31.

Hej, iharfa, juharfa –
 Patyolating, kivarrva;
 Tudod, pajtás, ki varrta?
 Az a kis lány,
 Az a kis lány
 A barna.
Patyolating, jegykendő,
 Mulik az ó-esztendő,
 Karácsonban hirdetnek,
 Ünnep után,
 Ünnep után
 Esketnek.
Verje meg a búbánat,
 Ki elszólja babámat!
 Jár a világ rossz szája:
 Ne hajts rózsám,
 Ne hajts rózsám
 Reája.

Arany János.


32.

Hej Szécsényi kisasszony,
 Mikor lesz már menyasszony?
 Hej, hiszen már anyányi,
 Minek oly soká várnyi.
Bimbódzik a piczije,
 Gyönyörü kis cziczije.
 Jaj, de szép tejdombocska,
 Kis liliom-halmocska.
Urfi vagyok, lóhátos,
 A paripám pejtátos,
 Csinos, hintós gavallér,
 Van a zsebembe tallér.
Hej Szécsényi kisasszony,
 No hát hamar ugorjon!
 Tegyük össze amink van
 S éljünk együtt boldogan!

Lisznyai Kálmán.

33.

Hórihorgas jegenyefa,
 Csekély árnyék van alatta.
 Véknyan vagyunk, édes rózsám,
 Rég biztatgatsz, nem jösz hozzám.
Terebélyes nagy diófa,
 Özönnel a dió rajta:
 Sok a kérőd, ugy-e rózsám?
 Azért vagy oly büszke hozzám.

Szakál Lajos.

34.

Hortobágyi pusztán fuj a szél,
 Juhászlegény búsan útra kél,
 Hová lett a nyája? eladta.
 Hová lett a kedve? elhagyta.
Isten hozzád, puszta s pajtások!
 Furulyámat már nem halljátok.
 Hortobágyi pusztán fuj a szél,
 Juhászlegény búsan útra kél…

Gaal József.

35.

Hull a levél a virágról,
 Elválok én a babámtól,
 Isten hozzád édes,
 Isten hozzád kedves
 Galambocskám!
Sárgul a hold az ég alján,
 Mind a kettőnk oly halavány,
 Isten hozzád édes,
 Isten hozzád kedves
 Galambocskám!
Harmat hull a száraz ágra,
 Könnyek hullnak az orczánkra.
 Isten hozzád édes,
 Isten hozzád kedves
 Galambocskám!
Lesz még virág a rózsafán,
 Egymást még mi is látjuk tán,
 Isten hozzád édes,
 Isten hozzád kedves
 Galambocskám!

Petőfi.

36.

Huzzad, huzzad keservesen,
 Ne erősen, csak csendesen;
 Az eleje legyen epe,
 Csendes álom a közepe.
Most a vége riadjon fel!
 Hogy a lelkem támadjon fel.
 Búbánata messze szálljon –
 S ablaka előtt megálljon.
Kopogtassa fel álmából,
 Költse fel puha ágyából,
 Titkon lopódzék szivébe,
 S mint ő engem – ugy gyötörje.
Huzzad, huzzad keservesen,
 Hogy a szive repedezzen!
 Jusson eszébe még egyszer
 A mit hazudott ezerszer!
Jaj, de ne huzd… Minek huzod?
 Hiszen csak a szivem kinzod.
 Hollót küldtem nem galambot,
 Nem nyitnak annak ablakot!

Tóth Ede.

37.

Isten adta vize,
 Sem ize, sem bize
 Bort ide, bortól jól tudom,
 Hogy még megifjodom.
Ha boszuság forgat,
 Vagy bánat háborgat;
 Bort ide nékem, azt mondom,
 Elmulik búm s gondom.
Dúdoljon bár a szél,
 Csikorogjon a tél:
 Itt benn a kancsót vigyázom,
 Bor mellett nem fázom.
Ez a nyulfark élet
 Bor nélkül mit érhet?
 Másvilágon is megbánnám,
 Ha itt bort nem innám.
Noé szent ember volt
 Mégis jó bort kóstolt,
 Hát úgy én szegény nyomorék,
 Jó bort mért ne innék?
De nem is kimélem,
 Mig élek, reménylem,
 Nem vetnek vámot gégémre,
 Iszom hát kedvemre!

Pázmándi Horvát Endre.


38.

