röstelli az uraság,
Pirosító keni el a bajuszát.

Bazsó Márin megesett,
Kicsi fia született.
Tiszteli az uraság:
Bazsó Mári keress neki más apát.

GYÖNE JÓZSI.

Gyöne Józsi négy szép ökrét
Béfogá ő a járomba
S a nagy utczán leindítá,
Hát Szőcs Máris a kapuba
Azt kiáltja teli szájjal:
«Józsi, Józsi, Gyöne Józsi,
Ne menj a rétre takarni;
Ha a rétre mész takarni,
Ne menj a vizre feredni!»
Kilencz rendet feltakara,
Tizedikhez hozzáfoga.
«Lovász Józsi, jó barátom,
Feredjünk meg, azt kivánom!»
– «Én nem bánom jó barátom,
Nagy kedved van reá, látom.»
Leüle a víz martjára,
Lehúzá fényes csizmáját,
Abaposztó harisnyáját,
Leveté selymes bundáját,
Leoldá selyem ruháját
A derekán általköté.
A nagy vízbe beléugrik.
Nincs a viznek rokinczája,
Nagyobb a viznek mélysége,
Mint két karó nehézsége.
Ott esett az ő halála.
Aj be szépen harangoznak,
A harangot verik félre,
Rév-Komolló gyül seregbe.

Osztán kifogták.
Gyöne Józsi négy szép ökre
Vizbe habba keveredve,
Gyöne Józsi piros vére
A nagy utczát megfestette.
Nyisd ki anyám a kapudat,
Halva hozzák szép fiadat.
Nem zörgeti meg ajtódat,
Nem tapodja udvarodat.
«Engem anyám ne sirasson,
Értem könnyet ne hullasson.
Sirasson meg az én mátkám,
Az én Pünkösdi Márikám.»
Zúg az erdő, zúg a mező,
Gyászba borult az esztendő.
«Édes Pünkösdi Márikám,
Víg szivedet gyászba hagyám;
Gyere rózsám, állj mellettem,
Ha nem beszélhettél velem!»
«Akkor beszélhettem veled,
Mikor a bokrétát köttem.
Köttem negyvennyolcz bokrétát,
Koporsódat őrizgetem,
Könnyeimmel öntözgetem.»

SZOLGA-LEGÉNY.

«Csillagom, asszonyom
Fizess ki engemet!»
«Én szolgám, én szolgám,
Ne hagyj itt engemet.
Od’adom, od’adom
Sok falka gulyámat!»
«Nem kell nékem, nem kell
A te falka gulyád
Itt van az esztendő,
Fizess ki engemet!»

«Én szolgám, én szolgám,
Ne hagyj itt engemet.
Od’adom, od’adom
Ládabeli kincsem.»
«Nem kell nékem, nem kell
Ládabeli kincsed.
Itt van az esztendő,
Fizess ki engemet.»
«Én szolgám, én szolgám,
Ne hagyj itt engemet.
Od’adom, od’adom
Az hajadon lányom.»
«Nem kell nékem, nem kell
Az hajadon lányod.
Itt van az esztendő
Fizess ki engemet!»
«Én szolgám, én szolgám,
Ne hagyj itt engemet.
Od’adom, od’adom –
Magamat ajánlom.»
«Csillagom, asszonyom,
Eddig is ezt vártam!»

AZ ELADÓ LEÁNY.

Egy özvegy asszonynak egy eladó lánya,
Férjhez akar menni, anyja nem engedi.
A lány az anyjának szavát nem fogadja,
Az anya a lányát szörnyen megátkozta:
– «Vacsora ideig a hideg rázzon ki,
Menyegző idején a lelked menjen ki!»
Először felkiált a kisebbik vőfély:
«Édes anyám asszony, beteg a menyasszony.»
– «Ha beteg, nyugodjék, ha bágyadt, bágyadjék,
Messzünnet utazott, a lány csak alhatnék.»
Másodszor felkiált a középső vőfély:

«Édes anyám asszony, beteg a menyasszony!»
– «Ha beteg, nyugodjék, ha bágyadt, bágyadjék,
Messzünnet utazott, a lány csak alhatnék.»
Harmadszor felkiált a legnagyobb vőfély:
«Édes anyám asszony, meghalt a menyasszony.
Kocsisim, kocsisim, én gyászos kocsisim,
Menjetek, hivjátok, az anyját hívjátok,
De ne úgy hivjátok, mint lakodalmára,
Átkozott lányának takarítására.»
– «Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok,
Átkozott lányomnak útat mutassatok!
Levelek, levelek, szépen rezegjetek,
Átkozott lányomnak útat nevezzetek!»

