Mintha csak Collingwood és Sárika, Southey és Edith lennének. Szeretete élete egyik részét teszi. S mi is lenne az élet e nélkül? Szeretet nélkül nem tudok embert képzelni!

Mily meginditó Heber egyik megjegyzése „Utazás Indiákon“ czimü könyvében – midőn kérdezte egyik városban a bennszülötteket, hogy az indiai kormányzók közül melyiket szereti inkább a nép, s úgy találta, hogy bár Wellesley lordot és Hastings Warrent becsülik, mint a két legnagyobb férfiat, ki a világ e részét valaha kormányozta, – de a nép mégis nagyobb szeretettel emlékezik Cleaveland birórúl, ki 1784-ben huszonkilencz éves korában halt meg. A nép szobrot emelt sirján s vallásos ünneppel üli meg emlékét. A szelid Heber emlékét is ily szives szeretettel őrzi meg hazája.

Cleaveland hát 1784-ben halt meg s a pogányok szeretetteljes emlékezetben tartják hát még most is? Ej, hiszen az 1784-ik év nevezetes a mi barátunk, „Európa első lovagjának“ életében is. Hisz ez esztendőben töltötte be huszonegyedik évét s ekkor adott Carlton-house megnyitására egy nagy tánczvigalmat a nemességnek s az uraknak, s elhiszem akkor volt rajta az a halvány piros kabát, melyet fönebb iránk le. Kiváncsi voltam, hogy valami részletest olvassak e bálról, s felkutattam a régi lapokat, ha valamit kaphatnék bennök. A mulatság február 10-én volt. Az „Európai gyüjtemények“ 1784-diki márcziusi füzetében mindjárt rátaláltam.

„Miután Carlton-house átalakitása bevégzett tény: közöljük olvasóinkkal az államtermek leirását, úgy a mint azok e hó 10-én láthatók valának, midőn Ő királyi Felsége nagyszerü bált adott a legfőbb és közép nemességnek… Az elfogadó-terem mindjárt beléptünkkor a nagyság és ragyogás kifejezhetlen eszméjével tölti el beblünket.

„A trón-szék tisztára meg van aranyozva s bibor-piros damaszttal bevonva; a szék-lábak minden sarkát oroszlány-fej ékiti, az erő és hatalom jelképzésére, a lábakra magukra pedig kigyók tekerőznek, a bölcseség jelölésére. A trónnal szemben Minerva siska áll, az ablakok fölött pedig a dicsőséget nagyszerü dicsfénytől körülvett Szent György fejezi ki.

„A tulajdonképi remek-mű azonban maga a terem, mely minden ékitményében nagy találékonyságot árul el. Czitrom-sárga kamuka atlaszszal van kárpitozva. A függönyök, kerevetek, és székek ugyan oly szövetből készültek. A terem fel-lapját jelképes festmények ékitik: a Grácziák, a Múzsák, Jupiter, Merkur, Apollo, Páris, – s két bágyadt aranyozásu csilár függ le róla. Valójában lehetetlen, hogy az ember szavakkal megfelelőleg méltányolni tudja ez ékitményeknek akár rendkivüli tökélyü kivitelét, akár bámulatos tervezetét. Mind ez ékitmények egy-egy pálma-fát ábrázolnak, melyek mindenikéből öt-öt ág nyúlik ki, gyertyák számára, a fa törzseit pedig egy-egy mezei nimfa szép alakja ékiti fel virág-füzérekkel. A terem közepén szintén egy nagy karos gyertya-tartó áll. Hogy e nagyszerü termet dans son plus beau jour láthassa az ember: a kandalló fölötti tükörben kell megnézni. A termek hosszu sora, a diszteremtől egész a tánczteremig, ha az ajtók nyitva vannak, a legnagyobbszerü látmányt nyújtja, mit csak valaha emberi szem látott.“

A „Gentleman’s Magazin“ ugyan az évi s havi (1784. márczius) számában egy más ünnepély van leirva, hol megint egy más, angol származásu nagy ur játszta a főszerepet. Az idézett lap mondja:

„A főkormányzó ő kegyelmessége a parancs értelmében, nyilvános kihallgattatásra bocsáttatott a congressus elébe; miután helyet foglalt volna, egy kis szünet mulva tudatta vele az elnök, hogy az összegyülekezett Egyesült Államok készek jelentés-tétele kihallgatására, – mire föállott s igy szólott:

„Elnök ur! miután azon nagy események, melyektől visszalépésem függött, végre bekövetkeztek: im’ megjelenek a congressus előtt, hogy ismét kezeibe tegyem le ama hivatalt, melyet rám bizott, s megkérjem, hogy mentsen fel engem ez úttal hazám szolgálatától.

„Függetlenségünk és hatalmi állásunk elismertetése által boldogitva: lelépek a polczról, melyre csak remegve léptem; de a remegést csakhamar legyőzte ügyünk igazságába vetett bizodalmam, a felsőbb hatalomnak a nemzet által való támogattatása és az ég kegyelme. És most bezárom hivataloskodó életemet: drága hazánk érdekeit a mindenható isten pártfogásába és előljáróit az Ő szent kegyelmébe ajánlva. Bevégezvén a rám kiszabott munkát: én visszalépek a cselekvés nagy szinpadáról, s szeretetteljes búcsut mondván e fényes testületnek, melynek parancsait oly hoszas ideig hajtám végre, im’ leteszem hivatalomat és visszalépek a nyilvános élet teréről.“

Az elnök erre igy felelt:

„Uram! miután ön a szabadságnak az Uj Világban fölemelt zászlaját megvédelmezé, miután ön az elnyomóknak és az elnyomottaknak egyaránt üdvös tanitást nyújtott: polgártársainak áldásától kisérve lép vissza, de erényeinek dicsősége azért nem végződik katonai parancsnokságával, hanem élni fog az a késő utókor emlékezetében is!“

És vajon, melyik volt a ragyogóbb látvány: György herczeg londoni ház-szentelőünnepélye, avagy Washington lelépése? Melyik az utókor bámulatára méltó nemes jellem: az a csipkékkel és paszománynyal teleaggatott léhűtő tánczmester, vagy pedig az a hős, ki a mocsoktalan becsület, szeplőtelen tisztaság, törhetlen bátorság és kivivott diadal dicső élete után kardját hüvelyébe bocsátja? Melyik a kettő közűl az igaz ember? S vajon egyátalán nem az-e az igaz ember, ki dicső czél felé tör, egész élte folytán tiszta marad, becsületét szeplőtelen megőrzi, polgártársai becsülését és családja szeretetét élvezi, szerencséjét alázatossággal, szerencsétlenségét bátor kitartással hordozza s jó és balsorsában egyként az igazság részén áll? Mutassátok meg nekem azt a boldog embert, kinek életében meg vannak ezek a vonások: s őt becsüljük, mint igaz embert, akármiféle rangu legyen is, – mutassatok egy herczeget a ki ilyen: s az aztán biztos lehet szeretetünk, hűségünk felől. Britannia szive még most is szeretettől dobog III. György iránt, – nem, hogy bölcs és igazságos volt, hanem mivel élete tiszta, szándoka becsületes volt, hanem mivel az istent legjobb belátása szerint imádta. S azt tartom, királyi botjának örökösnőjében22) bölcsebb uralkodást s ép oly tiszteletreméltó, tiszta életet ismerünk el, – és meg vagyok győződve: erkölcseinek jövendő festője szives készséggel fogja becsülni e tiszta életet s elismeréssel fogja emliteni e mocsoktalan erényt.

VÉGE.

Nyomatott Bécsben, Holzhausen Adolfnál.