Jó a bor, jó a bor,
 Jó a bor reggel,
 Jól esik száraz toroknak
 Ha az ember felkel.
Jó a bor, jó a bor,
 Jó a bor délbe,
 Okos ember az ebédért
 Nem is hagyja félbe.
Jó a bor, jó a bor,
 Jó a bor estve,
 Piros alkonyt piros orron
 Pirosabbra festve.
Jó a bor, jó a bor,
 Jó a bor éjjel,
 A bút, mint a szél a felhőt,
 Ugy oszlatja széjjel.
Jó a bor, jó a bor,
 Mindig jó az, kincsem!
 Rossz a bor csak egy esetben:
 Akkor, mikor nincsen.

Dóczi Lajos.

39.

Keskeny utczán muzsikaszó,
 Beh szomorú, beh megható!
 Keservesebb az a nóta,
 Mintha a bú maga szólna.
Estve van már, hull a csillag,
 Szegény legény haza ballag,
 Nehéz neki most a szó is,
 Kimenne a világból is.
Estve van már, hull a csillag,
 Fehér házban gyertya pislog,
 Virág van az ágyra hintve.
 Barna kis lány kiterítve.

Lévay József.

40.

Kétszer nyilik az akáczfa virága,
 Szerettelek galambom de hiába;
 Megbánod még, vissza is sirsz engemet,
 De szivemnek kétszer nyilni nem lehet!
Soh’ se tudtam a fejemből kivetni,
 Hogy is tudtam én egy csalfát szeretni.
 Azt szerettem, aki megcsalt, kijátszott,
 Az igaz szív mindig egyszer virágzott.

E. Kovács Gyula.

41.

Kis furulyám szomorúfűz ága,
 Temetőben szomorkodik fája,
 Ott metszettem azt egy sirhalomról,
 Nem csoda, hogy oly siralmasan szól.
Ott hunytál le, kedves szép csillagom,
 Ragyogásod többé nem láthatom.
 Hogy ne volna hát sötét világom,
 Hogy volna hát élni kivánságom?
Haza ballag nyájam estefelé,
 Én ballagok a temető felé,
 Kél a holdnak halovány orczája,
 Kél furulyám epedő nótája.
Addig epeszt a bánat engemet,
 Addig-addig nyögöm keservemet:
 Mig egyszer a hanggal egyetemben
 Lelkem is a más világba reppen.

Petőfi.

42.

Kondorosi csárda mellett
 Gulya, ménes ott delelget;
 Csárdabeli szép asszonynál
 Bort iszik az öreg-bojtár.
Öreg-bojtár, kis-számadó,
 A főcsikós után való,
 Leányokért élő-haló,
 Menyecskék kedvire való.
Hej, kocsmáros, hova lett kend,
 Furcsa rovás megy odabent:
 Hiba van a kréta körül:
 Egyet felir, kettőt törül.
Hej, korcsmáros, eb az ingét!
 Elszeretik a menyecskét…
 El van az már réges-régen,
 A felől már alhatik ken’.

Arany János.

43.

Lehever a gulyás a subára,
 A báró is bársony pamlagára.
 Báró eszik czifra asztalárul,
 Gulyás eszik csak a föld hátárul.
A bárónak száz felé van gondja,
 A gulyásnak csak a gulyájára.
 Ha még egyszer a világra jönnék,
 Magam is csak gulyás-ember lennék!

Szini Károly.

44.

Most kezd mállni a cseresznye,
 Már a rigó megcsipdeste;
 Gyenge a lány, csak gyermek még,
 Már is víjják a legénykék.
Ha víjják is, isten neki,
 Csak a kapun ne járna ki,
 Éjjel tájig a fonóba,
 Hajnalig a tánczolóba.
Kicsiny lánynak kicsiny esze,
 De nyakig ér a szerelme;
 Nyakig érő szerelemből
 Holtig tartó gyötrelem nő!

Gálfi Sándor.


45.

Nagypénteken esett rajtam a bánat,
 Nagypénteken temettem el babámat.
 Harmadnapra a káplán azt hirdette:
 Mind feltámad, a ki el van temetve!
Jaj istenem, jaj ha igaz az a szó,
 Messze van-e az a fényes virradó?
 Ha messze van, temessetek babámhoz,
 Ha közel van, oda állok sirjához.

Tóth Ede.

46.

Naptól virít, naptól hervad a rózsa…
 Hogy szeretlek, mit tehetek én róla?
 Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom,
 Te vagy nekem egyetlen egy világom.
Haragszom én a lányokra miattad,
 Hogy lelkemet olyan nagyon megcsaltad;
 Te reád is haragudnám szertelen, –
 Csak ne volna oly nagy úr a szerelem!
Mikor még úgy együtt voltunk jó régen,
 S elmerültem szép kék szemed tükrében,
 Azt gondoltam: mennyországot láttam ott;
 Pedig az egy pokol kékes lángja volt.
Hanem hiszen mindegy nekem, ha az is,
 Szeretlek én, ha a lelked csalfa is…
 Elhazudtam: hogy szerelmem kiégett!
 Pedig most is majd meghalok te érted!