BÁRÓ JENŐ.

Este későn ragyognak a csillagok,
Báró Jenő a faluban andalog.
«Édes anyám eresszen ki hozzája,
Fáj a szivem, majd meghasad utána.»

«Kedves lányom, ráérsz te még kimenni;
Ráérsz te még a báróval beszélni.»
«Édes anyám, addig élem világom,
Mig a báró sötétbe’ jár utánam.»

…Báró Jenő azt tette fel magába’,
Dupla csövü fegyvere lesz halála.
Megtöltötte dupla csövü pisztolyát,
Báró Jenő úgy lőtte agyon magát.

Báró Jenőt beviszik a városba,
Szeretője a kapuban siratja,
Eszébe jut piros bárós czipője,
Nem lesz többet a báró szeretője.

«Báró Jenő, hány esztendős lehettél,
Mikor engem szeretgetni elkezdtél?»
– Tizenkilencz, meg egy fertály, meg egy fél.
«Ilyenformán húsz esztendős lehettél!»

– Kedves rózsám, hány esztendős lehettél,
Mikor engem szeretgetni elkezdtél?
«Tizenhárom, meg egy fertály, meg egy fél.»
– Ilyenformán még kis leány lehettél.

Báró Jenőt viszik a temetőbe,
Leteszik a sirnak a fenekére.
Sírja körül rozmaringszál nyiladoz,
Közepibe Báró Jenő hervadoz…

FUJDOGÁL A SZELLŐ…

«Fujdogál a szellő
A Nájgebáj felől,
Rossz hireket hallok
Az én fiam felől…»

«Ne csodálkozz anyám,
Hogy én sárga vagyok:
Kilencz esztendeje,
Hogy én itt hervadok.»

«Hallottad-e hirét
Hires Nájgebájnak?
Hát a benne lévő
Sötét áristomnak?»

«Nájgebáji urak
Tizenketten vannak,
Mind a tizenketten
Rólam tanácskoznak.»

«A tizenegyedik
Nevemet olvassa,
A tizenkettedik
Rám a törvényt szabja.»

«Hallottam, hallottam,
Voltam is már benne,
Verje meg az Isten,
Aki építette.»

«Nagy a kerítése,
Magos az ablakja,
De sok édes anya
Sirdogál alatta.»

«Ne sírj, édes anyám,
Igy kell annak lenni,
Minden nemzetségben
Kell egy rossznak lenni!»

SZÁSZ FERENCZ.

Én Nyirba indultam,
Két kisasszonyt hordtam,
Visszafelé jövetelen
Egy zsidót megöltem.

Megöltem a zsidót
Tizenkét forintér’,
Elvesztettem a lelkemet
Egy pogány zsidóér’.

– Szász Ferencz, a zsidót
Hogy merted megölni?
Jól tudod, hogy a halálér’
Halált kell szenvedni!

De akkor Szász Ferencz
Nem tudja mit tegyen,
A megölt zsidó legényér’
Katonának megyen.

Katona vagyok már,
Senkitől se félek,
A mit cselekedtem,
Mindent kibeszélek.

Akkor Szász Ferenczről
Lehányták a mundért,
Kezit, lábát, nyakát
Keresztvasba tették.

Addig a birónál
Vason várakozott,
Mig az igaz törvény
Igazságot hozott.

Három szolgabiró
Úgy végezte sorát,
Hogy az akasztófán
Szél fujja ruháját.

Három eladó lány
Le akarta vágni,
Vicze szolgabiró
Nem akarta hagyni.

Verje meg az isten
Vicze szolgabirót,
Hogy jobban könyörőtt
Egy rossz pogány zsidót.

Ne sirass már engem
Többet, édes anyám,
A te sok szép átkod
Szállott már én reám.

Ne veress már engem
Többet az istennel!
Jaj, keserves annak,
Kit az isten megver!

TARTALOM.

Bevezetés, irta Endrődi Sándor5–8
Székely balladák9–62
A kurucz korszak népballadái63–84.
Apró történetek85–170
Népballadák171–228

A KÖLTEMÉNYEK CZÍMSOROZATA.