Tóth Kálmán.

47.

Négy kereke van a gönczölszekérnek,
 Gondolatim egész oda fölérnek,
 Négy tüzcsillag, gönczölszekér kereke,
 Szebben ragyog náluk babám két szeme.
Gönczölszekér tudja maga járását,
 Isten szabta neki örök futását.
 Isten szavát én is hiven követem:
 Kedvesemet holtamiglan szeretem.

Szakál Lajos.

48.

Ne húzd, ne húzd azt a vigat,
 Huzd inkább a legbusabbat,
 Szomoruan, keservesen –
 Mint a milyen az én kedvem.
Mégis szomorubban huzzad
 S közbe-közbe könyed hullasd,
 Könyet facsarjon a zene,
 Köny hulljon a hegedübe.
Valami jutott eszembe:
 Frisset, vigat most izibe!
 Elég! – ujra keservesen,
 Hogy a húr is szétrepedjen.

Zalár József.

49.

Nem hallottam soha ily bús harangszót,
 Temetőbe kisérnek egy koporsót;
 A koporsón piros rózsakoszoru,
 Kisérői: sötét bánat, sötét bú.
Hej, koporsó, de szép sorsra jutottál!
 Benned fehér, rajtad piros rózsaszál…
 Sirva halad sok szép leány utánad,
 Koszorujok ékességét elzártad.

Losonczy László.

50.

Nem siratlak, nem vádollak,
 Elég, ha mások átkoznak,
 Szivemhez se szoritalak,
 Még csak meg sem szólitalak!
Ha te azt meg tudod tenni,
 Hogy én tőlem el tudsz menni,
 Ha te el birsz felejteni:
 Istenben sem merek hinni.

Tóth Ede.

51.

Nem ver meg engem az isten,
 Hogy szeretőt mást kerestem:
 Te hagytál el, nem én téged:
 Délibáb volt a hüséged.
Iskolába nem járattak,
 Olvasni sem tanitottak,
 De szemedből kiolvasom,
 Hogy szivedben bánat vagyon.
Mért búsulsz? tán megbántad már,
 Hogy engemet megbántottál!
 Soh’ se busulj, ugy is késő.
 A mi elmult, vissza nem jő.
Kerestem már mást magamnak,
 Keress te is mást magadnak,
 Éljed világodat vele,
 Áldjon meg az isten vele!

Petőfi.

52.

Nyomoruság az életem,
 A sok adót én fizetem;
 Nincs, ki könnyítse sorsomat,
 Van, ki nevelje bajomat.
Én szántom fel az ugarat,
 De búzát róla más arat,
 Kapálom a szőlő tövét,
 Hej, de más szűri a levét.
Én állítom a katonát,
 Én fizetem annak zsoldját,
 Én csinálom meg a gátot,
 Mégis én fizetek vámot.
Felettem rongyos a fedél,
 A gólya rászállni is fél,
 A nagy adó terhe alatt
 Házgerendám majd leszakad.
Házam előtt áll a bíró,
 Nem hatja meg a sok síró;
 Kocsira rakja gunyámat,
 Utolsó véka buzámat.
Sok csak a lábát lógatja,
 Mégis zsiros a falatja;
 De én, ha rá nem foly könyem,
 Sótalan eszem kenyerem.

Losonczy László.

53.

Pinpinpinpin kis pintyőke
 Mért vagy oly hirtelen szőke –
 Ijahaja!
 Mint a mogyorófa haja.
 Selyem haju, selyem arczu,
 Selyem lelkü, sugárkarcsu.
 Ijahaja!
 Ah! ez az én szivem baja.
Cziczicziczi czirmos alma!
 Mért vagy oly hirtelen barna:
 Ijahaja!
 Ah a szivem ugy akarna!
 Ugy akarna rózsám téged,
 Mint igazi feleséget:
 Ijahaja!
 Ah, ez az én szivem baja.

Lisznyai Kálmán.


54.

Piros a te kendőd, lobog is,
 Fényes a te szemed, ragyog is,
 Eszem a szép szemed, beh bogár,
 De a szived, kis lány, csapodár.
Gondolnád azt, mit én, angyalom,
 Szeress belém, én azt gondolom.
 Szeress belém, kedves, ha lehet,
 Nem kivánok aztán egyebet.

Erdélyi János.

55.