A betyár138
A betyár szeretője167
A csikós134
Ádám és Éva87
A fogoly katona36
A fonóban115
A főczinkos198
A gulyás szeretője96
A halott vőlegény110
A hegyi tolvaj24
A honvédtüzér temetése117
A kis lány129
A királyfi174
A kisasszony102
A kölesdi harczról73
A kvártélyos katona124
A legszebb virág107
A megcsalt leány166
A megcsalt férj203
A megétett János31
A megvert koma166
A molnár inasa110
Angyal Bandi145
A pozsonyi kisasszony118
A rab (I)91
A rab (II)113
A rab (III)214
A rab legény161
Árva giliczéről158
A testvérek101
A Thuryné lánya169
A tiszttartó leánya98
A tücsök meg a légy lakodalma120
A vén ember100
Az anya és leánya94
Az árva leány148
Az áspis kigyó184
Az eladó leány (I)132
Az eladó leány (II)223
Az elkésett esküvő164
Az ispánné leánya99
Az Úr Jézus Krisztusról169
Bagi András162
Bács Jancsi28
Balogh Annus102
Bándi urfi92
Barcsai23
Barna Jóska139
Barna Péter206
Báró Jenő224
Bátori Boldizsár15
Bazsó Mári220
Bekő Ambrus117
Betlen Anna57
Bezerédi nótája69
Bimbó Jóska146
Biró Máté40
Biró szép Anna (I)50
Bíró szép Anna (II)52
Bodó Maris164
Bogár Imre196
Boriska90
Budai Ilona61
Bujdosó Rákóczi81
Bujdosó szegény legény79
Bús gerlicze107
Csehó Pista212
Csillag ragyog128
Csőke Mári142
Dancsuj Dávid159
Daniel Imre49
Érzékeny búcsú108
Esztergom megvételéről74
Fábián Pista133
Falu végén (I)106
Falu végén (II)114
Fehér Anna193
Férj és feleség122
Fogarasi István14
Fujdogál a szellő225
Gál Ferus, Gál Gáspár60
Geszti Jóska213
Gombosné123
Görög Ilona45
Gyere haza, édes anyám109
Gyöne Józsi221
Gyönge Sándor nótája205
Gyöngyvári Katicza177
Györbiró Áron160
Halasi139
Haláltáncz189
Három árva173
Három tolvaj legény149
Hunyadi gulyás utolsó nótája217
János126
János urfi150
Jó estét édesem96
Julia58
Kádár Kata (I)17
Kádár Kata (II)18
Kántor Teri116
Karasz Juczi132
Kató167
Katonadolog120
Kapitányné leszek151
Kecze Sári130
Kendi molnár lánya114
Kerekes Izsák65
Kis-Gergő Istvánné54
Kis Julia24
Kis Sándor147
Konkoly János142
Kőmíves Kelemenné27
Kozma Pista166
Landorvári Dorka208
Magas a partja127
Magyarósi Tamás89
Megöltek egy legényt131
Mit sirsz?168
Molnár Anna13
Mondj uradnak engem103
Mónusi Jánosné56
Nagy Bercsényi Miklós71
Nagy Pál Jancsi135
Nagy Sándorról98
Nehéz sor112
Ne menj el105
Nóta Dakó Sándorról157
Oláh Geczi67
Ocskai Lászlórul való ének76
Pálbeli szép Antal21
Pénteki álom201
Rab nóta143
Rózsa Sándor141
Sári Mári125
Sárosdi Ilus163
Sebők Jani139
Selyöm Sári156
Siroki erdőben93
Sobri136
Sobri Józsi168
Stájeri menyecske219
Szabó Orzsika33
Szabó Vilma216
Szász Ferencz226
Szegény Biró Jancsi164
Szegény Ilus97
Szegény legény, szegény leány115
Szép Ilona90
Szép Julia30
Szép menyecske119
Szép Örzsébet186
Szilágyi és Hajmási11
Szolgalegény222
Szőcs Mári181
Szőcs Marcsa180
Szőke Mihály155
Tamás Rózsi95
Tarján végen129
Teleki Évi153
Templomkerülő218
Török Zsuzsi99
Ugron János88
Válás106
Váradi József154
Váradi nótája140
Vasárnap délután162
Vén leány104
Világszép Erzsike182
Virágos kertben97