Régi nóta, hires nóta cseng fülembe,
 Régi czigány, hires czigány hegedülte;
 Ahány legény, ahány leány mind danolta –
 Beh szép is volt az a nóta, az a nóta;
Régi nóta, hires nóta elfeledve,
 Régi czigány, hires czigány eltemetve;
 Nincs ki huzza, nincs ki járja, – más a nóta,
 A világ is más azóta, más azóta!

Szomory Károly.

56.

Rég veri már a magyart a teremtő,
 Azt sem tudja, milyen lesz a jövendő,
 Azt sem tudja, lesz-e többé jó napja,
 Örüljön-e, busuljon-e, nem tudja.
De ha isten bút adott e nemzetnek,
 Azt is adott, mivel a bút ölje meg:
 Hol terem több jó bor és több szép leány
 Mint itt belül Magyarország határán?
Leányt azért, leányt ide, ölembe!
 Hadd szoritsam két kezemmel keblemre,
 Hadd szivjam ki édes lelkét csókommal,
 Vessek számot sok keserü bajommal.
Hát az a bor? hej, a borral ide már!
 Sirja belém piros könyét a pohár!
 Piros könye lángol, mint istennyila,
 A kialudt életet is meggyujtja.
Te meg, czigány, húzd rá, majd megfizetek,
 De úgy húzd, hogy a szivem repedjen meg!
 Repedjen meg örömébe, bújába’…
 Igy vigad a magyar ember hiába!

Petőfi.

57.

Rózsabokor a domboldalon,
 Borulj a vállamra angyalom,
 Sugjad a fülembe, hogy szeretsz,
 Hej, milyen jól esik nekem ez!
Lenn a Dunában a nap képe,
 Reszket a folyó örömébe,
 Ringatja a napot csendesen,
 Épen mint én téged kedvesem.
Mit fognak rám a gonoszok,
 Hogy én istentagadó vagyok!
 Pedig mostan is imádkozom…
 Szived dobogását hallgatom.

Petőfi.

58.

Selyem kendő, selyem kötény, selyem szoknya,
 Nem vagyok én az ilyenhez hozzászokva;
 Nem vagyok én biró lánya, nincsen módom,
 Csak ugy járok, csak ugy élek árva módon.
Sorba tart a falu engem, szegény árvát,
 Én őrzöm az egész helység libanyáját;
 Száz a ludam, tizenhárom a gunárom,
 Azokkal én a tilalmast meg-megjárom.
Bárcsak rajta kapnának, hogy befognának,
 A biróhoz bevinnének, becsuknának,
 Tán a biró fia be-bekandikálna,
 Ha nem szeret, legalább, hogy megsajnálna.

Temérdek.

59.

Sötét az éj, messze van még a reggel,
 Ne nézz reám ragyogó szép szemeddel,
 Az a szép szem, mint a csillag tündöklik,
 De a szívem, szegény szívem haldoklik.
Csendes szellő lebeg a virágokon,
 Ha nem szeretsz, Isten veled galambom,
 Nem kérem én soha többé szívedet,
 Hogy ne is láss, messze, messze elmegyek.
Őszszel száll a fecskemadár keletre,
 Jutok én még tudom rózsám eszedbe,
 Sirva-riva fogsz még engem keresni,
 De a sirban késő lesz már szeretni.

Zalár.

60.

Száraz ágon bús gerlicze turbékol,
 Keresnék én szeretőt ha tudnék hol,
 Levetném ezt a gyászruhát, ezt a bút,
 Vigan fonnék homlokára koszorút.
Van nekem egy, van nekem egy virágom,
 Le sem törtem, el sem hoztam, de bánom.
 Távol estünk, messze vagyunk egymástul,
 Én a Sajó partján, ő a Tiszán túl!
Ha benéznél ablakomon egy este,
 Meglátnád a búbánatot lefestve,
 Megláthatnád két halavány orczámat,
 Meghallanád mint sohajtok utánad!

Lévay József.


61.

Szomorufűz ága
 Hajlik a virágra,
 Fáj a szivem érted
 Falu szép leánya,
 Fáj a szivem érted,
 De te azt nem bánod:
 Van neked nálamnál
 Gyönyörübb virágod.
Istenem, teremtőm!
 Hát mit is csináljak,
 Hogy vegyem meg szivét
 Annak a kis lánynak?
 Hiába biztatom,
 Hiába igérek,
 Nem fog rajta semmi
 Aranyos igéret.
Hej ha e kis lánynak
 Az jutna eszébe,
 Hogy id’adná nékem
 A szivét cserébe,
 Jaj be jól is járna,
 Megtoldanám sokkal…
 Ezer öleléssel,
 Ezerannyi csókkal.

Boruth Elemér.

62.

Szőke kis lány, csitt, csitt, csitt,
 Hallgass, édes, egy kicsit!
 Rózsabimbó pattan,
 Három a csók, csattan –
 Csitt, csitt, csitt!
Szőke kis lány, csitt, csitt, csitt!
 Repüljünk csak egy kicsit!
 Itt vagyunk az égben,
 Viseld magad szépen!
 Csitt, csitt, csitt!

Pósa Lajos.

63.

Télen nyáron pusztán az én lakásom,
 A rózsám is csak vasárnap ha látom;
 Lakásom van hortobágyi pusztába’,
 Nem járhatok én az isten házába!
Sik a puszta, se halma, se erdeje,
 Sugár magas a toronynak teteje:
 Sugár torony kilátszik a pusztára,
 Harangoznak pünkösd első napjára.
Imádkoznám, de nem tudok, hiába!
 Nem jártam én soha az iskolába;
 Édes szülém tanitott volna rája,
 Jaj de régen temetőn a fejfája.
Imádkozz, te, rózsám, a jó istennek!
 Aztán gyere, templom után csókolj meg;
 Eszem azt az imádságos kis szádat,
 Három hétig nem hallod egy adtámat!

Tompa Mihály.

64.

Tele van a rózsabokor virággal,
 Tele van a falu sok szép leánynyal,
 Párosával szakasztom a virágot,
 De szeretőt, hű szeretőt, egyet alig találok.
Kalapomnál párosával a rózsa,
 Mint szép lányok mosolyognak le róla,
 Hej! ha velük, velük is azt tehetném:
 Feleségül, feleségül párosával vehetném!
Párjával ül a madár a fatetőn,
 Volt már nékem sok csapodár szeretőm,
 Volt szeretőm, de mi haszna szerettem,
 Ha közülök feleségül egyet el nem vehettem.

Boruth Elemér.

65.

Temetésre szól az ének,
 Temetőbe kit kisérnek?
 Akárki! már nem földi rab,
 Nálam százszorta boldogabb.
Itt viszik az ablak alatt;
 Beh sok ember sírva fakadt!
 Mért nem visznek engemet ki?
 Legalább nem sírna senki…

Petőfi.

66.

Te vagy, te vagy barna kis lány
 Szemem s lelkem fénye!
 Te vagy mind a két életem
 Egyetlen reménye!
 Ha ez az egy reményem is
 Elmulandó álom:
 Nem leszek boldog sem ezen,
 Sem a más világon!
Álldogálok a tó partján
 Szomoru füz mellett,
 Nekem való hely: engem ily
 Bús szomszédság illet,
 Nézem lecsüggő ágait
 Szomoru füzfának,
 Mintha azok csüggedt lelkem
 Szárnyai volnának.
Elszállott már a madár a
 Hervadt őszi tájról;
 Hej ha én is kiszállhatnék
 Búmnak országából!
 Nem szállhatok, mert búm oly nagy,
 Oly nagy mint szerelmem,
 És szerelmem – és szerelmem –
 Oh ez véghetetlen.

Petőfi.

67.

Tó közepén bokor-sás,
 Ha nem szeretsz, szeret más!
 Igazán, igazán,
 Tiz szeretőt kap a lány!
Piros az én ajakam,
 Gesztenye-szin a hajam!
 Liliom, liliom,
 Liliom-szál a karom!
A kit én megölelek,
 Megcsókolok, szeretek,
 Tiszán tul, Dunán tul,
 Örömében elájul!

Tompa Mihály.

68.

Vásárhelyi sétatéren
 Béla czigány muzsikál,
 Hajlik ide, hajlik oda
 Liliomszál, rózsaszál.
 Én felém is hajladozott,
 Mosolygott egy rózsa,
 Bár ne hajlott, hajladozott,
 Ne mosolygott volna!
Béla czigány, jó barátom,
 Ne kiméld a hegedűt!
 Szerelemről, menyországról
 Húzz neki egy gyönyörüt!
 Hegedüld a szivét hozzám
 Ennek a kis lánynak!
 Hej, galambom, ide hallgass!
 Neked muzsikálnak.

Pósa Lajos.

Jegyzetek.

1) Kovács Pálnak Magyar Példa és Közmondás. Győrben. Streibig József betűivel. 1794.

2) Kancsó, korsó.

3) Míg ezt mondják, az alatt kell az ivónak poharát kiüríteni.

4) Míg ezt mondják, az alatt kell az ivónak poharát kiüríteni.

TARTALOM.

A NÉPDALOK BETŰRENDES SORJEGYZÉKE.